Lebecsüljük a szlovákokat, pedig leköröztek minket
Mik ezek?
XErről is beszélt Lux Róbert, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács alelnöke a lengyeltóti tanácskozáson.
– Amikor az amerikaiak Taszárra érkeztek, felmerült a kérdés, hogy mit tudunk szállítani nekik – mondta Lux Róbert. – A starking almából képtelenek voltunk teljesíteni az elvárt méretet, míg a burgonya esetében a gazdák azon sopánkodtak, hogy mit csinálnak a termés megmaradó nyolcvan százalékával, mely méretre nem felelt meg. Végül eljutottunk odáig, hogy a kékkúti vízen kívül semmi nem maradt a porondon – mutatott rá Lux Róbert.
Lux Róbert feltette a kérdést: komolyan lehet-e gondolni a több száz hungarikumról szóló elképzelést, miközben valódi hungarikum csak abból lehet, amelyből minőséget és árualapot is képesek vagyunk felmutatni.
A konferencia résztvevői megnézték a dióst és az új rázógépet
– Hajlamosak vagyunk lebecsülni a szlovákokat, akik hét mérföldes lépésekkel haladva köröztek le minket a piacon. A lengyelek egyszerűen kiütötték a magyar almát az angol piacról – hangsúlyozta az almatermelők jelenlegi helyzetére utalva Lux Róbert.
– Elengedhetetlen lenne szövetkezni a hosszú távú érdekek mentén, és az egymásra utaltságot felismerve értékelni a piacot – tette hozzá Lux Róbert. Szerinte érvényesülni csak másokkal tartósan együttműködve lehet.
Kemény szavakkal illette a hatóságokat, amelyek az agrár-gazdálkodók számára sokszor kivitelezhetetlen és meglátása szerint egyáltalán nem életszerű elvárásokat, ellenőrzéseket vezetnek be. Kiemelte az orosz föderációban kínálkozó piacot, ahol nem a felső tízezer, hanem a „felső kétmillió“ igényeit kell kielégíteni.
– Ha azonban gyártónként külön kínáljuk a meggybefőttet, akkor semmi mást nem érünk el, mint hogy az ár soha nem látott mélységig süllyed – mondta a Lux Róbert.
Az összefogás fontosságát Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója is hangsúlyozta. Varga Gábor azt mondta: az idei, piaci zavarokkal terhelt évről beszélt, melynek nehézségeit elmondása szerint az extrém időjárás és a gazdasági válság okozta. Varga Gábor hozzátette: a körülmények ismeretében elfogadható a tízszázalékosra becsült termeléscsökkenés.
Diófesztivál Lengyelótiban
Magyarországon annyira szigorúak a jogszabályok, hogy egy kicsi feldolgozónak is azt kell teljesítenie, mint a nagyüzemnek – hangzott el a nemesdédi fórumon. Molnár József, a Szekszárdi Növény Zrt. fejlesztési vezetője arról beszélt: azon is dolgoznak, hogy a jogszabály segítse a vidéket, és a helyi termék előállítása élvezzen előnyt.
– A vidéki lakosságnak nagyon fontos, hogy munkahelyet, megélhetést, jövőképet adjunk – tette hozzá Molnár József. – Ezért a cégünk és társcégei elindítottak egy projektet, amivel szeretnénk a zöldség-gyümölcstermesztést újraéleszteni. Ott lehet jól építeni rá, ahol már hagyománya van ennek, mint Nemesdéden. A vidék korábban is erős volt a termesztésben, de eltűnt a feldolgozóipar. Fogyasztjuk a szabvány, gyönyörű polcálló gyümölcsöket, amelyeknek se íze, se bűze: gyakorlatilag egy fröccsöntő kisiparos bármikor előállíthatja.
A régi idők hamisítatlan hangulatát idéző népi udvarral várták a vendégeket Lengyeltótiban az ötödik diófesztiválra, melyet Pásztohy András, a földművelésügyi tárca miniszteri biztosa nyitott meg. Az esemény a dió ünnepén túl hagyományosan a szüreti mulatság ideje is, így nem csupán diós süteményekből, diólikőrből vagy diólekvárból jutott az érdeklődőknek, hanem friss mustból is, melyhez az Ördöngös Együttes néptáncos lányai tiporták a szőlőt. A főzőverseny résztvevőinek bográcsaiban különféle finomságok rotyogtak, az esti bállal záruló programot kistérségi bemutató színesítette.
Molnár József kitért arra is, hogy a Dél-Dunántúl szlogenjében az áll: az a régió, ahol még íze van az életnek. Ezt meg is kell mutatni. A cég ezért a regionális munkaügyi központtal elkezdte a sorsfordító-sorsformáló kísérleti munkaerő-piaci programot is. Húsz-húsz ember már gyümölcstermesztő-képzést kap. – Mi vagyunk a láb, amelyen az értékesítés és a feldolgozás áll – részletezte Molnár József. – Létrehoztunk egy kis gyümölcslé-feldolgozó üzemet, amelyet pálinkafőző követ majd. A friss gyümölcs megy étkezésre, a kevésbé szép lének, a végtermék pálinkának. Ugyanez működhet a gyógynövényvonalon is: idén beindítottuk a gyógynövény-mák-termesztést.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









