Segítség az otthonteremtéshez

2024.04.04. 09:34

Már csaknem kétezer család igényelte a csok pluszt (videó)

Február végig csaknem kétezer család nyújtotta be igénylését a csok pluszra – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hornung Ágnes kiemelte, hogy az igénylések dinamikája hasonló, mint a 2015-ben bevezetett csok-nál. Ezt örömteli hírnek nevezte, mert a csok-ot – annak teljes „élettartama alatt” – 240 ezer család vette igénybe.

Az év első két hónapjában benyújtott csok plusz igénylések szerint a házaspárok kétharmada gyermektelen – közölte. Mint mondta, ez azt mutatja, hogy a házaspárokat sikerült „átbillenteni, hogy merjenek gyermeket vállalni”.

Véleménye szerint szintén a gyermekvállalási hajlandóság emelkedését jelenti az az adat is, hogy a párok valamivel több mint ötven százaléka két vagy több gyermeket vállat előre.

A csok pluszt új gyermek vállalásával lehet igényelni, és a támogatott hitelt aszerint ítélik meg, hogy hány gyermekessé válik a család – hangsúlyozta Hornung Ágnes. Hozzátette, hogy attól függően, hogy a családok 1, 2 vagy 3 gyereket vállalnak, 15, 30 vagy 50 millió forintot tudnak igényelni államilag támogatott fix 3 százalékos kamattal.

Az átlagos hitelösszeg 26 millió forint – mondta, megjegyezve, hogy ez is azt jelzi, hogy a családok több gyermeket vállalnak. Közölte, hogy a hitelösszeg a fővárosban is, de vidéken még inkább jelentős segítség a családok otthonteremtéséhez.

Kiemelte, hogy a csok pluszt használtlakás-vásárlására vagy -bővítésére is igénybe lehet venni, a családok több mint 85 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

Az államtitkár kitért arra, hogy a csok plusz bevezetése után intenzív az érdeklődés a lakáshitelezés és az ingatlanpiac területén, mind a bankok, mind a piaci szereplők ezt igazolják vissza. Nőtt a bizalmi index – jegyezte meg.

Hornung Ágnes a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy az igénylő házaspárok felében az édesanya 30 év alatti. Közölte azt is, hogy a családok egyötöde a csok plusz mellé piaci hitelt is felvett, illetve sokan kombinálják a csok pluszt a Babaváróval.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában