Emelés a nincsbe, belerokkan a gazdaság a bérkompenzációba
Mik ezek?
XTeljes bérkompenzáció vagy leépítés? Somogyi vállalkozások tömegénél ez a kérdés. A dolgozók keresete ugyanis csak akkor nőhet, ha eközben a munkatársak egy részét utcára teszik. A kompenzációra nincs fedezet, s az idei terveket elemezve a remény is egyre halványul. A gyáriparosok országos szövetségének elemzése szerint a kormány által szorgalmazott béremelés olyan teher, amit a vállalatok jelentős része nem tud kigazdálkodni. Rolek Ferenc alelnök azt nyilatkozta: a tagvállalatok számára már a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum emelése is komoly nehézség ( 93- ezer, illetve 108 ezer forintra), mivel ez 14-18 százalékos növekedést jelent.
A kaposvári Fusetech Kft.-nél nem tudják, hogy mi lesz a következő hónapokban. Csupán a minimálbér-emelés közel 100 millió forintos többletterhet ró a cégre.
Kaposvár egyik meghatározó foglalkoztatója, a Fusetech Kft-nek 350 dolgozója van. Idén további 50-100 munkást kívánnak felvenni. Papíron legalábbis erről szólnak a tervek, ám Ács Tamás cégvezető szerint baljósan indult mindjárt az első munkanap.
– Valamit emelünk, de az összes bérkompenzációt nem tudjuk kifizetni – mondta hétfőn a vállalat vezetője. – Akkora terhet vágtak a nyakunkba, hogy ezt képtelenség kitermelni. Itt szerintem nem folyik más, mint maszatolás és ködösítés. Fogadni mernék, hogy a vállalkozók zöme nincs is tisztában azzal, hogy mit ajánlgat számukra a kormány. Packáznak velünk, hülyének nézik a cégvezetőket, azt hiszik, hogy manapság minden „bölcs ötletet” átpaszíroznak rajtunk. Mit gondolnak: meddig feszíthetik a húrt?
Akik nem hajtják végre a bérkompenzációt, azok a munkáltatók nem indulhatnak két évig közbeszerezési eljáráson, s az állami támogatásokból is kizárják magukat. Ács erre utalva megjegyezte: rendkívül nehéz éven vannak túl az ipari cégek, nem érti, hogy miért helyeztek kilátásba ilyen szigorú rendelkezéseket. Végső esetben nem tartja kizártnak, hogy a külföldi tulajdonosaik előbb-utóbb megunják az állandó kiadásnövekedést, s emiatt az üzemet bezárják és egy közeli, a magyarországinál kedvezőbb adózású országba telepítik át a termelést.
Székelyfi József, az Iparosok Országos Szövetségének kaposvári elnöke szerint az erősen ajánlott bérkompenzáció miatt érthető az általános aggodalom.
Újabb nehézséget élnek át a kis- és középvállalkozások
– Ebben a formában hülyeségnek tartom az egészet – jelezte. – Ügyet sem vetnek arra, hogy a magánvállalkozások bevételei erőteljesen korlátozottak. Ez így nem fog működni. Ha a cégek nem tudják megtermelni a szabályokban jelzett pénzt, akkor öt forint nem sok, de annyit se fognak emelni. Ez a rendelkezés szerintem végső soron csak a szürke- és a feketegazdaság megerősödéséhez vezethet majd.
A gyáriparosok alelnöke a távirati irodának nyilatkozva azt mondta: a kormány felismerve a nettó keresetek megőrzésének jelentőségét, közel 100 millird forintot állított be erre a célra. A cégek szociális adó jóváírásával csökkenthetik kiadásaikat, ám csak akkor, ha minden egyes dolgozó megkapja az öt százalék béremelésen felül a korábbi nettó keresetének megfelelő kompenzációt. Vagyis a 18 százalékos minimálbér-emelésnél öt százalék jut a vállalkozásra, s 13 százalék a költségvetésre.
– Az ország olyan gazdasági helyzetben van, hogy a kompenzációban jelzett összeget szükséges befizetni – ütött meg némileg enyhébb hangot Bödő Imre, a gyáriparosok somogyi elnöke. – Amikor baj van, akkor tüzet kell oltalni, s bizony mentés közben előfordulhat, hogy a tapéta nedves lesz. A nagy célok érdekében áldozatot kell hozni.
Erre készül a nagybajomi agrár zrt. is. Negyvenöt munkást alkalmaznak, s ebből Czeferner József elnök jottányit sem akar engedni. A bérkompenzáció komoly gazdasági terhet ró a vállalkozásra. Ellensúlyozására nem vesznek föl hitelt, a bérkeretet havonta milliókal terhelő költséget az erősen hullámzó bevételből igyekeznek majd kiegyenlíteni.
A kompenzálás gondolata nem aratott átütő sikert az eredményesen gazdálkodók vállalkozásoknál sem. Bő 500 millió forint bevétel, s nyereség mellett zárta a múlt évet a kaposvári Sarkpont Zrt. Egyed Károly elnök-vezérigazgató azt mondta: még nem döntöttek. Jól át kell gondolni a rendelkezésre álló adatokat, pro és kontra szükséges megvizsgálni az érveket. A cégvezető nyomatékosan jelezte: a jelenlegi állapotban korántsem örül az ilyen felvetéseknek.
Mi várható az állami cégeknél? Gál Zoltán, a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója hétfőn rövid nyilatkozatában azt hangsúlyozta: a 640 dolgozót alkalmazó cég végre kívánja hajtani a bérkompenzációs rendelkezést. Dobi István, a Szolidaritás Autóbuszközlekedési Szakszervezet elnöke amondó: ez csak akkor megy, ha az állami társaságok külön erre a célra, „pántlikázva” kapnak pénzt. A csökkenő árbevétel miatt ugyanis ezt másként nem lehet megoldani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint mi történeik a fizetésével 2012-ben?
- Emelkedik 8.83%
- Lesz kompenzáció és megmarad 11.77%
- Nem lesz kompenzálás, csökken az adók miatt 35.3%
- Örülök, ha megmarad a munkám... 44.12%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. AN DROID 2012. január 5. 21:18
Sajnos halvány lila fingjuk sincs arról hogy vidéken az átlagfizetés mennyi.. Itt 1 melóra 200 jelentkező van.
Az ember dolgozni akar.. Kell a munka..
Nem dobod fel a főnököd mert nem emelt sem tavaly sem idén..Itt 200 állnak térdelőrajtban ha megüresedik a helyed ugranak. Itt az a lényeg hogy van munkád..
Vannak emberek akiknek nem emelik a fizetését évente sem 4 évente. Itt nem 750000ft-ból élünk.
Egy olyan vidéki vállalkozónál dolgozom ahol 12 alkalmazott van.. Itt lesznek elbocsátások mert ezt a bérköltséget nem lehet már a bevételekből kigazdálkodni.. Nem emelni nem fognak tudni de még emberek élete lett bizonytalanabb ebben az amúgy is kilátástalan helyzetben..
-
5. durbincs69 2012. január 3. 19:42
Ne feledjük 2/3 erre szavazott!
-
4. dzsino77 2012. január 3. 17:26
3. trafóház
Amit írtál az tök igaz! Amíg alkalmazott az ember addig sosem fogják megfizetni -
3. trafóház 2012. január 3. 17:01
Én is dolgoztam ilyen szegény vállalkozónál. Már meg is sajnáltam volna,amikor vett magának egy 18 millás kocsit.Szegény.
Ő is abban a privatizációban "vette" meg a céget,amiből az összes múlt rendszerbeli elvtárs.
Ezeket én inkább 2.számú rablóknak nevezném.A bankok után.
Már eleve egy hazugság az,ha valaki azt akarja elhitetni velem,hogy a bérek miatt megy tönkre.Azért mondom,mert: pontosan tudja,hogy mennyi a minimálbér és mennyit kap a termékért,amit gyárt.Amikor elkezd vállalkozni,pontosan tudja,hogy sohasem fogja megfizetni az alkalmazottját. -
2. pisces 2012. január 2. 20:45
Gondolom nem könnyű kedves Ács uram a 90%-ban minimálbéren tengődőknek elmagyarázni, miért rossz a béremelés? Ezen vállalkozások olyannyira sikeresek ezek szerint, hogy valamirevaló keresetet sem tudnak dolgozóik részére biztosítani, tehát a rabszolgatartásból nagyok,nyereségesek. Vannak ugyanis, akik jóval magasabb bérszinten dolgoznak és nincsenek ilyen nagy gondjaik,tudnak fizetni és eddig is odafigyeltek a munkavállalóikra. Az is igaz nem a pitiáner privazitátor lovagokból lettek nagyvállalkozók!
-
1. kiralyftab 2012. január 2. 18:43
Persze hogy emelnek.100 emberből 70 nek emelnek , 30 embernek megszünik a munkája.
Nembaj.Orbán szerint még nincs elég szegény és munkanélküli az országban.
Igya mindenki a levét aki ezekre a tetvekre szavazott.Én éppen ezért nem járok el , mert értelme nincs !!!
Ennek az országnak annyi.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









