Rendőrségi hírek

2009.03.01. 08:49

Mégsem gyújtogás okozta az újabb tüzet Tatárszentgyörgyön

Minden valószínűség szerint nincs összefüggés a közelmúltbeli és a szombat este történt tűzeset között a tatárszentgyörgyi cigánysoron. Utóbbit a vizsgálatok eddigi állása alapján nem szándékos gyújtogatás okozta - közölték azon a sajtótájékoztatón, melyet vasárnapra virradóra tartottak a helyszínen. Zoltán Ferenc Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, hogy az épületben minden kétséget kizárólag beazonosították a tűzfészket. Ez alapján kijelenthető, hogy a lángok a konyhában csaptak fel, ahol egy elektromos fűtőberendezés is működött. A vizsgálat során a szakemberek semmiféle égést gyorsító anyagot nem találtak. Így nagy biztonsággal kizárható az idegenkezűség lehetősége.

MTI

A tűz keletkezésének pontos okát jelenleg is vizsgálják - tette hozzá Zoltán Ferenc. Mindezek alapján cáfolta egy újabb Molotov-koktélos támadás lehetőségét a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Papp Péter kijelentette, az eddigi tények ismeretében nem is nyomoznak szándékos gyújtogatók után.

Ettől függetlenül továbbra is megerősített rendőri jelenlétet tartanak fent a településen. Erre a környéken uralkodó közhangulat miatt is érzékelhetően szükség van - fogalmazott az ezredes, aki a roma lakosság aggodalmára utalva beszámolt arról, hogy az éjszaka folyamán a szomszédos települések romatelepein több hasonló tűzesetről érkezett bejelentés is vaklármának bizonyult. Papp Péter elmondta még, hogy a tatárszentgyörgyi épületben lakó család szintén találkozott a környéken cirkáló rendőrjárőrrel, amikor szombat este néhány perccel 18 óra után Budapestre indultak.

A tűz röviddel távozásuk után keletkezett. Újságírói kérdésre válaszolva a bűnügyi igazgató megerősítette, hogy az első, még gyújtogatásra utaló hírek kapcsán igazoltattak több, a szemtanúk által a tűzeset idején látni vélt terepjárót. Ám utóbb ezek mindegyikéről kiderült, hogy utasaiknak, illetve tulajdonosaiknak nincsen köze a történtekhez. A tatárszentgyörgyi cigánysoron lassanként elcsöndesedik a felzúdulás.

A nyomozás miatt lezárt terület környékéről valamivel éjfél után szétszéledt a tömeg. Az ott csoportosuló és az eseményeket izgatottan tárgyaló helybeliek egy része a hétfőre virradóra néhány házzal arrébb gyilkosság áldozatául esett édesapára és kisfiára emlékezve virraszt tovább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!