Leleplezés

2020.11.16. 10:31

Élet és halál ura volt a kommunizmus időszakában Fekete-Győr nagyapja

A Hír TV Bayer Show című műsorának Varga István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő volt a vendége vasárnap. A beszélgetésből többek között kiderült, hogy talált-e már tehetséges újságírót a jobboldalon, és hogy honnan eredeztethető az „Akasztós” becenév, de szó esett a bravúrosan megnyert, mindenki által veszett fejszének gondolt ügyeiről, és lelepleződtek a Momentum múltjának sötét foltjai.

„1956-ban a nagyszüleink nemzedékének kevés dolog volt annyira egyértelmű, mint hogy Magyarországnak nyugati típusú polgári demokráciákban van a helye. (...) Azok ellen léptek fel, akik a nevükben ugyan a néppel, de csak saját kicsi klikkjük érdekében gyakorolták a csalással szerzett hatalmat, pont úgy, mint ma is” – idézte Bayer Zsolt műsorvezető a Hír Tv műsorában Fekete-Győr András, a Momentum elnökének egy október 23-i beszédét, hozzátéve, ha ő lenne Fekete-Győr András, inkább mélyen hallgatna, hiszen Varga István családja mélyen érintve van ebben a történetben.

„Apám öccse, aki kiváló mérnökember volt, 1981-ben koncepciós per áldozata lett, mert az akkori párt első titkára, a Vaskó elvtárs és a mai pártelnök nagyapja, Fekete-Győr Endre, a Heves megyei tanács elnöke összevesztek egymással. Az elvtársat kimentették Budapesten, sőt jutalmat is kapott, az én nagybátyámat pedig, aki büntetlen előéletű, kiváló feltaláló volt – a Ruhr-vidéken ma is az ő szabadalmával dolgoznak a németek –, hűtlen kezelésért négyéves szabadságvesztésre ítélték. Amikor kiszabadult, röviddel utána meg is halt, így aztán ez számomra több mint vért kíván. Kértem az iratokat a levéltárból, de egy részük elveszett, biztos kitették az esőre, a másik fele már megvan, úgyhogy ezt alaposan meg fogjuk majd nézni. Szóval a nagyapa nem egyszerű tsz-elnök volt, hanem élet és halál ura volt Heves megyében, és rendkívül szomorú, hogy most rá hivatkozik, amikor nem egyszerű párttag volt, hanem igazi vérbő kommunista” – árulta el Varga István.

A teljes adást itt tudja megtekinteni:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!