Az ügyeletet viszi a pénzt, nem vállalja ezt a patikák többsége
Mik ezek?
XA nyaralók tömeges vándorlásával felborul a piac. Kiemelt kereslet jelenik meg főttkukoricára, dinnyére, úszógumira, hajókázásra. Mindezt az élelmes kereskedelem és szolgáltatóipar rutinosan le is vezényli.
A nyaralókkal azonban nemcsak a fogyasztási igény, hanem az egészségügyi kockázat is súlypontot vált a nyáron. Kagylóba lépett és bokát ficamított, napszúrást, méhszúrást és a szúnyogoktól hideglelést kapott turisták hada összpontosul hónapokra a Balaton, a Dráva és a fürdők térségébe. Gyógyszertár viszont ez időre sem lesz több sehol.
Ügyeleti elérhetőségüket joggal várná el a bajba került turista. A Balatonnál ez ugyanolyan feltétel, minthogy angolnából csak élő példányok legyenek benne, s hogy a víz se sok, se kevés ne legyen. Aki a globális turisztikai piac kihívásának a lokális magyar adottságokkal meg akar felelni, annak sem ártana állandó gyógyszertári ügyelet fejfájás ellen. De van-e? Körképünk gégegyulladással indul, amit nem sikerül rutinból lekezelni. Közöljük a kamarai és hatósági szakvéleményt, s persze érintődik – elkerülhetetlen szövődmény – a szakpolitika. Javaslunk házipatikát. Nem lesz olcsó, de az egészség mindenek előtt.
Patika a szemünk fényében. A gyógyszerészek számára a szakemberhiány és a megtérülés is komoly fejfájást okozhat, ha ügyeletet vállalnak
Gégegyulladása és mellhártya-gyulladása volt boglári olvasónknak (név, cím a szerkesztőségben), akinek az ügyeleten azt tanácsolták: még aznap vegye be az első antibiotikumot, ám nem talált ügyeletes gyógyszertárt Fonyód és Balatonlelle térségében hétköznap, valamivel este tíz előtt. Keszthelyen vagy Kaposváron lett volna a legközelebbi ügyeletes patika.
Fonyódligeti nyaralóvendégek is panaszolták: hiába kerestek patikát a térségben a késői órában. Fonyód, Lelle és Boglár környékén nem újkeletű téma a gyógyszertári ügyelet. Legutóbb a boglári egészségcentrum pályázata kapcsán volt napirenden. Annak idején Balázs Lajos intézményvezető főorvos erősítette meg a panaszokat, amikor a pályázat részeként készülő, új gyógyszertár mellett érvelt.
Patika a bőröndben
Az összeállításban a vény nélkül is kapható szereket csomagoltuk Major Tamás gyógyszerész segítségével. A kaposvári Korona Gyógyszertár üzletvezetője elmondta azt is, hogy ha valaki hosszabb útra, és közforgalmú patikától távoli helyre indul, háziorvosa esetleg felírhat neki előre is antibiotikumot. Ez konkrét és sajátos esetre szóló előrelátás lehet. Az is egyedi, ha valaki például rovarcsípés elleni ismert allergiában szerved, és ehhez képest rizikós utazásra, mondjuk motorozásra adja a fejét. Neki injekciót is célszerű magánál tartani, a hűtést nem igénylő változat ára 16 ezer forint. Ez azonban az anafilaxiás, akár halálos kimenetelű reakciót megelőző életmentő befektetés lehet, és kell hozzá lélekjelenlét: gyors tűszúrás a combba.
Napégés elleni, utáni spré 1000-5000 Ft
Szúnyogirtó spré 1100 Ft
Sebtapasz, fertőtlenítő 500-700 Ft
Hasmenés elleni tabletta 900-1000 Ft
Láz- és fájdalomcsillapító 350-730 Ft
Zúzódás-húzódás elleni krém 900-1100 FT
Allergia elleni (Calcium) 500 Ft
Hányinger ellen B6 vitamin 400 Ft
Fertőtlenítő gél 470 Ft
Törlőkendő öt darab 180 Ft
Összesen 6300-11 180 Ft
Zádori Jánosné, a fonyódi Isteni Gondviselés Gyógyszertár tulajdonosa, aki épp két hónapja kényszerült elbocsátani egy aszszisztensét, s még egy alkalmazott munkaidejét kellett csökkentenie, azt mondta: tönkremennek a liberalizáció miatt. Az ügyeletet saját költségükön vállalják.
Schmidt Lászlóné, a balatonlellei Mária Gyógyszertár vezetője szerint szűk azoknak az eseteknek a köre, amikor a betegnek éjjel gyógyszertárra van szüksége. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk: a lellei patika egyike azoknak, melyek ügyeleten kívül is bármikor kiszolgálják a telefonon hozzájuk fordulót, amikor otthon vannak.
Siófokon önálló gyógyszertárból féltucatnyi akad. Évek óta az a rend, hogy a nyitvatartási idő után mindig az egyik tart ügyeletet, s erről mindegyik írásban tájékoztatja a betegeket. Bozsik József gyógyszerész nem érti: a kisebb balatoni településekről miért Keszthelyre vagy Kaposvárra küldik a pácienseket, hiszen az a logikus, hogy a legközelebbi gyógyszertárat jelölik meg.
Tiszta vizet a pohárba! A patikák jelenleg nem kötelezhetők arra, hogy az ügyelettel veszteséget vállaljanak
Barcson indokolatlannak tartják a 24 órás, hétvégi, gyógyszertári ügyeletet. Az önkormányzat többször egyeztetett a megyei tiszti főgyógyszerésszel, a barcsi gyógyszertári tulajdonosokkal, és a sürgősségi ügyelet vezetőjével. Szombatonként délig mindkét gyógyszertárat, az egyiket 14 óráig találjuk nyitva, míg vasárnaponként az ügyeletes patika délig várja a betegeket.
Nagyatádon szintén két gyógyszertár látja el a betegeket hétvégenként. Szombatonként 8 és 12 óra között mindkettő, míg az ügyeletes délután 14 óráig, vasárnaponként az ügyeletes patika van nyitva 8 és 12 óra között. A háziorvosi ügyelet a nagyatádi kórházban van.
Marcaliban 2005-ben szűnt meg a gyógyszertárak éjjeli ügyelete. A legközelebbi éjszakai ügyeletet is ellátó gyógyszertár Keszthelyen van. Hanyecz Imrénétől, a Hársfa patika vezetőjétől megtudtuk: a három marcali gyógyszertár kéthetes váltásban tart ügyeletet. Hétközben a nyitva tartási időn kívül este nyolcig, vasárnap 8-12 óráig lehet az ügyeletes gyógyszertárban csengetni. Az ügyeleti időt úgy hangolták össze, hogy 24 órán belül bárki hozzájuthasson a gyógyszeréhez. Plusz díjat nem számolnak fel.
A patikanyitási láz nem segített sem a betegeken, sem a szolgáltatáson
Somogyban 87 gyógyszertár működik jelenleg, ebből 28 kötelezett ügyeletre, tudtuk meg pénteken Markos Ágnestől, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális tiszti gyógyszerészétől. A gyakorlatban a kötelezettség általában vállalásként működik. A gyógyszertár mérlegeli a munkaerő és a gazdaságosság szempontjait, és eldönti, lehetséges-e és érdemes-e számára az ügyeletvállalás.
Mindkettővel komoly gondok vannak. Ezt már Gara István, a gyógyszerészi kamara megyei elnöke, nagyatádi patikus mondta. A munkaerő-probléma régi keletű, a szakma az orvosihoz hasonlóan elöregedett. A hétvégi ügyelethez méltón emelt szinten fizetett szakember kell, neki jár a szabadnap, a pihenőidő. Ennek a költségét nem mindenhol tudják kigazdálkodni. És itt jön a sokat szapult patikaliberalizáció.
Kényelem
Magam ellen beszélek-e anyaként, ha megértem a gyógyszerészt, aki úgy nyilatkozik: senki nem kényszerítheti arra, hogy veszteséget termeljen, azaz
vállalja a 24 órás ügyeletet? Nem hiszem.
Ha anya vagyok, akkor mindig tartok otthon lázcsillapítót. Ha anya vagyok, akkor tudom, hogy kisgyermekkel a kórház felé van a jó irány, ha a kicsi hány és nem iszik.
Tapasztalatból tudom azt is, hogy ha gégegyulladás miatt
fullad, akkor megkapja az orvostól a megfelelő injekciót éjjel.
Amikor én voltam kisgyerek, nem aggodalmaskodott anyám azon: hol, hány órás a gyógyszertári ügyelet. Hiszen azzal se mentünk volna semmire, ha a szomszéd falu patikája ügyeletes. Mert nem volt autónk. Kis kényelem - kis gond, nagy kényelem - nagy gond... (ft)
Országosan több száz új gyógyszertár nyílt. A gyógyszer-gazdaságossági törvény a nyitást ugyan feltételekhez kötötte, ám ezek a kitételek Gara István szerint nevetségesek.
– Az előző kormányok ezt nem gondolták át, ész nélkül mennek a dolgok – mondta Gara István. – A több gyógyszertárral a betegek helyzete szemernyit sem javult, a liberalizáció a szolgáltatás minőségét sem emelte.
További gond, hogy az orvosi ügyeletet támogatja az egészségbiztosító, a gyógyszertárit nem. – De az ügyelet problémája csak a felszín, a szakemberhiányra, és a gazdaságosságra kell átfogó és átgondolt, hoszszú távú választ találni – mondta az elnök, hozzátéve: javaslataik legalább tíz éve a szaktárca asztalán vannak.
Kaposváron a Korona gyógyszertár éveken át vállalta az ügyeletet
Major Tamás kaposvári patikavezető szerint egyetlen gazdasági vállalkozás sem kötelezhető arra törvényileg, hogy veszteséget termeljen. A 12 százalékos árrés mellett pedig nem könnyű felszínen maradni. A megyeszékhely Korona gyógyszertára évekig vállalta az ügyeletet, a mind több hét végén is nyitva tartó versenytárs azonban átírta a megtérülési számításokat. A bontakozó vitát, váltott ügyeleti rendet végül a 0-24 órában nyitva tartó kaposvári kórházi patika nyitása rendezte.
Az említett kaposvári, és egy csurgói az a két gyógyszertár Somogyban, ami állandó éves ügyeletet tart, mondta Markos Ágnes regionális tiszti gyógyszerész. Lengyeltótiban van egy ünnepnapon és hét végén 24 órában nyitva tartó egység.
A Balaton-parti patikák július 21. és augusztus 21. között vállalták a váltott ügyeletet 23 óráig. Törvényi előírás szerint a legközelebbi ügyeletest minden patikán feltüntetik. Másfél hét múlva „ez a legközelebbi ügyeletes” már bizonyosan a Balaton-parton lesz.
Nézze meg az ügyeletes gyógyszertárak nyitva tartását!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
- Mínuszban a bizalmi index: Matolcsy helyett egy bűvész kéne?
- „Frázisok helyett elegendő tőkét” - össztűz a Darányi-tervre
- Közelít az újabb válság, munka nélkül az építőipari cégek
- Kidőltek a sorból vállalkozók, megtizedelte az adó az evásokat
- Zöldülő gazdaság: biomassza üzem milliárdokból Kaposváron
Szavazás eredmény
Ön szerint indokulatlanul szaladgálunk patikába?
- Nem. Csak akkor, ha komoly a baj! 31.25%
- Igen, elkényelmesedtünk... 18.75%
- Hozzászoktunk az azonnali megoldásokhoz. 43.75%
- Nekem nyomos indokaim vannak mindig! 6.25%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. gmf043 2010. július 11. 20:53
Nagyon sok orvosnál van a rendelőjébe mini gyógyszertár, ami tartalmazza az alapvető gyógyszereket azért, hogy ne keljen a betegnek több tíz kilométereket utazni. Ezt az ügyeleteken is be lehetne vezetni az orvos, kiállítja, a receptet a beteg aláírja, kifizeti, átveszi és mehet haza gyógyulni. Így is időnként az ügyeletre való bejutás is elég macerás főleg hétvégeken.
Egyébként az ügyeletes gyógyszertárak ügyeleti időben plusz pénzt számolnak fel a kiszolgálásért. Múltkor a gyógyszer nem került annyiban minta a plusz költség.
-
3. Ibibaba82 2010. július 11. 13:29
És ha bemegyek az ügyeletre akkor mi van? Megvizsgál az orvos és receptet ír fel! Akkor azt megint hogyan és hol váltsam ki? Ha egyszer nincs nyitva gyógyszertár?Igen is legyen éjjel-nappal nyitva!Itt nem egy élelmiszer boltról beszélünk ahol mindenfélét vásárolhatunk hanem egy patikáról ahol a z egészségünkhöz szükséges szereket vásárolhatjuk meg!Nekem mindig van itthon rengeteg gyógyszerem,mert van két pici gyerekem,de mindenre én sem tudok felkészülni!És itt nem az "elkényelmesedésről"! Szerintetek az normális,hohy kb 1óra autóútra van tőlünk legközelebb ügyeletes gyógyszertár? Arról már nem is beszélve,hogy nincs autónk! Akkor haljunk meg!!Ezek szerint igen! És teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval!!!!!!!!!
-
2. Sabertooth 2010. július 10. 13:34
Tartsak otthon egy kis mini gyógyszertárat? Mit takar a nagyobb baj?
Aki nem ügyel nem kap engedélyt. Ennyi.
Senkit nem kényszerítenek, hogy nyisson gyógyszertárat.
Legközelebb meg, majd csak a legnagyobb haszonkulccsal eladható termékeket lesznek hajlandók árulni.
Amúgy drágábban is szolgálnak ki mint egyéb időben - ha jól tudom.
-
1. Pumukli2010 2010. július 10. 08:45
Az emberek tényleg elkényelmesedtek. Elvárnák, hogy mindig, minden, éjjel-nappal a rendelkezésükre álljon. Tessék otthon házipatikát tartani (fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, kötszerek...). Ha nagyobb a baj, akkor meg irány a kórházi ügyelet, ahol ellátják a beteget. A gyógyszertár nem Tesco, hogy bármikor bemehetünk valami apróságért.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









