Félmillióra bírságolhatják az agrárgazdálkodókat
Mik ezek?
XAzok, akik a múlt év végéig az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból vagy a Halászati Operatív Program keretén belül támogatást igényeltek, s jogerős határozattal rendelkeznek, legkésőbb március 16-ig tehetnek eleget az úgynevezett monitoring adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
Az eddigi tapasztalatok szerint eddig rendkívül kevesen teljesítették a követelményeket. Annak ellenére, hogy a kötelezetteket írásban, sőt, sok esetben személyesen is felszólították az agrárhivatalok.
Varga Gábortól, a megyei agrárszakigazgatási hivatal főigazgatójától megtudtuk: az adatszolgáltatás elmulasztásáért vagy hibás teljesítésért büntetést fizetnek az érintettek. Ez – tette hozzá Varga Gábor – elérheti az 500 ezer forintot.
Megtudtuk: a támogatottak között önkormányzatok, civil szervezetek is akadnak, zömében azonban gazdálkodók jutottak forráshoz. Varga Gábor hangsúlyozta: a lehető legrövidebb időn belül érdemes teljesíteni a kötelezettséget. Az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokban – igény szerint – az agrárkamarai tanácsadók és a falugazdászok is segítenek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
- Mínuszban a bizalmi index: Matolcsy helyett egy bűvész kéne?
- „Frázisok helyett elegendő tőkét” - össztűz a Darányi-tervre
- Közelít az újabb válság, munka nélkül az építőipari cégek
- Kidőltek a sorból vállalkozók, megtizedelte az adó az evásokat
- Zöldülő gazdaság: biomassza üzem milliárdokból Kaposváron
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Rosszkislány 2010. március 7. 19:53
Így van! Csodálkoznék, ha a kis- és középvállalkozókat, termelőket nem érné újabb büntetési hullám. Az államkassza harácsolása évek óta messzemenően túlszárnyalt minden elképzelhető mértéket. Miért pont most ne tenné?
Az itt a gond, hogy a magyar gazdákat eleve eladósították, sokan egyik napról a másikra gazdálkodnak... Ez is egy csapda volt, aki eddig nem bukott bele a gazdálkodásba, azt majd a késedelemért, pontatlanságért kiszabott bírság seggre ülteti... -
1. Kon-tiki 2010. március 7. 17:37
Persze,hogy meg kell büntetni a termelőket,hiszen csak az ő pénzük hiányzik a kasszából.Inkább azon kellene elgondolkozni általánosságban,hogy csak a szabályozást kell bevezetni mely nem igényelne további bürokráciát a kedvezményezettől.Ha pedig ez elkerülhetetlen akkor a különböző szervek,melyek az ellenőrzést végzik,egyúttal végezzék el a szükséges adminisztrációt mivel úgyis a termelők által befizettet adókból élnek.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









