Bácsi, ha elütne, eljönne a temetésemre?
Mik ezek?
X– Dávid, neked jó a reflexed, próbáld ki! – hangzik a biztatás, s a szólított be is ül a Suzuki anyósülésére. Feladata egyszerűnek tűnik, miután a sofőr felgyorsított, időben kell a fékre taposnia, még éppen a gyalogost megszemélyesítő bója előtt. Az autó kilő, a gyerek tíz méter után a fékbe tapos – a bója messzire repül...
A Kaposvári Rendőrkapitányság, a Magyar Autóklub és a somogyi megyeszékhely önkormányzata Ennyi címmel hat napos baleset-megelőzési kampányt szervezett Kaposvárra, mellyel elsősorban a gyerekeket akarják megszólítani.
Először még mosolygott a szimulátorban
– Délelőttönként a helyi, délután a városkörnyéki iskolák diákjai vesznek részt a programokon – mondta Koncz Katalin alezredes, a Kaposvári Rendőrkapitányság sajtószóvivője. – Szimulációs gyakorlatok, ügyességi feladatok, filmvetítéssel egybekötött előadások, baleset-megelőzési oktatás szerepel a programban. A gyerekek megismerkedhetnek az alapvető fogalmakkal, mint a fékút, féktávolság, egyben megmutatjuk nekik, milyen következményekkel jár, ha rosszul mérik fel ezeket. Kiemelt figyelmet fordítunk a kerékpáros közlekedésre, hiszen ez a korosztály sokszor így vesz részt a közlekedésben.
Száraz, monoton előadásokkal persze nehéz lenne megszólítani a gyerekeket, ezért a szervezők megpróbálják játékosan felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára. A kaposvári hipermarket parkolójában traffipax méri, milyen gyorsan tudnak futni az iskolások, akikről felvétel készül, melyet minden gyerek eltehet majd emlékbe. Vízzel locsolt fólia szimulálja a csúszós utat, ügyességi pályán kell egyensúlyozni kerékpárral. A fő attrakció azonban a biztonsági öv-szimulátor, mellyel bárki átélheti, milyen, amikor egy autó felborul, s mekkora szerep jut az övnek a túlélésben.
– Én biztos nem ülök bele, s Dávid, te sem! – jelenti ki egy kadarkúti iskolás lány, persze jelentkező így is akad. Dani vállalja elsőként, hogy beül a masinába, szemüvegét gondosan leteszi, biztos, ami biztos...
– Ez durva lesz! – jósolják izgulva-irigykedve az osztálytársak, ám az első próba, amikor a gép motorja óvatosan fejre állítja a vezetőülést jelképező szerkezetet, még mosolyt csal a szőke fiú arcára.
A bácsi, ha elütne, eljönne a temetésemre?
– Na, most jön az én verzióm – kapcsolja ki a gépet az autóklubos segítő, s néhányszor megpörgeti a masinát – Dani arca már cseppet sem derűs...
Mint ahogyan a Vásártéri úton bemért és félreállított Seat sofőrje sem boldog, amikor félreállítják, ugyanis a traffipax szerint túllépte a megengedett sebességet. A szokásos rendőri procedúra után ráadásul gyerekek állják körbe, akik pszichológusok által megfogalmazott kérdésekkel bombázzák.
– Egy méter tíz centi vagyok, a bácsi szerint hányszor férnék bele a fékútjába? – érdeklődik ártatlan tekintettel egy szőke kislány, míg társa az iránt érdeklődik, hogy a sofőr is felakasztaná-e magát, mint tette azt a zebrán babakocsit gázoló a börtönben, ha elütötte volna...
– A bácsi, ha elütne, eljönne a temetésemre? – következik a harmadik, a seatos pedig válaszolgat, láthatóan érti, mi a kampány célja. S a heti ellenőrzések során másoknál is érdeklődnek majd a gyerekek.
Utóbbiak közül a biztonsági övet nem használókat érheti meglepetés az elkövetkező napokban, szüleik ugyanis jelentkezhetnek a rendőrségen – a konczk@somogy.police.hu e-mail címen –, s kérhetik, kocsikázás közben egy előre megbeszélt időpontban és helyen renitens csemetéjükkel személyesen beszélgessen el egy rendőr az övhasználat fontosságáról.
Hogy később még véletlenül se kerüljön szóba a közlekedés kapcsán egy temetés...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. csegevara 2010. szeptember 23. 10:46
ja aztán csodálkozna a "piszológus" ha hasonlóan degenerált sofőr hasonló degenerált válaszokat adna a kölyköknek akik elsírnák magukat a nagy "piszológuskodásban"
-
12. trak777 2010. szeptember 22. 12:28
Gyerekeket és fiatalokat felhasználni nem bűn szerintem sem! Akiket most "használtak" azokkal valószínűleg elbeszélgettek, valószínűleg tudják hogy mire megy ki a kérdezősködés és nem mellesleg gyerekként éri őket egy nagyon fontos benyomás ami a felelősségteljesebb közlekedés/élet felé vezetheti őket.
Hogy kell-e nekik jó látási viszonyok mellett láthatósági mellény azt nem tudom.
Azt tudom hogy minden vezetőre ezek a sokkoló kérdések és képek vannak a legnagyobb hatással, és nem az hogy ok akkor most 30eft, vagy fél év felfüggesztett, gondatlanságból elkövetett akármiért...
Volt egy kampány angliában, ahol reklámokban használtak fel fiatalokat (is) arra hogy szemléltessék hogy mekkora felelősség vezetni. Szerintem itthon is jótt tenne minden sofőrnek.
Sajnos a legjobbakat nem találtam (mert ez pont fiataloknak szól. fiatal szereplőkkel) de ez is "jó": http://www.youtube.com/watch?v=SC3x7K3EOTk
Szerintem már az is jó hogy az emberek beszélnek erről, csak vezetés közben jusson mindenki eszébe ez a kampány. Hátha akkor leveszi a gázról a lábát. -
11. Kaktusz Bill 2010. szeptember 22. 09:44
Bár jónak tartom a kampányt,de a gyerekeket nem ültettem volna szimulátorba,na meg mellény nélkül kiállni az utcára kérdezősködni.Ez már szabálysértés.Abból viszont tanulhatnak,hogy az utca nem játszótér.Részemről azokat ültetném be a szimulátorba akik rendszeresen alkohol fogyasztása mellett autót vezetnek B.Mária és Marcali között!Van belőlük bőven!Tavasszal egy ismert panziótulajdonos akart heccből leszorítani kocsijával az útról.Neki nagyon ajánlanám ezt és még egy pszichiátert is.Az ilyen emberek veszélyeztetik az iskolába közlekedő gyerekeket testi épségét nem beszélve arról.hogy számtalanszor őrült közlekedése miatt a zebráról is ugrálnom kellett,hogy nehogy feltaposson.Nem bírta kivárni,míg zöldre váltott a lámpa.Marcaliba is lehetne ehhez hasonló kampány,de ne a gyerekekkel tegyék mindezt!Ők nem tehetnek arról,hogy sok nagyra értékelt ember úgy gondolja,hogy rá nem vonatkoznak a szabályok!
-
10. XyyyyyyX 2010. szeptember 21. 21:28
Közben láttam az "akcióról" készült riportot az híradóban is, egyik útmenti gyereken sem láttam láthatósági mellényt szóval a tisztelt rendőrbácsik nem csak a pszichés fejlődésüket hanem a testi épségüket is veszélyeztették...
-
9. Silkowitz 2010. szeptember 21. 21:10
Több példát nem kívánok hozni.Akit érdekel a téma majd eldönti az olvasottak alapján.
Sajnálatosnak látom, hogy mindkettő hozzászólása végén próbál személyeskedést provokálni.Nem hiszem, hogy rám kellene koncentrálni, nem veszem fel e kesztyűt. Akinek van gyereke talán megért. -
8. pisces 2010. szeptember 21. 21:00
Kedves egyes! A gyermek csak kicsi, de nem oktalan! Ahogy elnéztem nem folyt vér, nem volt semmi ami riasztó lenne! Igen a gyermekek kérdeznek, sokszor pont ilyeneket minden agyturkász biztatása nélkül is! Szerintem rettenetesen túl van lihegve ez a dolog, kapcsolja be a TV-t, sajnos bármely csatornáját, és gyermekét ezerszer borzasztóbb hatások érik. Fontos a szituáció is hiszen felnőtteket látok a képen, tehát nem egy elszigetelt magárahagyott esetről van szó, ezenkívül gondolom előtte a gyermekek fellettek készítve, de miért ne itélkeznénk a háttér ismerete nélkül ugyebár! Az teljesen természetes a gyorshajtót semmi sem mentesíti, de látom komoly láncmeséken nőtt fel, és fantáziája önnek végtelen.
-
7. Silkowitz 2010. szeptember 21. 20:33
Igazad van, benne van most is.
Borzalmas. -
6. XyyyyyyX 2010. szeptember 21. 20:30
Silkowitz!
Benne van még az önakasztás most is, a hirdetés előtti mondat.
A 3-ashoz hozzászólva, a nagy-tudású pszichológusok vajon felkészítették a gyerekeket egy ilyen kiborulós viszont-reakcióra???? -
5. Silkowitz 2010. szeptember 21. 20:28
De örülök neked xy. Azt hittem, csak én látom így...
-
4. XyyyyyyX 2010. szeptember 21. 20:25
Gyereket eszközként használni bűn!
Félreértés ne essék de nem a gyorshajtót védem hanem a gyereket akinek ezeket a szavakat a szájába adta egy lelkileg beteg ember.
Ha az én gyerekemmel tennék ezt biztos feljelenteném a rendőrt, az iskola igazgatóját és a pszichológust "kiskorú veszélyeztetése" miatt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









