Névtár - Vörös Tamás
Költségvetés előtti reszketés a hivatalokban
Feszültséggel terhes idők járnak az önkormányzati szektorra. Változó jogszabályi háttér, csökkenő központi finanszírozás nehezíti a települési döntéshozást és a hivatalok életét. Ráadásul választási év előtt állunk.
Jobbra Engels, balra Latinka - a rendszerváltás túlélői
Marx, Felszabadulás, Engels és Latinka – a rendszerváltás után is fennmaradt utcanevek Somogysárdon.
Textilbe szőtt történetek
Négy nemzet három önkormányzatának négy múzeuma, hatvanegy svéd, észt, anyaországi és erdélyi magyar alkotó, hatszázhetven napos nemzetközi program. Ez a kaposvári INEXTEX-tárlat eredménye számokban.
Dunántúli jegyzőcsere: a sellyei szakember Karádon folytatja
Október 1-jétől Fekete Zsolt személyében új jegyzője lesz Karádnak. A meghirdetett állásra Baranya, Pest, Somogy és Tolna megyéből hat pályázat érkezett.
EP-választás: telefonon sértették meg a kampánycsendet
A Fidesz-KDNP 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF 1 képviselőt delegált az Európai Parlamentbe. A választási eredmények 99,97 százalékos feldolgozottsága alapján 2 889 123 magyar választópolgár voksolt érvényesen.
A Balatonnál szavaz Somogy
Több mint ezer somogyi választópolgár kérte, hogy a valamely balatoni településen szavazhasson vasárnap az európai parlamenti választásokon.
Csapatjátékos a megyei aljegyző
Volt gyakornok, szabálysértési ügyintéző, vb-titkár, jegyző, főosztályvezető. Május 1-jétől a megyei önkormányzat aljegyzője. Neszményi Zsolt mögött 27 éves közigazgatási múlt van.
Nem kellettek a falunak a problémás gyerekek, B-terv nincs
Miután Bodrog népszavazáson utasította el a hétvégén, hogy a község befogadja tizenhat magatartászavaros fiatal speciális otthonát, a megyei önkormányzat tovább keresi a regionális intézmény helyét.
Unokáink is állni fogják: a szükség kötvényt ont
Az 19 ezer milliárd forintos magyar államadósságból 900 milliárddal részesedik az önkormányzati szféra, s ebben jelentős részt képvisel a kötvényállomány, ami az államháztartás számára is kockázat. A hatalmas összeg megegyezik az ország költségvetési hiányával, egyfajta „belső” állam-adósság.
Igen a megyei költségvetésre
Harminckettő igen, négy nem és két tartózkodás mellett a megyei közgyűlés megszavazta Somogy megye költségvetését.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




