Hídpénzbotrány

2024.01.29. 18:54

Esélyes, hogy nem ússza meg Karácsony a felelősségre vonást

Az ügyben ugyanis közérdekű bejelentést tett Tényi István - írja a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Hiába jelentette ki magabiztosan Karácsony Gergely, hogy nincs semmi látnivaló a Lánchíd felújítása körül, ezért nincs is szükség vizsgálóbizottság felállítására, jó esély van arra, hogy egy másik szerv, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szakemberei górcső alá veszik a hídpénzbotrány történéseit. 

A Pesti Srácok hétfőn arról számolt be, hogy 

Tényi István közérdekű bejelentéssel fordult a hivatalhoz, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények is megvalósulhattak. 

Tényi István a KEHI-nek elküldött közérdekű bejelentésében arra emlékeztet, hogy egy 2018-as határozatban a kormányzat a Lánchíd felújításához 6 milliárd forint támogatást állapított meg, amelyhez a kormány és Budapest Főváros Önkormányzata között támogatási szerződés jött létre. A fentieken túlmenően a fővárosi önkormányzat a további forrásokat több mint 20 milliárd forint összegű beruházási hitelből biztosította, melyhez a kormány előzetes hozzájárulására is szükség volt. 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában