Névtár - Sütő László

Klímavédelem: smaragdfával a fenntartható zöld jövőért

szeptember 27. 14:52

A most elültetett smaragdfacsemeték jövőre meghaladják majd a két métert, nyolc évesen pedig akkorák lesznek, mint a negyven esztendős tölgyek.

Új tűzoltólaktanyát építhet Marcali

augusztus 12. 13:44

A kormány és a város közösen fog bele az új laktanya megépítésébe, jelentette be a Sütő László polgármester a hagyományos tűzoltótalálkozón.

Pénz nélkül hónapok óta: bért nem, csak felmondólevelet kaptak

július 19. 08:29

Se pénz, se posztó. A felmondási levelüket megkapták a marcali mosodai dolgozók, de a bérüket és a továbblépéshez szükséges papírjaikat még nem.

Népek bálja a marcali nemzetközi fesztiválon

július 4. 14:37

Zene és pergő-forgó táncosok. Négy napon keresztül az utcán, a tereken, esténként pedig a rendezvénysátorban léptek fel a nemzetek tánccsoportjai Marcaliban.

Hibázott az ÁNTSZ? Nincs a marcali kórház a listán

július 2. 08:25

Az összes háziorvosnak megküldte az ÁNTSZ az új fekvőbeteg beutalási rendet. Antal Gabriella a marcali kórház igazgatójának tájékoztatása szerint: egy sajnálatos hiba miatt Kaposvár neve mellől kifelejtették a Marcali telephelyet, így a marcali kórház hiányzik ebből a listából.

Újra katonaváros lett Marcali

június 6. 15:47

Ötévente rendezik meg a műszaki katonák országos találkozóját Marcaliban. Huszonöt éve szűnt meg itt a műszaki zászlóalj.

Negyven éves a marcali Helytörténeti Múzeum

június 1. 19:06

Regionális honismereti találkozót tartottak Marcaliban a Somogy Megyei Honismereti Egyesület és a marcali Helytörténeti Múzeum közös szervezésében.

Elszabadult klórgáz, súlyos sérültek: vészhelyzet Zsitfán

május 31. 18:22

Egy klórt szállító gépjármű ütközött egy személyautóval Somogyzsitfán a Petőfi utcában. A veszélyes anyagot szállító tartály megrepedt, az autóba pedig beszorult a két sérült.

Új osztályok indítását hagyta jóvá a marcali testület

május 30. 18:25

Több oktatást érintő napirendet is tárgyaltak a marcali városatyák a legutóbbi testületi ülésen.

Több ezren csobbantak a marcali szezonnyitón

május 28. 16:47

Telt ház mellett indult a szezon a marcali fürdőben. A színpadi fellépések délutánra, estére csúcsosodtak ki, de a Marcali Turisztikai Egyesület és a városi fürdő közös programja reggel már főzőversennyel indult.

« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Ellenállhatatlan eper

Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok