A cigányok szeretik, az alapítvány bezáratná a sulit - videó
Mik ezek?
XMajd ha a mostani diákok gyerekei járnak a Pécsi utcai iskolába, ők már nagyobb arányban szereznek magasabb képzettséget. De néhány év alatt nem lehet csodákat művelni.
Ez volt a szakértő válasza az Esély a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a kaposvári önkormányzat közt folyó perben az alapítvány képviselőjének az iskola tanulmányi eredményeit firtató kérdéseire.
A pert, mint ismert, azért indította az alapítvány a város ellen, mert szerintük szegregáltan oktatják a Pécsi utcában tanuló gyerekeket, ezért az iskola bezárását tartanák megoldásnak.
A hétfői tárgyaláson meglehetősen kemény mondatok hangzottak el a Pécsi utcai iskola ügyében. Úgy tűnt: az alapítvány képviselői nem hajlandóak elfogadni azt a közoktatási szakértői véleményt, mely egyértelműen megállapította: az iskolában tanuló gyerekeknek nemhogy rosszabb, de a város iskoláinál jobb körülményeket biztosít a város. A tárgyi feltételek, a felzárkóztató foglalkozások, a pedagóguslétszám mind ezt mutatja. Az alapítvány képviselője viszont azzal érvelt: az országos kompetencia-mérés eredményei lesújtóak.
Hepp József szakértő szerint viszont mindez a szociális háttérből adódik. Hepp József Úgy vélte: önmagában attól, hogy egy gyereket egy másik iskolába áttesznek, semmi se változna. Álszent eredmény lenne – hangsúlyozta a szakértő – mert a normál iskolában ez a néhány diák nem rontaná le számottevően a statisztikát a több száz gyerek között, így el lehetne mondani, hogy a város minden iskolájában megfelelőek az eredmények.
Statisztikailag megvan, de ettől az a gyerek még nem tanul jobban, nem hiányzik kevesebbet, és nem kap nagyobb odafigyelést, hatékonyabb felzárkóztatást. Sőt, egy másik iskolában valószínűleg még annyi figyelem sem jutna rájuk, mint a Pécsi utcai kis létszámú osztályokban.
Elhangzott a kérdés: vajon az iskolabezárásról a szülőket ki kérdezte meg? Mert hogy úgy tudni: ők tiltakoznak leginkább a változtatás ellen. Akarata ellenére pedig senkit sem lehet „megváltani”... Ahogy a szakértő fogalmazott: nem sakkfigurákról van szó, amiket ide-oda rakosgatunk, hanem emberekről. Az alapítvány képviselőjének viszontkérdésére, hogy a szakértő megkérdezte-e a szülőket, egyértelmű volt a válasz: a szülők már szavaztak azzal, hogy bár a város kétszer is módosította a körzethatárokat, és lehetőség van más iskolába vinni a gyerekeket, ők akkor is a Pécsi utcai iskolát választották, továbbra is oda hordják, akár körzeten túlról is a gyerekeket.
A per november végén folytatódik, akkor akár már ítélet is születhet az ügyben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön szerint elkülönítetten oktassák a roma diákokat?
- Külön osztályban 76.67%
- Vegyes osztályban 6.67%
- Mindegy, nem ezen múlik 16.67%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. pisces 2009. november 3. 11:42
Jó magam, az alapítványt záratnám be, mert többet ártanak, mint használnak az ügynek!!
-
2. nemjóezígy 2009. november 3. 11:29
Meg lehet nézni a Ghandi-t is... hosszú távon sem lesz megoldás, pedig az agresszió és minden más probléma is a műveletlenségükből adódik.
-
1. DonCorleone 2009. november 2. 21:00
A szavazáson feltett kérdésre a lehetséges válaszok közt miért nincs olyan,hogy:a tehetséges,tanulni akaró,a többségi normákat betartó cigánygyereket kiemelik,és egy jobb iskolába helyezik át.
És ha kell,támogatják is.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









