Forrongó Irán

2020.01.19. 13:51

Irán mégsem adja át a lelőtt gép feketedobozait

Megpróbálják saját maguk megvizsgálni a január 8-án lelőtt ukrán utasszállító feketedobozait – jelentette vasárnap az IRNA állami hírügynökség, cáfolva azokat az értesüléseket, amelyek szerint a berendezéseket átadnák Ukrajnának.

Kanada, amelynek 57 állampolgára halt meg az iráni légvédelem által tévedésből lelőtt repülőgépen, és a többi ország is, amelynek állampolgárai voltak a 176 áldozat között, felszólították Iránt a pontos vizsgálatra, és szorgalmazták, hogy a gép repülési adatait, illetve a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítő berendezéseket külföldön vizsgálják meg.

Ottawa szerint az adatrögzítőket Franciaországba kellene küldeni.

„Megpróbáljuk leolvasni a feketedobozokat itt Iránban. Ha nem sikerül, további lehetőségként felmerül még Ukrajna és Franciaország, de eddig még nem született döntés arról, hogy más országba küldjük őket”

- mondta az IRNA-nak Haszan Rezaifár, az iráni polgári repülési szervezetnek a balesetek kivizsgálásáért felelős igazgatója.

A Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség szombaton azt jelentette, hogy a feketedobozokat Ukrajnába küldik.

Rezaifár akkor még azt mondta, hogy a súlyosan megrongálódott berendezéseket nem tudják Iránban megvizsgálni, mert a hatóságoknak nincsen az adatok letöltéséhez szükséges szoftverük, ezért Ukrajnába vagy Franciaországba küldik őket.

Egyelőre nem tudni, hogy az iráni légiközlekedési hatóság miért másította meg a döntését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!