Névtár - Varga Ferenc
Naponta négy felmondás: búcsú az egészségügy betegágyaitól
Gyorsuló a folyamat, kritikus a helyzet. Olykor egész osztályokról állnak föl nagy számban a szakdolgozók.
Államosítás, funkcióváltás: kórházjátszma két lépésben
Május után már az összes somogyi kórház állami kézbe kerül. A kaposvári Kaposi Mór januári tulajdonosváltását két hét múlva nemcsak a siófoki és a marcali, hanem a nagyatádi is követi. A törvényjavaslathoz az egészségügyi bizottság adott be módosítást, s ebben már a gazdasági társasági formában üzemeltetett nagyatádi kórház és rendelőintézet is szerepel.
A gyerekosztály tetején landolhat a mentőhelikopter
A siófoki kardiológia sürgősségi ellátását az onnan kétórás autóútra lévő Pécsre delegálták a 25 perc alatt elérhető Székesfehérvár helyett – hozta fel példaként egy hírportál az egészségügyi átalakulás furcsaságaira bizonyítékul.
Jó gazda lesz az állam? Tartalékait félti a siófoki kórház
A siófoki kórháznak jelentős tartalékai képződtek a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően, de ennek a pénznek helye van.
Hofi-kérdés a kórházakban: ha fizetsz, előbb gyógyulsz
A korábbi egészségügyi miniszter szerint a kórházi várólistákat is csökkentené, ha azok, akik fizetni tudnak, kikerülnének a sorból.
Az új tabi szakrendelőből Kaposvárra küldik a beteget
Megkezdődtek a szakrendelések az új tabi kistérségi járóbetegellátó központban. Az év eleji műszaki átadás óta hosszadalmas folyamat volt minden szakhatósági engedély beszerzése.
Négymilliárdot érő felfordulás a siófoki kórházban
Négymilliárd forintos „felfordulás” első szakaszát indították kedden a siófoki kórházban. Szerdán felvonulnak az építők is és elkezdődik az intézmény energiakorszerűsítése, vagyis a közel négymilliárdos fejlesztés első, kisebbik része.
Kiürülő praxisok: újsághirdetés csábítja külföldre az orvost
A nyári szezonban többszörösére duzzad a lélekszám a Balatonnál, ugyanakkor a balatoni településeken is érezhető az orvoshiány.
Balkáni látlelet: a beteg viszi a gyógyszert a kórházba
Sok helyütt arra kérik a hozzátartozókat, hogy a bennfekvők gyógyszereit vigyék be a kórházba.
Konzílium a büdzsé felett, kasszából elgurul a gyógyszerünk
A 340 milliárdos gyógyszerkassza 100 milliárdos szűkítése elég sokszor elhangzott ahhoz, hogy ne vegye komolyan az, akit érint: tehát mindenki...
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








