„A gyanúsítás is bagatell” - Gyenesei reagált a vádakra
Mik ezek?
XGyanúsítottként, magánokirat-hamisítási ügyben hallgatta ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság még a múlt év végén Gyenesei Istvánt, a Somogyért Egyesület elnökét, a Gyurcsány-kormány volt önkormányzati miniszterét. Az ügyben a Somogy Megyei Területi Választási Bizottság tett feljelentést, miután két nap alatt két, egymásnak ellentmondó dokumentumot kapott Ormai István megyei képviselői mandátumával kapcsolatban.
Gyenesei István szeptember 14-én juttatott el egy beadványt a testülethez, mely szerint Ormai István, Nagyatád polgármestere lemondott közgyűlési mandátumáról, miután szakított a Somogyérttel. Ormai viszont korábban azt közölte a testülettel, nem mondott le tisztségéről. A nagyatádi polgármester szerint a Gyenesei Istvánék által szeptember 12. keltezéssel ellátott dokumentumot nem írta alá, csak egy keltezés nélküli biankó nyilatkozatot még 2010 októberében, kényszer hatására.
Az ismeretlen tettes elleni feljelentés után Gyenesei István lényegében elismerte, utólag érvényesítették a megyei képviselő lemondó nyilatkozatát. Ezután a megyei közgyűlés felszólította a Somogyért elnökét, hogy a közgyűlés jó hírnevének megóvása érdekében mondjon le mandátumáról, ám Gyenesei István szerint az Ormaival kapcsolatos irat korrekt, jogszerű, amit bizonyítani is tud, emellett kikérte magának, hogy személyében támadják, s panasszal élt a gyanúsítás ellen.
– Gyenesei Istvánt öt héttel ezelőtt, december 1-én hallgatta ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság – áll a Somogyért Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott, Zana István sajtóreferens által jegyzett közleményében. – A gyanúsítás ellen azonnal panasszal élt, mivel mint a Somogyért Egyesület elnöke a tanúvallomások és a csatolt dokumentumok szerint is teljesen jogszerűen és jóhiszeműen járt el.
A közlemény szerint a tanúvallomások is bebizonyították, hogy Ormai István az eredeti nyilatkozatát 2011. augusztus végén saját kezű írásával kiegészítve, önként mondott le a megyei közgyűlési tagságáról, ugyanakkor hiteles jegyzőkönyv bizonyítja, hogy annak érvényesítésére, konkrétan a dátum ráírására személyesen hatalmazta fel az elnökséget – bár megtehette volna, de ezt sem szóban, sem írásban az érvényesítő elnökségi ülésig nem vonta vissza. Emellett a Területi Választási Bizottsághoz történő eljuttatásával – szintén saját kézírásával – megbízta az egyesület titkárát.
A mai napon – szerdán – történt újabb tanúkihallgatás során a Somogyért közleménye szerint bebizonyosodott, hogy a dátumot az elnökségi döntést követően az egyesület egyik alelnöke, külön utasítás nélkül, öntevékenyen írta rá a lemondó nyilatkozatra. Az egyesület szerint maga a gyanúsítás is bagatell, mivel mindössze magánokirat-hamisítás vétségét rója fel, amiben Gyenesei István személyes érintettsége közvetve sem több, mint az egyesület bármely elnökségi tagjának, aki a döntést hozó elnökségi ülésen részt vett.
A Somogyért Egyesület és elnöke, további nyilatkozatot az ügy lezárásáig nem kíván tenni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. egycivil 2012. január 4. 20:04
Még hogy kényszer hatása alatt írta alá,nevetséges hiszen köztudott volt,hogy az elmúlt 17 évben mindent megkapott Gyeneseitől.Változott a világ Ormai elvesztette többségét a Nagyatádi testületben és posztjának megtartása érdekében hátba támadta mindazokat kiknek segítségével haladt előre.most nyalja rendesen fényesre aszt a bizonyost,de hát azért nem árt tudnia az árulókat a másik oldal is addig szereti míg szüksége van rá.Az igazi büntetést majd Nagyatád közössége méri rá később.Egyébként pedig a hazug cselekedet nyomai egy életen át kísérni fogják.De meg is érdemli!!!
-
2. pisces 2012. január 4. 18:02
Roppant kellemetlen, mert a pártok így a Somogyért is aláírat egy biankó lemondást minden tagjával, ha kilépne pártjából a hely azért megmaradjon, tehát mondjon le képviselőségéről is, mármint a párt segítsége által szerzett képviselő helyéről. Igen ám, eddig nem volt rá példa, hogy valaki utólag mégiscsak ragaszkodik a helyhez! Nos Ormai uram ezt tette, azaz egy nem törvényes, hallgatólagos megegyezést rúgott fel. Kíváncsian várom a bíróság döntését, mert precedens értékű lesz. Jó példája a becsületszó értelmezésének Pistánk pártjában, ahol amúgy is egyből másodikak lettek az elsők, amint családtagot kellett betuszkolni a városi testületbe, persze ezért ott is hagyták jó páran.
-
1. vespasianus 2012. január 4. 16:35
ja! neki bagatell! mezei parasztot meg lecsuknának ezért........
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









