Ország-világ

2021.11.22. 16:47

Több ezren vették fel az első oltást az akcióhét kezdő napján

Az eddig beadott 51 ezer oltásból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás – mondta György István államtitkár.

Sikeresen indult az oltási akcióhét, délig az ország oltóhelyein 51 ezer koronavírus elleni oltást adtak be – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn a közmédiának.

György István elmondta, a beadott oltásokból 42 ezer harmadik, mintegy 7 ezer első, a többi második oltás. Valamennyi oltóhelyen folyik a munka, az irányításban katonák és az adminisztrációs tevékenységekben kormánytisztviselők segítenek.

Ötféle oltóanyaggal oltanak, ezek mindegyike elérhető az oltóhelyeken – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte,

a hétfőn délig beadott mintegy 7 ezer első oltás az elmúlt másfél-két hónap napi teljesítményének a sokszorosa.

György István mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát.

Közölte, arra kérték a kórházakat, hogy ha szükséges, a hosszú várakozási időt elkerülendő nyissanak új oltóhelyeket.

Az oltási akcióhét hétfőn kezdődött, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják. Vasárnapig nem kell előzetesen időpontot foglalni, időpontra bejelentkezni, regisztrálni.

Borítókép: Oltásra várakozók a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház újonnan megnyitott oltópontja előtt 2021. november 22-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában