Főiskolai tandíjra gyűjtött a fegyveres bankrabló
Mik ezek?
XTarantino vagy Woody Allen valószínűleg fergeteges vígjátékot rendezne a botcsinálta karádi bankrablók történetéből, a Somogy Megyei Főügyészség viszont nem forgatókönyvet, hanem vádiratot készített belőle... Merthogy – csetlés-botlás ide, botcsinálta rablók oda – nem is akármilyen bűncselekményről van szó: fegyveresen, csoportosan, jelentős értékre elkövetett rablásról.
Kedden kezdődött a Somogy Megyei Bíróságon annak a négy fiatalnak a pere, akik kirabolták a karádi takarékszövetkezetet tavaly szeptemberben. Egy 22 éves karádi fiatalember felkereste szintén helybeli ismerősét azzal az ötlettel: pénzt kellene csinálni, mert súlyos anyagi gondjai vannak. A tárgyaláson azt mondta: a főiskolai tandíjára kellett a pénz, mert azt nem tudta kifizetni, és ezért jutott eszébe a bankrablás. A vádirat szerint ismerőse egy harmadik "tagot" szervezett a társaságba: egy somogyjádi fiatalembert, akinek nem mondott részleteket, csak annyit: könnyű, de illegális pénzszerzési lehetőségről volna szó, és kellene még egy negyedik ember. Így csatlakozott hozzájuk egy 21 éves kaposvári fiatalember is.
A négy bankrabló közül ketten nem igazán támogatták az ötletet
Később négyesben leültek és kidolgozták a bűncselekményt a legapróbb részletekig. Felosztották a feladatokat: ki figyel, ki megy be a takarékszövetkezetbe, ki lesz a sofőr. Beszerezték a maszkokat, kesztyűket, egyikük kölcsönkért egy gáz-riasztó pisztolyt. Elméletben minden rendben is volt. A bírósági vallomások alapján azonban kissé komikusra sikerült a dolog. Mert hogy úgy tűnt: a "négyes fogatból" ketten nem igazán támogatták az ötletet, legalábbis nem vették túl komolyan.
A "figyelő", az egyik helybeli fiatalember közben bement a boltba vásárolni, és nem tudta, pontosan mikor kell figyelnie. Ráadásul elfelejtette magával vinni a mobiltelefonját. Mire észbe kapott, a két társa már bement a bankba. Ekkor a sofőri feladatokat vállaló fiatalemberrel, bepánikolva, azon kezdtek morfondírozni, hogy el kellene menekülniük, hátra hagyva a bankban tevékenykedő társaikat, mert nagy baj lehet ebből. De mire a gázra taposhattak volna, a két bankrabló már be is ugrott a hátsó ülésre. A "sofőr" egyébként a tárgyaláson nem is ejtette ki a "rablás" vagy "bankrablás" szót, az elkövetett cselekményt végig "okosságnak" titulálta.
Ha a tapasztalat és a szervezőkészség nem is, a szerencse egy ideig mindenképpen a társaság mellé szegődött. Ugyanis a bankban a két fiatalember az éles fegyverhez megszólalásig hasonlító gáz-riasztó fegyverrel a földre kényszerítették az alkalmazottakat és a kézipénztárból, és a trezorból összesen 14 millió forintot zsákmányoltak.
Somogyjádra mentek egyik vádlott házához, elosztották a pénzt. Már éppen indult volna hazafelé a társaság, mikor kifelé jövet a körzeti megbízottba ütköztek, s hamarosan nagyobb rendőri erők is érkeztek. Megtalálták a maszkokat, fegyvereket. És a pénznek a felét. Hogy a másik fele hova tűnt, az máig nem derült ki.
A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Vilma 2009. november 13. 22:36
Egyetemi tandíj? Szerintem ez elég vicces, tudva,hogy kik is voltak hunyók... úgy gondolom némelyiknek az általános iskola elvégzése gondot okozott...nem hogy egyetem..ó egek. :S
-
10. ly 2009. június 21. 20:17
igazad van öregem!!!nem mind a nyáron barnult le!!de ez csak egy fő a négyből!!!amúgy nem tom mit szólnál ahhoz ha a te hozzátartozód dolgozna ilyen helyen és vele is történne egy hasonló szituáció?!lehet hogy nem ez lenne a véleményed!!!!
-
9. 654321%%%% 2009. május 25. 09:08
eZ, SZÓL MINDENKINEK AKI IRT IDE!!!KÉPZELD NEM VOLT MIND OLYAN AMILYEN TE MONDOD" NEM A NYÁRON BARNULT".HOGY HOL A PÉNZ MÁSIK FELE, AZ MEG NEM ÉRDEKELJEN, NEM TE VAGY A BÍRÓ, HOGY ITT TUDÁLÉKOSKODJ!A HIÁNYZÓ PÉNZT NEM VERTÉK KI BELÖLÜK MIVEL MÉG MEG SINCSEN, TE ROHADÉK,HÁT ELÉG RÉG VOLT AMIKOR ÉN RÖHÖGTEM A SOK FASSZÍVÓN MINT PL TI VAGYTOK!!!
KÖSSZIII -
8. civil 2009. május 19. 21:24
Az 1. számú hozzászólóval egyetértek: kész röhej (főiskolai tandíj), korrupt ügyvédek.
-
7. lacpar 2009. május 19. 20:07
Rég volt,amikor ekkorát röhögtem!
-
6. Hócipő 2009. május 19. 19:42
Megérdemelnék, hogy a hiányzó pénzt kiverjék belőlük!
A főiskoláról annyit: olyan ostobák voltak, hogy az autó rendszámát egy járókelő feljegyezte, így kapták el őket rövid időn belül... -
5. python24 2009. május 19. 18:12
Nagyon helyes,hogy elkapták,és bíróság dönt az "ügybe"...De engem nagyon érdekelni, "hova a fenébe tűnt el" a fele pénz???Csak nem valami "sus-mus" van???
-
4. mikimanó 2009. május 19. 16:00
Mint régi hypermarketes megszoktam már,hogy a zsiványok mindenhol ott vannak.Egyetem ,fősuli,vagy kormányhivatalok.Még jó hogy a bankban pénzt tartanak.Gondoljunk csak bele,hogy állna a szájuk mikor 14 milla adósságot raboltak volna el.
Viszont a kóterben a művészeteket támogatják,és míly érdekes,hogy a varázsfuvola nagyon halkan szól.
-
3. Gaby 2009. május 19. 15:45
Bocs...
"Nem az idén nyáron" barnultat akartam írni.:))) -
2. Gaby 2009. május 19. 15:43
Főleg azért hihetetlen,mert az idén nyáron barnult "tesó"volt az összes.Bár aztán lehet,hogy kiakartak törni a vályogfalak közül.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









