Csak a Mol verte meg az FGSZ-t, gázzal húzza Siófok Somogyot
Mik ezek?
XÁrbevétel terén a tabi Flextronics veri a mezőnyt Somogyban a maga több mint ötszáz milliárdjával (melynek csaknem száz százaléka export), s a hazai földgázellátást irányító siófoki FGSZ-szel (Földgázszállító Zrt.) együtt ketten a somogyi top 500-asok árbevételének több mint nyolcvan százalékát „hozták”. Tavaly ilyenkor hiányzott a hasonló listáról a csővezeték-fektetésben utazó siófoki Kőolajvezetéképítő és Vabeko, de most mindketten visszaverekedték magukat a topra, jelezve: a 2009-es válságév lehetett az energiaszektorban is, de 2010 már némi fellendülést hozott. Mindkét vállalat több mint duplájára növelte ugyanis előző évi árbevételét. A kaposvári Videoton és a mezőgazdasági profilú MG. Produkt sem szerepelt az előző listán, tavalyhoz képest tehát újoncok. A Videoton rögtön a „legjobb nem észak-somogyi” cég is lett.
Nyereség terén az FGSZ nagyon „rávert” a Flextronicsra, hatszor több profittal, ráadásul az energetikai szektorban csak a Mol előzte meg a siófokiakat. Igaz az is: a tabiak egy éve egyáltalán nem szerepeltek az ötszáz legnyereségesebb hazai cég között, most viszont már ott vannak az első száz nyomában – jönnek tehát fel erősen. Akár csak a Kőolajvezetéképítő, melynek fellendülését a nyereségadatok is jól mutatják: egymilliárdról négymilliárd forint fölé tornázták magukat. E sorban egy abszolút somogyi újoncot üdvözölhetünk és egyben egy új települést délről, Zselicszentpált a növényvédőszeres Agro-Centrál Bt. nyeresége révén.
Beszédes adat annak további érzékeltetésére, hogy Siófok egyáltalán nem csak az idegenforgalomból élő város: a 2010-ben befolyt 2,8 milliárd forintnyi helyi adó több mint ötven százaléka iparűzési adó volt.
– Az, hogy egyre erősödik az ipar és a szolgáltatás, egy turisztikai központnak sem válik a hátrányára – mondta korábban Balázs Árpád polgármester. – Egyértelmű, hogy tavaly az ipar volt a sikerágazat, a húzóerő. Az más kérdés, hogy a városmarketingben a turizmust erősítjük, hangsúlyozzuk. Az mégsem lehet a szlogenünk, hogy „építsen kőolajvezetéket”, vagy hogy „szállítson földgázt”.
Ez egy másik toplista: felléptek az NB I-es futballtabellára
Nem tart meg minden pénzt magának a huszonötmilliárd forintos nyereségű siófoki FGSZ: csak a múlt héten két „pénzköltő” akciójukkal léptek a nyilvánosság elé. Egyrészt újra „bányászosították” az első osztályú siófoki futballcsapatot. Az FGSZ jogelődjei 1956-tól több mint négy évtizeden át támogatták a klubot, mely előbb az Olajbányász, majd a Bányász nevet viselte. Most a földgázszállító társaság a „nevére vette” a város „aranylábúit”, a hagyományok jegyében.
Több mint ötmillió forint értékben kaptak ugyanakkor udvari játékokat a siófoki óvodák és a bölcsőde a cég jóvoltából. Zsuga János vezérigazgató azt mondta: Siófok egyik legrégebbi és legnagyobb cégeként az FGSZ erkölcsi kötelességének érzi a város oktatási intézményeinek támogatását. A vállalat munkatársainak többsége tanult a város iskoláiban, sokuk gyermeke jár itt bölcsődébe, óvodába.
– Évek óta komoly támogatói vagyunk a siófoki kulturális életnek, az oktatásnak, a sportnak, de a tűzoltóságot, a rendőrséget, a mentőket is segítettük – válaszolta Lakatos Edina szóvivő arra a kérdésünkre, hogy minek köszönhető aktivizálódásuk, kilépésük többek között a futballporondra is? – Ezeknek nagy része mecenatúra, amelyekről csak akkor értesül a nyilvánosság, ha a támogatott fontosnak érzi, hogy beszéljen róla. Így gyakran a háttérben maradunk.
| Helyezés az országos rangsorban | Cégnév | Árbevétel (milliárd Ft) | Változás (2009/2010, %) |
| 14. | Flextronics International Kft. | 557 | + 52 |
| 57. | FGSZ Földgázszállító Zrt. | 132 | - 13 |
| 389. | Kőolajvezetéképítő Zrt. | 19 | + 102 |
| 396. | Vabeko Kft. | 19 | + 165 |
| 397. | Videoton Elektro-Plast Kft. | 19 | + 38 |
| 407. | Kometa 99 Zrt. | 19 | - 11 |
| 456. | Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. | 17 | + 3 |
| 469. | Sió Eckes Kft. | 16 | -12 |
| 478. | MG. Produkt Kereskedelmi Kft. | 16 | + 24 |
| Összes árbevétel: 815 milliárd Ft |
| Top 500, nyereség szerint | |||
| Helyezés | Cégnév | Adózott eredmény 2010 | Adózott eredmény 2009 (milliárd Ft) |
| 18. | FGSZ Zrt. | 25,3 | 19,4 |
| 104. | Flextronics Kft. | 4,6 | 0,5 |
| 109. | Kőolajvezetéképítő Zrt. | 4,2 | 1,2 |
| 259. | Vabeko Kft. | 1,4 | 0,9 |
| 384. | Agro-Centrál Bt. | 0,9 | 0,5 |
| 410. | Videoton Kft. | 0,8 0,6 | |
| Összes nyereség: 37,4 milliárd Ft | |||
| Települések rangsora toplistás cégek száma alapján | ||
| 1. | Budapest | 404 |
| 2. | Budaörs | 24 |
| 3. | Győr | 18 |
| 4. | Székesfehérvár | 13 |
| ... | ||
| 18.-20. | Siófok | 5 |
| Forrás: HVG | ||
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





