Aratják a korai búzát, a termelők még várnak az eladással

Mik ezek?
XGőzerővel aratnak a somogyi őstermelők, s a több száz hektáron gazdálkodó agrárvállalkozásoknál is felpörögtek a munkálatok. Somogyban 45 206 hektáron vágják a búzát.
Mészáros József, a megyei területi agrárkamara titkára elmondta: a legtöbb helyen egyelőre a korai gabonafajtákat vágják a betakarítógépek. Az első visszajelzések szerint a megye északi területein helyenként 5-5,5 tonna a hozam, a somogyi átlag 4,5 tonna körül alakulhat. – Nagyon az elején vagyunk a munkálatoknak – utalt a betakarításra.
Erről tanúskodnak a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának felmérése is. A 45 ezer hektárból alig néhány százhektárnyi búzát arattak le, közel négy tonnás hozam mellett.
Gyékényesen is a korábban kidolgozott forgatókönyv alapján zajlik a feladat. Hegyi Tivadartól, a helyi agrár szövetkezet növénytermesztési vezetőjétől tudjuk: a 120 hektárnyi őszi árpánál, melyet már betakarítottak, 5,5 tonna volt az átlagtermés. Ez – ha összevetjük a tavalyi négy tonnás mutatóval – barátságosabb képet fest. Hasonlóan bizakodásra adhat okot a búza is, amely 400 hektáron terem. Számításuk szerint ebből akár 300 hektárnyi lehet a javító-, illetve étkezési minőségű. Tavaly részben az aszályt okolták a 4,5 tonna körüli hozamért, ebben a szezonban minden bizonnyal hektáronként előreláthatóan túllépi az öt tonnát a termés.
A somogyi búza zöme vélhetően az idén is a jól bejáratott értékesítési csatornákon kel el. Mészáros József úgy látja: sok termelő csalódhat, mivel a kereskedők egy része mintha még mindig 2011-et írna. A felvásárlási árak ugyanis a korábbi idényt idézik. Ez azt jelenti, hogy a búzáért pillanatnyilag jó néhányan tonnánként 50-52 ezer forintot ajánlanak. A szakember óva int a kapkodástól, megfontolt szerződéskötést javasolt, hiszen könnyen meglepetés érheti a termelőt.
– Egyes számítások szerint, ha 4,5 tonna alatt lesz a hozam, akkor könnyen nulla körüli eredményt érhetnek el a növénytermesztők – emelte ki Mészáros József. – Somogyban egy hektár búza önköltsége 180-200 ezer forint körül alakul. Gyengébb adottságú termőhelyeken rossz esetben veszteségbe csaphat át a termelés.
A felvásárlók árgus szemekkel figyelik a piac rezdülését. Pénteken is kötött volna szerződést az MG. Produkt Kft., ám tapasztalatuk szerint a termelők jelentős része késlelteti az eladást. Az elmúlt két hónapban azonban így is csaknem 20 ezer tonnányi euró- és étkezési búzát rendeltek meg.
Hanyecz Imre ügyvezető igazgató – a gyors változásokra utalva – úgy fogalmazott: épp egy hete bolondult meg a piac. Az Egyesült Államokban a kukorica-övezetben nagyon nagy hőség van, s nem várható a közeljövőben csapadék, ezért a chicagói és a párizsi tőzsdén emelkedett a kukorica ára, s ez magával húzta a búza árát is.
– Somogyban ezekben a napokban - minőségtől függően - 50-57 ezer forintért kötik le a búzát – folytatta. – Az induló árakat tekintve ez 6-8 ezer forinttal magasabb, mint tavaly ilyenkor.
Bár még csak az aratás elején vagyunk, máris megrázó élményben van része egyes gazdáknak.
Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke elmondta: gondot jelent számukra, hogy az éves szerződésben lekötött villamos-energia vételezést legfeljebb háromszor lehet módosítani. Szerinte ezt nem kellene korlátozni, hiszen az aratási munkálatok során számos váratlan helyzet adódhat.
– Az időjárás-felelőssel nem tudjuk megbeszélni, hogy pontosan mikor, mit aratunk és milyen ütemezésben szállítjuk be a terményt – jegyezte meg. – Bár most szükség lenne az őszi árpa rostálására, az energia-vételezési helyzetre tekintettel áll a terménytisztítás. Nagyon örömteli volna, ha a jogalkotók változtatnának a kialakult gyakorlaton. Ha túllépnénk az áramfogyasztást, természetesen kifizetjük a többletköltséget, ám egyértelműen azt szeretnénk, ha a lehető legrövidebb időn belül megoldanák ezt a problémát.
Biztonságos raktározás
– Előreláthatóan az időben és kellő hatékonysággal elvégzett védekezések eredményeként minőségi problémákkal nem kell számolnunk – áll a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának tájékoztatójában. Ebből az is kiderült: a héten tartotta alakuló ülését a megyei aratási koordinációs bizottság. Szakemberek Somogyban nem számítanak a raktározási kapacitással kapcsolatos fennakadásra, a meglévő tárolási lehetőség biztosítja a nyári betakarítású növények megfelelő elhelyezését.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kéki Zoltán | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





