Merénylet

2024.05.16. 06:44

Fico merénylőjének irodalmi klubja a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet (videó)

Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön. A biztonsági szakértő szerint mulasztások is vezethettek a bűncselekményhez.

MW

Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter sajtótájékoztatót tart a Biztonsági Tanács ülése

Forrás: AFP

Fotó: Tomas Benedikovic

A szlovák merénylő irodalmi klubjának bejegyzéséből kiderül, hogy Cintula hitet tett a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje, Caputova mellett - írta a Mandiner.

A bejegyzésben hosszasan fejtegeti, az emberi történelem különböző korszakaiban miként nyomták el a nőket. Az írás szerint az őskorban a gyűjtögető aszonyoknak kellett a tűznél térdelniük, az ókori Kínában gödörbe dobták a lánycsecsemőket. Akiket pedig engedtek felnőni, azokat szűk lábbelikbe kényszerítették, hogy eltorzuljon a lábuk. 

A poszt szerint a keresztény Európában az inkvizíció több százezer asszonyt kínzott meg és gyilkolt meg. Ezt követően Juraj Blanárhoz szól (aktuális külügyminiszter), aki szerinte elnyomja a nőket és csak nőnapon törődik a nőkkel. Szerinte ez nem politika, mert a politika a „harmónia elérése a társadalom egészének érdekében”. De ír a bejegyzésben a szüfrazsett-mozgalomról, az abortusz-jogról és a tálibokról is.

A szerző az utolsó bekezdésben tesz hitet a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett: „A nők vérrel írták be magukat a történelem nagykönyvébe, amelynek tonnányi a súlya. 

Miért ne támogathatnánk egy nőt az államfői posztra? Hisz ez a történelmi szükségszerűség elengedhetetlen eleme, amely ugyan tragikus, de bátor és szép! Különösen, ha a várt és megérdemelt diadallal végződik – mindannyiunk nevében. Zuzana Caputovát támogatom! 

A nő nem csak arra van, hogy a fiú sötétedés után libabőrös háttal üldögéljen, miközben csuklik a gyönyörűségtől.”

Az eredeti cikket ITT olvashatja el.

Megfenyegették Branislav Becíket, Nyitra megye elnökét

Branislav Becík (Hlas), Nyitra megye elnöke büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, mert életveszélyes fenyegetés kapott, megfenyegették, hogy lelövik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Silvia Zeumerová, a megye szóvivője.
„Mivel folyamatban levő nyomozásról van szó, a bűnüldöző hatóságok nem adnak részletes tájékoztatást az ügyben” – mondta Zeumerová. 

Branislav Becík megyeelnök egyben parlamenti képviselő is, a Hlas európai parlamenti választási listavezetője – írja az Új Szó.

Pellegrini: átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában

Peter Pellegrini megválasztott államfő csütörtök délután meglátogatta a besztercebányai kórházban Robert Fico miniszterelnököt. Elmondta, hogy az egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos, és csak pár percig tudtak egymással beszélni. Újságírói kérdésre közölte, biztosította a kormányfőt arról, hogy mellette állnak. Hozzátette, 

Fico rendkívül kimerült, ezért sokat nem tartózkodhatott nála az intenzív osztályon

 – tudatta az Új Szó.

„Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában” – fogalmazott a látogatás után Pellegrini, aki szerint Robert Ficót csak egy hajszál híja választotta el a haláltól. „Elég lett volna, ha azok a lövések néhány centiméterrel arrébb érik, és ma már másról beszélnénk” – közölte. A leendő államfő arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket. 

Peter Pellegrini sajtótájékoztatót tart a besztercebányai kórház előtt május 16-án 
Forrás: AFP

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková arról tájékoztatta az újságírokat, hogy Robert Ficón a mai napon már nem végeznek újabb műtétet, és másik intézménybe sem szükséges átszállítani. Ez utóbbival kapcsolatban hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, és magát a miniszterelnököt is megkérdezik majd a lehetőségről, hiszen 

Fico érthető módon közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez.

 A korházigazgató elárulta, a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegetések Közép-Szlovákiai Intézetének szakembereit is a kórházba hívták – közölte az Új Szó.

Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét

A lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.

TUSK, Donald
Donald Tusk lengyel miniszterelnök 
Fotó: Radek Pietruszka / Forrás: MTI/EPA-PAP

„A szlovákok tegnap megmutatták, mit kell csinálnunk Donald Tuskkal, ha ellehetetleníti a CPK-t” – írta valaki álnéven. Az újraközlés alatt Tusk megjegyezte, hogy az előző napi merénylet után sok hasonló posztot lehetett látni.

A CPK az a nemzetközi óriásrepülőtér, amelyet az előző kormány stratégiai beruházásként vett tervbe Varsó és Lódz város között, de ennek megvalósítását Tusk kormánya egyelőre nem hagyta jóvá.

A kormányfő bejegyzésére reagálva Adrian Zandberg, a Tusk vezette Polgári Platform (PO) egyik koalíciós partnerének, az Új Baloldalnak az egyik képviselője bírálta a PO-t is egy EP-választási kampányfilmje miatt.

„A ti kampányfilmjeitekben is halálfejek” vannak – írta Zandberg. A filmben a PO „Oroszország legnagyobb lengyelországi sikerének” nevezi a legnagyobb ellenzéki erőt, a Jog és Igazságosság (PiS) pártot. A videóban szó van a PiS 2015-ös „törvénytelen győzelméről”, „a fehérorosz és orosz titkosszolgálatok növekvő befolyásáról”, valamint a lengyel hadsereg korszerűsítését célzó beruházások PiS általi állítólagos leállításáról is. A film végén a PiS logója Oroszország címerévé alakul át.

A PO videóját Robert Biedron, az Új Baloldal társelnöke is bírálta az X-en. „Ez olaj a tűzre – különösen néhány órával a szlovák miniszterelnökkel szembeni merénylet után –, és nem old meg semmit Lengyelországban” – olvasható Biedron bejegyzésében.

Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött

Elfogtak egy zombori férfit csütörtökön, aki a közösségi médiában Aleksandar Vucic köztársasági elnök meggyilkolásával fenyegetőzött - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.

A tárcavezető közölte, hogy a D.M. monogramú férfit 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, mert az államfő biztonsága ellen fogalmazott meg fenyegetést.

Aleksandar Vucic szerdán a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérletet követően az X közösségi platformon azt írta, sokkolta a hír, hiszen Robert Fico Szerbia és az ő személyes barátja is. „Drága barátom, imádkozom érted és az egészségedért” – fogalmazott. Nem sokkal később, erre az üzenetre jött válaszként írta a Zomborban elfogott gyanúsított, hogy a történtek csak a Vucic elleni merénylet próbái voltak.

A szerbiai államvezetés egyhangúlag kiállt a köztársasági elnök mellett, és arra szólította fel az illetékes szerveket, hogy lépjenek minél hamarabb.

„Az ilyen szörnyű fenyegetések már jól ismert képletnek számítanak, a Szerbia számára rendkívül fontos és sorsdöntő pillanatokban próbálják meg megtörni Vucic elnököt, miközben ő harcol és emberfeletti erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megakadályozza az ENSZ-t a Srebrenicáról szóló határozat elfogadásában, és megmentse a szerbeket attól, hogy népirtó nemzetként bélyegezzék őket meg” – fogalmazott Milos Vucevic miniszterelnök.

ORBÁN Viktor; FICO, Robert; VUCIC, Aleksandar
Orbán Viktor kormányfő (j) Aleksandar Vucic szerb elnök (b) és Robert Fico szlovák miniszterelnök (b2) társaságában az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozóján Brüsszelben 2024. március 21-én
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az EP választások kampányának felfüggesztésére szólította fel a pártokat Peter Pellegrini

Az EP választások kampányának felfüggesztésére és ezzel a politikai konfrontáció visszafogására szólította fel a pártokat a Robert Fico ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylet összefüggésében Peter Pellegrini megválasztott szlovák köztársasági elnök csütörtökön, miután Pozsonyban találkozott a megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfővel.

A kampány természetesen konfrontációt hoz magával, a hangulat kiélezését és a politikusok kölcsönös vádaskodását. A további konfrontáció pedig az utolsó, amire most Szlovákiának szüksége van

 – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Pellegrini kiemelte: 

elborzasztotta, hogy hová torkollhat az eltérő politikai nézettel szembeni gyűlölet. 

Hangsúlyozta: a merényletet közösen kell elítélni, majd meg kell nyugtatni a kedélyeket és az országnak a nyugalom útján kell elindulnia.

Zuzana Caputová a szerdai merényletről azt mondta: az nemcsak emberi tragédia, hanem a demokratikus berendezkedés ellen elkövetett támadás is.

A két politikus közösen bejelentette: egyeztetésre meghívják az elnöki palotába az összes parlamenti párt képviselőit.

A Nyitrabányán szerdán elkövetett merénylet után több lőtt sebbel életveszélyes állapotban a besztercebányai Roosevelt kórházba szállított és ott sok órás műtéten átesett Robert Fico kormányfő állapota stabil, de nagyon súlyos. 

Sajtóközlések szerint a kormányfőre további műtét vár, a pozsonyi Pravda szerint a csípőízületét kell még megoperálni.

Peter Pellegrini megválasztott szlovák köztársasági elnök és a megbízatási időszaka végéhez közelítő Zuzana Caputová államfő érkezik a sajtótájékoztatóra Pozsonyban 2024. május 16-án 
Fotó: Vladimir Simicek / Forrás: AFP

A legnagyobb szlovák kereskedelmi televízió, a Markíza saját forrásokra hivatkozva csütörtökön közölte: a rendőrség már megindította az eljárást a merénylet helyszínén őrizetbe vett feltételezett elkövető ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletév gyanúsítanak. Ezért a bűncselekményért a vonatkozó szlovák szabályozás szerint 25 évig vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A merénylet miatt őrizetbe vett 71 éves lévai férfi személyazonosságát hivatalosan továbbra sem közölték a szlovák hatóságok, ugyanakkor a sajtó egyöntetűen Juraj C.-ként azonosítja, akiről azt írják: legálisan tartott fegyvert, mivel biztonsági őrként dolgozott, egyébként pedig műkedvelő költőként egy irodalmi klubnak volt a tagja, amelyet több évig vezetett is.

Még nincs túl az életveszélyen Robert Fico

A szlovák Pravda biztató híreket közölt Robert Fico állapotáról, a portál értesülései szerint

az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico hasában. 

Azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – írták. 

Valamivel később, a Biztonsági Tanács ülése után Robert Kaliňák védelmi miniszter nyilatkozott a kormányfő állapotáról. Elmondta: Robert Fico állapota továbbra is súlyos, mivel sérülései kiterjedtek. Kaliňák szerint négy lövés találta el a kormányfőt. „Az orvosok stabilizálták az állapotát” – mondta, egyúttal hozzátéve, hogy 

a miniszterelnök még nincs túl az életveszélyen

– írja az Új Szó.

Hozzáteszik: a védelmi tárcavezető a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban kijelentette, nem véletlen, hanem egy előre kitervelt bűncselekmény történt. Rámutatott, hogy az elkövető már az alsókorompai (Dolná Krupá) kihelyezett kormányülésen szervezett tüntetésen is részt vett. 

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter erre reagálva azt mondta, politikai indíttatású bűncselekményről van szó. A tárcavezető hozzátette, a támadás motivációja az lehetett, hogy az elkövető nem értett egyet az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás megszüntetésével, az RTVS átszervezésével, valamint a Bírói Tanács elnökének menesztésével – idézi a politikust az Új Szó. 

A lap azt írja, Šutaj Eštok közölte: a merénylő egyetlen szélsőséges csoportnak sem volt tagja, egyúttal megerősítette, hogy korábban részt vett kormányellenes tiltakozásokon. 

A rendőrség 32 olyan esetet vizsgál, amely során interneten keresztül támogatták a merénylő tettét.

A merénylet elkövetője büszke arra, amit tett

A férfit jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva Nyitrán. Amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, a törvény értelmében 25 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik – tudatta az Új Szó.

A Markíza szerint

a 71 éves nyugdíjas csütörtökön reggel a meggyanúsítást követően azt mondta, hogy büszke arra, amit tett.

A merénylőt a rendőrök szerda éjjel az autójához kísérték, amelyet egy speciálisan kiképzett kutya vizsgált át robbanóanyag nyomai után kutatva. Ezt követően tűzszerészek érkeztek, akik a csomagtartót és a motorháztetőt ellenőrizték.

Előre figyelmeztetett egy várható tragédiára a meglőtt miniszterelnök

A szerdán egy lőfegyveres merényletben életveszélyes sérüléseket szerzett Robert Fico miniszterelnök a szlovák liberális sajtó kormánypolitikusokkal szembeni hangulatkeltésére hivatkozva nem sokkal az áprilisban megtartott államfőválasztás után egy várható tragédiára figyelmeztetett – derült ki a kormányfő közösségi profilján közzétett bejegyzéséből, amelyet a szlovák sajtó is idézett.

Az utcákon trágár módon szidják a kormánypolitikusokat, és én már azt várom, hogy ez a frusztráció, amelyet a Denník N, a Sme és az Aktuality gerjeszt, mikor torkollik valamelyik vezető kormánypolitikus meggyilkolásába. És ezzel most nem túlzok egy cseppet sem

 – írta Robert Fico egy az államfőválasztás után közzétett Facebook bejegyzésében.

A szlovák miniszterelnök ezekkel a mondatokkal a szlovák sajtó államfőválasztást követően megjelent véleményáradatára utalt, amely a kormánykoalíció államfőjelöltjének, Peter Pellegrininek a győzelmét követte.

Arra, hogy a szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett merénylet összefüggésben lehetett az államfőválasztás eredményével, szerdán Sutaj Estok belügyminiszter is utalt, amikor bejelentette: politikai motivációjú merénylet történt, amelynek gyökerei az államfőválasztásig nyúlnak vissza.

FICO, Robert
Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyes állapotban szállítják kórházba Besztercebányán (Banská Bystrica), miután lőfegyveres támadás érte egy kihelyezett kormányülést követően a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én 
Fotó: Jan Kroslák / Forrás: MTI/TASR

A támadás feltételezett elkövetője - egy 71 éves férfi -, szerdán, miután a rendőrség letartóztatta, a TA3 hírtelevíziónak nyilatkozva a tette okait tudakoló kérdésre azt válaszolta: nem értett egyet a kormány politikájával, majd ezt kifejtve a kormány több olyan döntését említette, amelyeket hangsúlyosan negatív színben tárgyalt a progresszív pozsonyi sajtó. 

Az Új Szó információi szerint előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Juraj Cintulát. A nyugdíjas a Markíza szerint azt mondta, 

büszke arra, amit tett.

A szlovák kormányhivatal sajtóosztálya csütörtökön közölte: a miniszterelnök ellen szerdán Nyitrabányán (Handlová) elkövetett merénylet miatt délelőtt rendkívüli ülést tart Pozsonyban a Biztonsági Tanács (BRSR). A szlovák belügyminiszter pedig már szerdán bejelentette: fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek majd be a merénylettel összefüggésben.

Stabilizálták a szlovák kormányfő állapotát

Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.

ROOSEVELT, Franklin D.; FICO, Robert; KALINÁK, Robert
Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter nyilatkozik Miriam Lapuniková kórházigazató (b) társaságában Robert Fico szlovák miniszterelnök állapotáról a besztercebányai F. D. Roosevelt Kórház előtt 2024. május 16-án
Fotó: Martin Divisek

A Nyitrabányán szerdán elkövetett merénylet után több lőtt sebbel életveszélyes állapotban kórházba szállított kormányfőn öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre, az állapota stabil, de nagyon súlyos – jelentette be Robert Kalinák.   

A kórház igazgatóhelyettese szerint a miniszterelnököt két orvosi csapat műtötte, és továbbra is az intenzív osztályon fekszik.   

Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb kezelésre szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a négy miniszterelnök-helyettes egyike venné át, a szlovák sajtó Robert Kalinákot tartja a legesélyesebbnek e feladat ellátására.   

Így látja a merényletet a volt alkotmánybíró

„Ez politikai, és nem bűnügyi lövöldözés” – osztotta meg álláspontját a Robert Fico elleni támadással kapcsolatban szerdán Georgi Markov, hazánkban élő volt alkotmánybíró. A szlovák miniszterelnököt ugyanis szerdán a délutáni órákban lőtte meg többször egy 71 éves lévai író, Juraj Cintula, aki azzal indokolta a támadást, hogy nem értett egyet a kormány politikájával.

Markov viszont úgy látja, a Fico elleni lövöldözés egy figyelmeztetés is volt Orbán Viktor miniszterelnöknek és Donald Trump volt amerikai elnöknek.

„Mert Fico az első miniszterelnök Európában, aki nyilvánosan kijelentette népének, hogy követni fogja Orbán Viktor békepolitikáját” – fogalmazott a Pik nevű bolgár hírportál hasábjain. A szakértő a magyar kormányfő politikája közé sorolta a nemzeti állam megerősítését és a keresztény értékek védelmezését, miközben harcol az orosz–ukrán háború eszkalációja, Európa iszlamizálódása, az illegális migráció, valamint a gender ideológia ellen. Kiemelte egyúttal azt is, hogy Fico „az első baloldali Orbánbarát miniszterelnök”, a szlovák kormányfő ugyanis megértette, „a harc már nem jobb- és baloldal, hanem háború vagy béke, szuverenitás vagy Soros-gyarmat között folyik”.

A cikk folytatása ITT érhető el.

A biztonsági szakértő fatális hibáról beszél 

Már nincs életveszélyes állapotban Robert Fico szlovák kormányfő. Ezt mondta a BBC-nek Tomas Taraba. 

A miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Fico műtétje „jól sikerült", és úgy fogalmazott:

azt hiszem, a végén túl fogja élni.

Amíg a kórházban a kormányfő életéért küzdenek, egyre több hír jelenik meg arról, hogy mulasztások is vezethettek a bűncselekményhez – írja a Magyar Nemzet.

FICO, Robert
Robert Fico szlovák miniszterelnök feltételezett merénylőjét veszik őrizetbe a lőfegyveres támadás helyszínén, a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) 2024. május 15-én
Fotó: Radovan Stoklasa / Forrás: MTI/TASR

Hamran István volt rendőrfőkapitány a miniszterelnököt ért merénylettel kapcsolatban fatális hibáról beszél a Denník N-nek.

Káosz volt, ez nyilvánvaló, ez pedig kudarc

– mondta Hamran, aki emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök maga utalt arra néhány hete, hogy valaki politikusokra lőhet.

Hogyan elemezték ezeket a fenyegetéseket, ki értékelte ki őket?

– vetette fel Hamran az interjújában.

A merényletről készült felvételek alapján a testőröknek azonnal biztonságos helyre kellett volna vinniük a miniszterelnököt, ehelyett több testőr a támadóra vetette magát, a miniszterelnök autója körül futkostak – emelte ki.

Az ilyen típusú merényletre nem lehet felkészülni. A közvetlen közelről leadott lövésekkel megtámadni egy védett személyt az mindig a biztonsági szervek rémálma

– nyilatkozta korábban a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet kapcsán a Magyar Nemzenek Horváth József. A biztonságpolitikai szakértő szerint

ilyenkor a fő probléma az, hogy egy kisvárosban, alapvetően békés környezetben a biztonságiak is hajlamosak arra, hogy rutinból dolgozzanak.

Megítélése szerint az is furcsa, hogy a biztonságiak, mintegy pánikszerűen, először egy személyautóba tuszkolták be Robert Ficót, noha egy haslövést kapott ember esetében ez többet árthat, mint használhat. 

A biztonságiak között mindig kell lennie legalább egy felcsernek vagy egy orvosnak, aki ilyen esetekben azonnali, akár életmentő beavatkozásra is képes

– tudatta.

Hozzátette, a közelben kellett volna lennie egy mentőautónak, vagy egy mikrobusznak, amiben van egy hordágy.

A teljes cikk ITT olvasható.

Sikeres volt a műtét 

A TA3 hírtelevízió beszámolója szerint a besztercebányai Roosevelt kórházban elvégzett beavatkozás közel négy órán át tartott.   

A médiaértesülések szerint a miniszterelnök eszméleténél van.   

A sajtóban idézték Tomas Taraba miniszterelnök-helyettest, aki a BBC brit közszolgálati műsorközlőnek úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint a műtét sikeres volt.   

Robert Fico ellen a kormány kihelyezett ülése után követett el lőfegyveres merényletet egy idősebb férfi, akit a helyszínen azonnal őrizetbe vett a rendőrség. A miniszterelnököt életveszélyes állapotban helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában