Névtár - Varga Gábor
Égig ér az almaár, a magyar fa erőműben hamvadt el
Egekbe szökött az alma ára: egyes fajták kilóját már csaknem 400 forintért mérik a boltokban. Húsvét előtt drágább az egyik legkedveltebb gyümölcsünk, mint a narancs, a banán vagy épp a citrom.
Kritikus a helyzet, kong a mezőgazdaság vészharangja
Kritikus helyzet alakulhat ki a földeken – kongatták meg a vészharangot a szakértők. Sok helyütt borult a papírforma, előbb a csapadék, később a hideg programozta át alaposan a munkálatokat.
Milliárdok kerülnek néhány nap alatt a mezőgazdaságba
Októbertől megkapják a területalapú támogatás (SAPS) jelentős részét az agrárgazdálkodók: a kifizetés a tavasszal benyújtott kérelmek alapján zajlik.
Tóth váltja Vargát az MgSZH élén
Immár hivatalosan is eldőlt: szeptembertől Tóth Szabolcs igazgató-főállatorvos vette át a somogyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) főigazgatói feladatainak ellátását Varga Gábortól.
Új lehetőség a termelőknek
Az igénybe vehető hitel összege legalább egymillió forint, legfeljebb 15 millió forint lehet.
Hónapokig várnak a pénzükre a falugazdászok
Esetenként hónapokat késik a benzinpénz kifizetése – dohognak a somogyi falugazdászok. Többen azt fájlalják: lehet, hogy megcsappan az üzemanyagkeret és az eddiginél is később kapják meg a pénzt.
Politikai vezető kerül a szuperhivatal élére
Somogyot sem kerülik el a kormányváltás után általánosnak mondható, mértékében és mélységében olykor vitatott, s nem ritkán politikai színezetűnek tartott személycserék.
Átlag száz kiló lisztet eszünk évente, jobbára kenyérben
Egymillió embernek sütnek az idén betakarított jó minőségű somogyi búzából.
Katasztrófa az idei gyümölcsszezon, pálinka azért lesz
Az elmúlt évekhez képest Somogyban most sokkal kevesebb volt mindenből, mint tavaly, pedig már akkor 6 millió kiló gyümölcsből főztünk pálinkát.
Véget ért az aratás, exportra is lesz elég búza
Befejeződött az aratás Somogyban is. Varga Gábor a mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője szerint az őszi kalászosokból jó évet zárnak megyénkben a gazdák.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








