hírek, képek, témák - Somogy - Balaton és környéke
Ne számítsanak pénzre: kiábrándító válasz az államtitkárságtól
Súlyos milliók hiányoznak Teleki költségvetéséből az állami elvonások miatt, a zsákfalu minden választópolgára aláírta a helyzetre figyelmeztető, kormányzatnak címzett levelet. Szóban, telefonon kaptak választ. Kiábrándítót.
Halálos gázolás Balatonbogláron, lezárták a 7-es számú főutat
A Vikár utcában egy motoros elgázolt egy úttesten átkelni készülő férfit. A gyalogos a helyszínen életét veszítette.
Vitorlásról mentettek ki három embert a háborgó Balatonon
Mindhárom hajós vízbe esett, de szerencsére mentőmellényben voltak. 22 lábas vitorlásuk részben elmerült, mire odaértek a vízimentők.
Több vizet a Balatonba? Megemelik Fenyvest, Máriát, Berényt
Hét déli parti települést „meg kellene emelni” a tó felől annak érdekében, hogy több vizet lehessen tartani a Balatonban, növelni lehessen a jelenlegi 110 centiméterről legalább 120 centire a legfelső vízállás-szabályozási szintet.
Zoli múltjának titkos fejezetei, az első fotók az Off Roadról
Éjszakára esőt remélnek a somogybabodi szervezők, hiszen sár nélkül mégsem az igazi egy off road-fesztivál. A korábbinál több a német a somogybabodi rendezvényen.
Pafe: rockerek nyitották meg a fesztiválszezont - fotók
„Rock and roll a végzetem, önként vállalt börtönömben” – dübörög a nagyszínpadról az Ossian, irdatlannak még nem lehet mondani a tömeget, már csak azért sem, mert ez a nyitó koncert, csütörtök késő délután, a Pafe első napján.
Kimosta az eső a nemrégen átadott lulla-endrédi út töltését
Csúszik az öt hónapja átadott lulla-balatonendrédi összekötő út töltése a lullai szakaszon – értesítették lapunkat olvasók. Az út menti szalagkorlát is meggyűrődött, terelőtáblát is kihelyeztek az ominózus pár tíz méteres szakaszra, amint az a fényképfelvételeken is látható.
Férfi feküdt a sztrádán, le kellett zárni az M7-est
A balatonújlaki felüljárónál találtak egy férfira szerdán kora este, kórházba kellett szállítani. Az M7-est tíz percre teljesen le kellett zárni.
Emésztőgödörbe esett egy idős nő Balatonvilágoson
Üres és száraz emésztőgödörbe esett egy idős hölgy Balatonvilágoson. A balesetet szenvedett személy közel három méteres zuhanás következtében súlyosan megsérült
Cigi nélkül marad a Balaton Sound a trafiktörvény miatt
A Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet 179 településén 249 nemzeti trafik nyílhat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. összegzése szerint. Gyulai Zsolt vezérigazgató úgy véli: ezek nyáron is ki tudják szolgálni a keresletet. – Ezeken a településeken sokkal kevesebb gyógyszertár van, mint amennyi dohánybolt lesz – jegyezte meg Gyulai. De mi lesz a nagy fesztiválokon?
Képgalériák - Somogy - Balaton és környéke
-
Véget ért a hetedik Pannónia Fesztivál
2013. május 20. (hétfő)
-
Pannónia Fesztivál - Szántódpuszta, első nap
2013. május 17. (péntek)
-
Elkezdődött az Off Road Somogybabodon
2013. május 17. (péntek)
-
Leomlott Fonyódon a magaspart
2013. április 2. (kedd)
-
Balatont körbejáró minik
2013. március 24. (vasárnap)
Témák - Somogy - Balaton és környéke
-
Csugói KK
Csurgói Kézilabda Klub
-
Pár-beszéd
Nők és gyermekek, nők és férfiak, párkapcsolat, család és a tűzhely melege, hidege. Pár-beszéd, a Sonline családblogja.
-
Csiky Gergely Színház
Kaposvár jelenség és a Csiky Gergely Színház
-
Balesetek
Balesetek Somogy útjairól
-
Fino Kaposvár
A Kaposvári Röplabda SE férfi röplabdacsapata
-
Traffipax információ
Traffipax információ Somogy megyéből.
-
Kézilabda
A somogyi kézilabda mindennapjai
Közélet
Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Erőss Zsolték már biztosan nem élnek
- Kevesebb lesz a gyümölcs az idén
- Omlásveszély: Csiky-épület ihlette a döntős csapatot
- Festői hangulat négy napon át a kaposvári belvárosban
- Zavaros, koszos, néha büdös - mégis maradnak a csapvíznél
- Trafikügy: a Kisosz a kisboltokért aggódik
- Két rendőr, egy tolvaj és a nagy lebukás
- Németországi húsüzembe keresünk gyakorlattal rendelkező comb csontozókat, kivágókat,...
- HEGESZTŐ (AWI) kollégát keres a kaposvári Luckympex Kft. Önéletrajzokat a luckympex@t-online.hu...
- FELSZOLGÁLÓT, konyhai kisegítőt felveszek lakás van. Fonyód 06-20-953-1029.
- BALATONFÖLDVÁRI szálloda felvesz gyakorlattal rendelkező kézilányt szezonra tel.: 06-20-925-5573.








