hírek, képek, témák - Somogy - Balaton és környéke
Kempinget, olcsón
Ha tegyük fel, kereken százmilliót ér a Vadvirág kemping, akkor négy-ötmilliót biztosan adna érte Szemes is. Egye fene, akár nyolcat is.
Nem felejtik a balatoni révhajó-katasztrófa 58 áldozatát
Ezúttal a déli parton találkoztak a révfülöpiek és a balatonbogláriak. A két település között tizenhat évvel kezdődött az Aranyhíd Barátság találkozósorozat a nyugdíjas egyesületek kezdeményezésére.
Borivászatra fejszehajítás - hétpróbás betyáravatás Zamárdiban
Hét csattintás a karikás ostorral, favágás, guruló kocsikerékre botot dobni, cölöpdobás, célzás fejszével, baltával, késsel és szénavonóval, magyar birkózás, borivászat Tenkes kapitánya módra. Hét próbát kellett kiállniuk a betyároknak és betyárjelölteknek szombaton Zamárdiban, ahol is végül Götz Gábor darányi csikós nyerte a Patkó Bandi hétpróbás betyárversenyt – az öreg betyárok között, mert az ifjak versengésében a zamárdi Kiss Soma teljesítette legkülönbül a próbákat.
Buszok indultak Somogyból a szekszárdi trafiktüntetésre
A nagyatádi tüntetők azt állítják, hogy a Rinya-parti városban sem a pályázatok ereje döntött, a helyi politikusok ezt cáfolták.
Egy aszályos év kiváló nedűi a szőlősgyöröki borversenyen
| Százhuszonkilenc borral neveztek a borászok a balatonlellei, a balatonboglári és a szőlősgyöröki hegyközség közös borversenyére, aminek az idén a szőlősgyöröki Szent Anna Borház adott otthon.
Egy nap, két fogás: körözött bűnözőket kaptak el Somogyban
A Kadarkúton elkapott férfit a Ceglédi Rendőrkapitányság körözte, míg a Lengyeltótiban lekapcsolt ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Gyugyi csoda nyomában: titkok tudója a legidősebb polgármester
| A háromszáz lelkes Gyugy mindegyik kormány idején gyarapodni tudott az elmúlt két évtizedben. A titok tudója az ország legidősebb polgármestere.
Menjünk Gyugyra!
Aki szerint csak és kizárólag a kapcsolatokon múlik, melyik település fejlődik és melyik nem, annak javaslom a gyugyi tanulmányutat.
Rend lesz a tónál: ellepik a rendőrök a Balaton-partot
Az országos rendőrfőkapitány szerint a közterületeken, nyilvános helyeken megfelelő létszámú állományt biztosítanak a gyors, törvényes, és szakszerű beavatkozáshoz.
Halálos gázolás Balatonbogláron, szemtanúkat keresnek
A Fonyódi Rendőrkapitányság a péntek eseti, Balatonbogláron történt halálos gyalogosgázolás szemtanúit keresi. A Vikár utcában egy motoros ütött el egy úttesten átkelő férfit.
Képgalériák - Somogy - Balaton és környéke
-
Renegade Pub (Siófok) - szombat
2013. június 13. (csütörtök)
-
Véget ért a hetedik Pannónia Fesztivál
2013. május 20. (hétfő)
-
Pannónia Fesztivál - Szántódpuszta, első nap
2013. május 17. (péntek)
-
Elkezdődött az Off Road Somogybabodon
2013. május 17. (péntek)
-
Leomlott Fonyódon a magaspart
2013. április 2. (kedd)
Témák - Somogy - Balaton és környéke
- Kosárlabda Kosárlabda Somogyban
-
Szita Bence (gyermekgyilkosság Kaposváron)
A 11 éves Szita Bence bestiális gyilkosság áldozata lett.
-
Kaposvári KK
Kaposvári Kosárlabda Klub
- Hirdetések A sonline-on megjelenő hirdetések
-
Csiky Gergely Színház
Kaposvár jelenség és a Csiky Gergely Színház
-
Balesetek
Balesetek Somogy útjairól
-
Labdarúgás NB I
Labdarúgás NB I
- FGSZ Siófok FGSZ Siófok
-
Pár-beszéd
Nők és gyermekek, nők és férfiak, párkapcsolat, család és a tűzhely melege, hidege. Pár-beszéd, a Sonline családblogja.
Közélet
Kék hírek, bulvár
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- CAMION-GROUP 2000 Bt. nemzetközi gépkocsivezetőt keres magyar-olasz viszonylatra. Feltételek: -...
- BALATONBOGLÁRI székhelyű épületgépészettel foglalkozó cég szerviztevékenység végzéséhez keres...
- A legjobbakat keressük! Vagy akik a legjobbak akarnak lenni! Területi képviselőket veszünk fel,...
- Siófoki üzletbe részmunkaidős vagyonőrt keresek. Érdeklődni: 20/343-5365







