Hírek

2004.12.17. 00:00

Kis pénz, nagy sportvita a támogatásról

BAMA

A Nemzeti Sporthivatal közlése szerint a jövő évi sporttámogatás összege mintegy 18 milliárd forint lesz. Idén 12 milliárd volt, ami növekedést jelez. Csakhogy, ebből az összegből kilencmilliárdot kizárólag létesítményfejlesztésre fordítanak.

Mindez tükröződött a MOB, a Magyar Olimpiai Bizottság parázs hangulatú közgyűlésén is. Szóvá tették, hogy mivel minden forrás a sporthivatalnál van, megfelelő pénzügyi garanciák és hatáskör hiányában a MOB nem tudja ellátni az elmúlt olimpiai ciklushoz hasonló eredményességgel a feladatát. Schmitt Pál egyenesen úgy fogalmazott, hogy amennyiben nem lesz póttámogatás, akkor bezárhat az olimpiai mozgalom. No persze
Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke sem volt rest a válasszal, miszerint az egész magyar sportnak csak egy szegmense a MOB. Másrészt a sportra szánt pénz mégiscsak több lesz jövőre, csak az elosztás lesz más.

Az egymás mellé beszélés egy tegnap reggeli televíziós vitában folytatódott, ahol vendég volt a sokat látott televíziós sportriporter, Vitray Tamás is. Egy ideig hallgatta a kontra és rekontra érveket, majd megjegyezte: talán itt az ideje, hogy a sportban dolgozók félretegyék párt és egyéb érdekeiket, s az egymásra mutogatás helyett valóban a sportért tevékenykedjenek.

Ha így lesz, akkor a kis pénz, kis foci jelszó után nem kell újakat tanulni, mint például kis úszás, kis öttusa vagy kajak-kenu...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!