Online interjú Sisa Tiborral

Kérdéseiket 2011.01.20. 20:00-ig tehetik fel.
  • 1. László Sisa Úr! Mit gondol, a jelenlegi NBIII-as keretből van olyan játékos, aki elférne a csapatban? Bőle Lukács több szerepet kaphatna, most hogy sok kispados emberünk elment. Nem leszünk csatár szűkében? Elment Godslove és Zsolnai is, igaz nem nagy veszteségek, de ha Perics vagy Oláh lesérül ki fog beállni? Reszli Gabi belefér az elképzeléseibe?
  • Sisa Tibor Köszöntöm az olvasókat! Több játékos is készült az NB III-as keretből velünk, erre valószínű, most is sor kerül majd. Csak a teljesítményt figyelem, ennek függvényében kerülhet valaki a keretbe, vagy a csapatba. Bőle Lukács nagyon ügyes fiatalember, sajnos az ősszel folyamatos sérüléssel bajlódott. A nagyobb baj az, hogy most is. Jó a meglátás, nagyon őrülnék én is, ha tudnánk csatár és más posztra is igazolni. Az én elméletem az, hogy aki a keretben, illetve az öltözőben van, azokra mindenkire szükség van. Szeretem, ha bő kerettel dolgozom, mivel ezáltal konkurencia teremtődik a játékosoknak a csapatba kerülésért és egyre nagyobb teljesítményre sarkallja őket. Reszli Gábor úgy gondolta a nyáron, Nagyberkiben több szerepet kapna, amihez hozzájárultunk. Sajnos ott is keveset játszott, nem sikerült neki a félszezon úgy, amivel be tudná verekeni magát egy első osztályú csapatba. Fiatalember, bízom benne, hogy sikerül neki megtalálnia az útját.
  • 2. npt Merre felé lakik Kaposváron? Hogy tetszik a város? Messi vagy Kulcsár Kornél? :D
  • Sisa Tibor A nagytemplomhoz közel, láthatom az ablakból a tornyát. Úgy gondolom, nagyon szép helyen vagyok. Ez nem udvarlás, de a város nagyon megkapó, s a városközpont épületeinek hangulatát igazán kedvelem. A mi régiónkban a felvidéki városokéra hasonlít. Tehát: szép! Én Kulcsár Kolnért ismerem, Messivel még nem dolgozhattam, valószínűleg nem is dolgozhatok. Tehát nekem egyértelműen Kulcsár Kornél a játékosom! Én pedig mindig a saját játékosaimban hiszek és bízom!
  • 3. Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gim A gyakorlós diákok és a nevelőtestület tisztelettel érdeklődik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén január-február hónapban is számíthatunk-e az első osztályú labdarúgócsapat részvételével egy kis "örömfocira" a gyakorlós kis- és nagy diákokkal? Műfüves pálya is adott!
  • Sisa Tibor Nem tudtam, hogy az elmúlt években volt ilyen. De már voltunk olyan iskolai rendezvényen, ahol diákokkal együtt lehetett a csapat, és nagyon kellemes élménnyel gazdagodhattunk mi is.
  • 4. Alfonz Tiszteletem. Ha most azt mondanák hogy a csapat a szezon végén a 8. helyen végez azt aláirná-e? További sok sikert
  • Sisa Tibor A bajnokság előtt a célkitűzés - ismerve a helyzetet és lehetőséget - az volt, hogy hosszabbítsuk meg az NB I-es tagságát a Kaposvári Rákóczi FC-nek. Márpedig a nyolcadik hely ettől sokkal jobb.
  • 5. deje Tényleg megkeresték Debrecenből vagy csak pletyka volt?
  • Sisa Tibor Több megkeresésem is volt Magyarországról és külföldről is mostanában. De úgy gondolom, ahol korrektséget és megbecsülést tapasztalok, ott nem változtathatja meg az értékrendemet semmilyen kecsegtető ajánlat.
  • 6. Gábor Tiszteletem Sisa úr. Ön szerint minek köszönthető az őszi 3.hely és ezt a remeklést lehet-e folytatni tavasszal? köszönöm.
  • Sisa Tibor A nyár nagyon borús jövőképet mutatott, ráadásul a lehetőségeink is nagyon behatároltak voltak. Csak abban bízhattunk, amit saját erőnkből és a lehető legjobban elvégzett munkából ki lehetett hozni. Mindenki igyekezett a legjobban tenni a dolgát. Nem titok, olykor szinte emberfölötti erőfeszítéseket kellett tenni azért, hogy így alakulhasson.
  • 7. ani Kovács Zoli az utóbbi időben mellőzve lett, miért? köszönettel. Anikó
  • Sisa Tibor Nagyon jól teljesített Zoltán az őszi időszakban, aztán becsúszott neki egy-két hiba. Én pedig azt ígértem, csak a teljesítményt fogom nézni, és nem tehettem meg azt, hogy aki eddig várt a bizonyítási lehetőségre, annak nem adom meg. Azért úgy gondolom, ezt a játékosok maximálisan megértették, ezen a későbbiekben sem fogok változtatni.
  • 8. Tamás A kölcsönadott saját nevelt játékost Reszli Gábor aki fiatal és lehetőséget sem kap öntől mi az oka, hogy nem szerepelteti a csapatban. Inkább vesznek egy 30 éves játékost aki majd eltéblából a pályán? Persze jó sok pénzért. Sok sikert kívánok!! Köszönöm.
  • Sisa Tibor Mint azt a korábbi válaszomban is írtam, Reszli Gábor kérte, hogy Nagyberkibe mehessen. Tehát senki nem külde őt el. Sajnos, alacsonyabb osztályban sem sikerült neki meghatározó teljesítményt nyújtani. Ezért úgy gondolom, lehet jobb lett volna, ha inkább itt próbálta volna meg beverekedni magát a csapatba. De egy edzőnek tiszteletben kell tartania játékosának döntését, ha az máshol akar szerepelni. A Kaposvári Rákóczi az én időszakomban - mint azt egy újságban is olvastam - az NB I egyik legfiatalabb csapatává vált. Amire szintén büszkék lehetünk, valamint hozzá tartozik a válaszhoz az is: én soha nem néztem senkinek az útlevelét, korát. Tanár vagyok, már csak ezért sem tehetek megkülönböztetéseket sem kor, sem más miatt. A véleményem az, vannak jó emberek, kevésbé jók; jó játékosok, kevésbé jók. A profi labdarúgás pedig a teljesítményről szól!
  • 9. Laci Üdvözlöm.Már az UEFA is pedzegeti a bajnokságok tavasz-ősz átalakítását. Őnnek mi a véleménye erről?
  • Sisa Tibor Feladatkövető edzőnek tartom magam, és amíg értelmes feladatokat kapok, azokat igyekszem a legjobb tudásom szerint végrehajtani. Bár volt már Magyarországon egy ilyen tavaszi-őszi rendszer a hatvanas években, de azóta sem. Ha bevezetnék, többéves tapasztalat után el lehetne dönteni, hogy jó-e a magyar labdarúgásnak, avagy sem. De egyelőre fikciónak gondolom ezt az ötletet.
  • 10. Rómeó Kedves Sisa úr! Amikor el kezdte a munkát akkor gondolom nem hitte hogy idáig vezeti ezt a csapatot megmondom őszintén én se nagyon kb a 8-9 helyre vártam a csapatot... hogy sikerült ezt elérnie? És ha nem gond 1 másik kérdés is... tudom hogy volt már szövetségi kapitány... de nem lenne megint az mondjuk az A válogatotté? persze csak ha lesz hozzá kedve és türelme:)
  • Sisa Tibor Múlt évben 12. helyezett lett a Kaposvári Rákóczi, ráadásul több mint tíz játékos távozott a nyáron. A nyolc-kilencedik hely megcélzása is komoly bravúrnak minősíthető. Tehát a realitások azt mutatták: Önnek van igaza! De nagyon örülünk, hogy a realitásokat óriási munkával meg tudtuk cáfolni. Én elsődlegesem mindig abban a feladatban gondolkodom, amiket kapok, és azt próbálom a lehető legjobban megoldani. Ahhoz képest, hogy edző sem akartam lenni valamikor, ahhoz képest nagyon távolinak tűnik nekem ilyen tiszteletteljes pozíció. Bár hozzáteszem: több mint hét évig lehettem a nemzeti utánpótlás-válogatottak kispadján úgy, hogy a magyar címer volt a szívem fölött. Fantasztikus érzés volt ezért az országért dolgozni hazánk legtehetségesebb fiatalembereivel!
1 | 2 | 3 | következő »

Névjegy

Sisa Tibor

Online interjú Sisa Tiborral

Kilenc évesen már a szülőfalu, Ipolytarnóc csapatában rúgta a labdát, hogy aztán Palócföld büszkesége, a Stécé, a Salgótarjáni BTC játékosa lett, ahol később az NB II-ben is kipróbálhatta magát.

A későbbi pedagógusi végzettséget szerző játékos idő közben belekóstolt az edzősködésbe, a tarjáni Kohásznál rábízták a serdülőket, majd a magyar ifjúsági válogatott következett.

És jöttek sorra a magyar csapatok: közülük a Honvéddal és a Tatabányával NB II-t nyert. A bányászvárosban robbant be igazán a köztudatba, az U19-es válogatottat is rábízták. Harmadik helyen végzett a csapattal az EB-n, kijutott az U20-as vb-re – ő lett az Év edzője is –, ám elvették tőle a csapatot...

A Honvéddal még nyert egy Magyar Kupát, mielőtt Kaposvárra szerződött. A Rákóczival a klub legsikeresebb őszét produkálta, s lassan elérkezünk a tavaszi hadjárathoz...

Állásajánlatok

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Epres receptek tengere

Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok