Erotika Expó: a lányok mindent megmutatnak - felnőtt tartalom
Mik ezek?
XPénteken nyitotta meg kapuit Fonyódon, a városi sportcsarnokban az első Balatoni Erotika Expó. A szervezők bajban voltak a kezdés időpontjának megválasztásával, mert a Balaton egészen másként működik, mint egy nagyváros. A kánikulának leginkább a strandon szokás ezen a környéken örülni, így aztán meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak a délután négy órás kezdésre. Igaz, mire besötétedett, csoportokban érkeztek a különleges eseményre a vendégek.
Fonyódon debütált első élőszínpados pornójával Brad Russel, aki egyébként hét évet lenyomott egy banknál is korábban, de mint mondta, exhibicionista alkat, ezért váltott szakmát. Az egyik forgatáson ismerte meg párját Suzanna-t, akivel együtt léptek fel a fonyódi deszkákra. Végül is sikerrel, kivéve talán azt az izgalmat, amit a debütálás lohasztó hatása jelenthetett. Sokat nem is pazarolnánk erre, de Suzanna-nak tízperces meló volt harci kedvre edzeni barátját (a na végre, a legenyhébb beszólás volt a nézőtéren). Russel végül is a végére ért a dolognak, de Suzanna nem, legalábbis nem igaziból. Persze megtudtuk, ő nézősereg előtt és filmezés közben sem képes ilyesmire. Brad szerint a nézőket azért érdeklik az ilyen élő „pornószínházi” jelenetek, mert izgatja őket mások látványa és képzelgésükben valószínűleg bennük van valahol, félve, elrejtve a magamutogatás, amit ők egyszerűen munkának tekintenek.
Fonyód egy másik debütálót is köszönthetett a vérprofi pornósztárok mellett. Lévai Adrienn először vetkőzött le ilyen rendezvényen a nagy nyilvánosság előtt. A modellt a pornószakmában sokak által ismert Judy Nero tanította egy kis vadításra az elmúlt napokban, de Lévai Adrienn elmondása szerint nem lehet minden helyzetre felkészülni. A produkció előtt például attól félt, hogy ruhájának is felfogható öltözékétől nem tud zökkenőmentesen megszabadulni. Lévai Adrienn azt is elárulta, hogy azért volt jó Fonyódon kipróbálni a sztriptízt, mert egy nagyobb városban – itt konkrétan a fővárost említette – az elején feszélyezve érezte volna magát, főleg az esetlegesen előforduló ismerősök miatt.
A balatoni városban rendezett expón minden, majdnem minden megtalálható. Van például műbréstand és fétis-ruházati kelléktár, akad bőven dvd-ékből és újságokból (még ingyenese levihető is), de nincsenek nagyobb meglepetések. Extra durvulásról nem tudunk beszámolni, viszont azt megtudtuk, hogy falatnyi, konkrétan mikroméretű bikinit és fehérneműt, gyakorlatilag a semmit érdemes mostanában vásárolni, mert a Tiamo fashion szerint ez manapság hasonló körökben a divat. Hátul tanga, elöl tanga, értik, ugye…!
Ha lakkbőrbe szeretnénk öltöztetni életünk szerelmét, akkor kicsit mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk. A nőt fekete pántokkal kötözött sonkának öltöztető darab 11 ezer forint környékéről indul, a nővérkés szerkó ettől valamivel drágább, és 80 ezer környékén vannak a már jelmezkategóriás vágyfokozók. Segédeszközökhöz ilyen kiállításokon és vásárokon igen nehéz hirtelen piacot keresni, mert az érdeklődésben sok áru hasznavehetetlenné válhat. Az egyik kereskedő azt is megjegyezte, hogy a gazdasági válság is nyomott hagyott a szex piacán, mert az expókra inkább az a jellemző, hogy miután megnézik a műsort az emberek, inkább hazamennek, mintsem a zsebükbe nyúlnának a helyszínen. (A pénzért!)
Ezt mi is tapasztalhattuk, a fonyódi erotika expó központja a színpad volt, ahol este nyolc óra környékén láthattuk az első terített betlit. A leányzó szivaccsal mosta magát mindenhol, majd színpadra invitálva egy harmincas férfit, megmutatta hogyan csinálná, azt. Persze láthatóvá vált minden, úgy feküdt a hölgy a hátán, kiterülve, széttárt lábakkal, akár egy biztosra mutatott betli. A többit szerintünk mindenki el tudja képzelni.
Tomor András (Tom Média), a Balatoni Erotika Expó főszervezője elmondta, hogy fonyódi erők keresték meg a kiállítás ötletével, ami most elsőre egy próbálkozás, de lehet, hogy folytatása is következik majd a jövőben. Az biztos, hogy a pornósztárokat felvonultató kiállítás sok magyar városban megfordul majd a főszervező szerint. Enyhén idegesítő kérdésünkre adott válaszában nyugodtan fejtette ki, hogy a vádak ellenére, egy erotika expó igenis az erotikáról, nem csupán a pornóról szól. – Nagyon széles termékkínálatban jelennek meg egy-egy ilyen rendezvényen a kiállítók. A szexis fehérneműtől az egészen extrém kiegészítőkig, ebbe szerintem belefér, hogy a lappiacon vezető kiadó reklámozza magát és modelljeit, ettől ez még expó marad – nyugtatott meg minket a bevallása szerint átlagembereket érdeklő, felnőtt témájú lapok kiadásával is foglalkozó szervező.
A Balatoni Erotika Expó érdekessége, hogy amatőr fotósok is lehetőséget kapnak arra, hogy aktfotókat készíthessenek. Ez nagyjából annyit jelent, hogy külön, csak és kizárólag fotósoknak fenntartott helyiségben nem túl prűd lányok szívesen állnak, guggolnak, ölelkeznek az ilyet még nem látott objektívek előtt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









