Frászt kaptak a nézők, kaszák között gurult le a Kékesről
Mik ezek?
XElégedettnek mondhatja magát, aki 70 évesen ápolgatja a kiskertjét, elüldögél a tornácon, sztorizgatva, ha pedig izgalomra vágyik, legfeljebb lejátszik egy ultipartit a barátokkal. Általában. De Farkas Árpád nem ilyen ember. A 70 éves hetesi artista nevét hallva már mindenki tudja: ha ő színre lép, ott lélegzetelállító produkcióról van szó. Kormány nélküli kerékpáron, éles kaszákkal a szájában, kezében egyensúlyoz, elkerekezik Kaposvárról a Parlamentig ezzel a módszerrel, vagy éppen üvegpohár-halmon egyensúlyoz. 70 évesen.
A hét végén éppen a Kékesen hozta rá a frászt népes nézőközönségére. 22 kaszával, kormány nélkül gurult le a 20 kilométeres, 29 hajtűkanyarral nehezített meredek lejtőn. Néhány éve már kipróbálta a Kékest – mondja – de akkor csak 5-6 kaszával. Nemrégiben a Mecsekben edzett, de az csak "óvodás bemelegítés" volt a mostani produkcióhoz képest.
– 70 évesen is szuper vagyok – summázta a produkciót az idős artista. – Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy ezt kimondjam.
Ez volt élete talán legnehezebb és legveszélyesebb mutatványa, legalábbis eddig. Amikor erre a lélegzetelállító produkcióra készült, úgy gondolta: ez lesz az utolsó. A csúcson kell abbahagyni, ezt már nem akarja felülírni, így visszavonul.
De – mondja – közben megjött az étvágya, úgyhogy meggondolja még azt a visszavonulást. Így aztán nem kell csodálkozni majd azon, ha Hetes büszkesége hamarosan újabb elképesztő mutatvánnyal áll elő. Hogy mivel, azon még töri a fejét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Hummerrel a jégre, beszakadt a Balatonba két terepjáró
- A kormány ellen, Árok mellett - demonstráció átütőerő nélkül
- Hitel és működési hiány nélkül 18 milliárdból tervez Kaposvár
- „Ezeknek elgurult a gyógyszere!” Kormányűző tüntetések Somogyban
- Véresre pofozott egy diáklányt egy kaposvári iskolaigazgató
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









