Halálos baleset: ellentmondó szakvélemények a Cacic-ügyben
Mik ezek?
XA pert április elején függesztette fel a marcali bíróság, ugyanis állásfoglalást kértek, mentelmi jog illeti-e meg a horvát politikust, azaz szükség van-e a horvát parlament hozzájárulásához a tárgyalás folytatásához. Miután kiderült, Radimir Cacic nem mentes a magyar büntető joghatóság alól, csütörtökön szakértők meghallgatásával folytatódott a per: a védők szerint az egymásnak ellentmondó szakvélemények a vádlottnak kedveznek.
– Lesz ítélet! – futott végig a hír a már jó órával a tárgyalás kezdete előtt a Kaposvári Törvényszék előtt várakozó horvát tévéshadon, s ettől kezdve megindult a találgatás, eljön-e ismét a somogyi megyeszékhelyre Radimir Cacic, a halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolt horvát miniszterelnök-helyettes. A zágrábi közszolgálati tévé, illetve a Vecernji List tudósítói szerint várható volt érkezése, s ezt erősítette meg Fóris Kálmán, a vádlott egyik – kaposvári – védője is.
A nagy sötét BMW úgy öt perccel a hivatalos kezdés előtt állt meg a bíróság épülete előtt, s Cacicnak nem kis nehézséget okozott átverekednie magát a kamera- és mikrofonerdőn. Mely előtte a baleset egyik sérültjét vette körbe: az asszony, akinek két rokona halt meg a karambol következtében csak annyit mondott, bár tudja, országos politikus a vádlott, bízik benne, igazságos ítélet születik majd.
Néhány óra múlva kiderült, erre jövő péntekig bizonyosan nem kerül sor, ugyanis a bíró mindenképpen tisztázni szerette volna a baleset kapcsán felkért műszaki szakértők véleménye közötti különbséget. A vád szerint ugyanis a politikus 2010 januárjában az M7-es autópályán 140-150 kilométeres sebességnél ütközött az előtte haladó autóval. A felkért szakértők azonban nem tudtak megegyezni, mennyivel is hajthatott a horvát kormányfő-helyettes. Egyikük sem zárta ki, hogy kollégája helyesen számolt, sőt, elhangzott, hiába modellezik le tökéletesen a baleste körülményeit, akár 10-15 százalékos sebességkülönbség is felmerülhet.
Ezek után nem csoda, hogy Zamecsnik Péter, Radimir Cacic vezető védője elégedetten hagyta el a tárgyalótermet. Az ügyvéd kijelentette, elsősorban felmentést vár az ítélethirdetéskor, ám elmarasztalás esetén is mindenképpen méltányos büntetést. Információink szerint a vádhatóság börtönbüntetést kér a vádlottra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





