Mértéktelen bérletek: nem azé a magyar föld, aki megműveli
Mik ezek?
X– Bizonyos térségekben árverseny alakult ki a földbérletben – ismerte el Mészáros József, a megyei területi agrárkamara titkára. – Nyilván egyetlen földtulajdonos sem ellensége a saját pénztárcájának, s ha lehet, minél többet kér a szántóért. Persze a másik oldalon lévő termelőket is meg lehet érteni. Ők annyit alkudnak le a bérleti díjakból, amennyit csak tudnak.
A földbérleti díj összegét számos tényező és feltétel határozza meg: leginkább a művelési ág, a termőföld képessége, a terület elhelyezkedése, a megközelíthetőség és a művelhetőség – számolt be Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Somogyban jelenleg a szántó földbérleti díja hektáronként 15 ezer-100 ezer forint között változik. Az uniós csatlakozás utáni években – 2004-2009 között – az egységes területalapú támogatás (SAPS) mértéke több mint duplájára nőtt, az idén várhatóan meghaladja a 45 ezer forintot. A földtulajdonosok egy része arra törekszik, hogy a növekvő SAPS támogatás lehető legnagyobb részét megszerezze.
Ezzel azonban megnehezítik, sőt, sok esetben ellehetetlenítik a hivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni és családi gazdálkodókat.
– Ez a helyzet a környéken is ismerős – így Nagy György, az Igal-Agro Kft. ügyvezető igazgatója. Az idén csaknem 40 hektárnyi területet bukott el a vállalkozás. Ennek oka: egy külföldi érdekeltségű cég jobb árat ajánlott a közeli szántókért. Nagy György szerint egyáltalán nem hiányzott nekik a hercehurca, hiszen manapság is épp elég nehézség van a mezőgazdaságban.
– Egyre gyakrabban nehéz meghosszabbítani a bérletet, mivel egyes külföldi vállalkozók a korábbinál nagyobb díjat ajánlanak – jegyezte meg Lackovics Sándor, a magyaratádi szövetkezet elnöke. – A tőkeszegény kiscégeknek nincs sok választási lehetőségük. Alkalmazkodnak a kialakult helyzethez vagy esetleg más megélhetés után néznek...
Sátrai István, a Magyar Földbirtokosok Országos Szövetségének elnöke kérdésünkre arról beszélt: jó lenne, ha a befektetési célból nagyobb területeket vásárlók inkább a tőzsdére vinnék a pénzüket és nem a mezőgazdaságban fialtatnák pénzüket.
– Nyilván, aki már földet vett, hozamot, profitot akar ebből látni – emelte ki. – A problémát abban látom, amikor a tulajdon és a termelés elválik egymástól. Szerintem az a jó, ha a földtulajdonos és a termelő lehetőleg egy személy.
Sátrai megoldásként azt tanácsolja: állásfoglalást kellene összeállítani. Ez régiónként rögzíthetné az ajánlott földbérleti díjakat. A közzétett táblázat egyfajta igazodási pont lehetne a termelők és a földtulajdonosok számára. Müller János, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének megyei titkára amondó: az állandó bérleti díj növekedést sokan már nem tudják elviselni. Mértéktartást és tisztességes gondolkodást kér az érintett körtől.
– Tudomásul kell venni, hogy a földművelés és a növénytermesztés költsége és kockázata évről évre nő, amit kizárólag a földhasználók viselnek – szögezte le Varga Gábor, az MgSZH főigazgatója. – Az elmúlt években egyre gyakrabban fordultak elő elemi károk, természeti csapások. Emiatt csökkentek a növénytermelési hozamok, viszont a piaci törvényszerűségekkel ellentétesen visszaestek a felvásárlási árak. Az idei kilátások sem biztatóak.
Varga szerint így a területalapú támogatás már nem a gazdák jövedelmének kiegészítését, hanem a kieső árbevétel, s a növekvő költségek részbeni kompenzálását tölti be. A nehéz gazdálkodási helyzetben a földtulajdonosok igazságos és méltányos magatartására valamint a közös érdeken nyugvó reális földbérleti díjak kialakítására van szükség.
Röpködnek a bírságok
A földtulajdonosnak igen sok teendője lehet – hívták fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó szakemberek. Bérlő hiányában ugyanis
nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a termőterület gyommentes, kultúrállapotban legyen. Ez hektáronként évente akár 15-20 ezer forintnyi költséget is jelenthet a tulajdonos számára.
Ha a földtulajdonos nem tesz eleget kötelezettségének, jelentős növény-, illetve talajvédelmi bírsággal sújthatják őket – tudtuk meg.
Széttagolt a birtok
Magas földárak és széttagoltság – az igaliak gondja nem egyedi.
– Cégünk 129 hektáron gazdálkodik – mondta Nagy György. – Összesen 160 parcellán dolgozunk és jelenleg 141 földtulajdonossal állunk kapcsolatban. Egyértelműen látszik: nagyon tagoltak a birtoktestek.
A vállalkozás 5-10 évre köt földbérleti szerződést. Hektárra átszámítva egyes, jobb minőségű területekért évente 80 ezer forint is adnak. A 14 dolgozónak kenyeret adó agrárcég Szentgáloskér, Ráksi, Kazsok, Büssü és Igal térségében foglalkozik növénytermesztéssel: búzát, kukoricát, napraforgót és cukorrépát termeszt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
- Mínuszban a bizalmi index: Matolcsy helyett egy bűvész kéne?
- „Frázisok helyett elegendő tőkét” - össztűz a Darányi-tervre
- Közelít az újabb válság, munka nélkül az építőipari cégek
- Kidőltek a sorból vállalkozók, megtizedelte az adó az evásokat
- Zöldülő gazdaság: biomassza üzem milliárdokból Kaposváron
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Kamuzó. 2010. július 28. 15:33
Talpra állnának kis gazdaságok, ha megfelő jogszabályok segítenék ezt elő.
Bukott az az elmélet hogy azé a föld aki megműveli, hanem azé aki többet ad érte, mindeggy,hogy termel vagy csak szennyez!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









