Kicsontozlak! Felfüggesztett börtön a lácfűrészes támadásért
Mik ezek?
X– Elvágom a nyakad, ha még nem döglöttél meg, teszek róla! – üvöltötte az 52 éves férfi idén áprilisban a balatonboglári Táncsics utcában. Szavainak egy tizenhét centis késsel adott nyomatékot, előtte azonban láncfűrésszel fenyegette élettársa fiát.
Pontosabban néhányszor meg is vágta a 24 éves fiatalt, aki alig néhány héttel költözött hozzájuk.
– Ismertem gyerekkorom óta – mondta a sértett –, már akkor is a szemem láttára verte anyámat.
Az ominózus napon is a nő miatt kaptak össze. Persze az afférban jelentős szerep jutott a fröccsökkel kísért fejenként benyakalt jó fél liter pálinkának. Mivel a kerti munka közbeni iszogatás során mindketten berúgtak, igazából egyikük sem emlékezett rá, pontosan miért tört ki a veszekedés, a vádlott azonban készségesen elismerte, bizony előfordulhatott, hogy szidta az ifjú anyját. Azaz élettársát...
A kezdeti kiabálás hamar kölcsönös pofozkodásba csapott át, melynek a kiérkező rendőrök vetettek véget. Úgy tűnt, megnyugodtak a felek, ám alig fél órával a hatóság távozása után ismét egymásnak estek.
– Húzta a hajam – magyarázta a korábban utcazenélésből élő, derék érő rastahajú sértett –, erre levittem a földre, s ököllel ütöttem, ahol értem.
Az eset után készült képek tanulsága szerint nem kímélte anyja élettársát, akinek bal arca jelentősen felduzzadt, a szeme pedig alig látszott ki a puklik közül.
– Bedühödtem – folytatta a történetet a vádlott, aki elismerte, kiment a garázsba, hogy aztán egy beindított láncfűrésszel érkezzen vissza a lakásba.
Ahol hadonászva támadt élettársa fiára, s előbb az oldalán, majd a tenyerén sebezte meg. A sértett megpróbált egy kutyaláncot dobni a fűrészre, ám nem járt sikerrel, így – maga sem tudta, hogyan – leslisszolt vérgőzös támadója mellett, s kirohant az utcára. Menekültében a vádlott még utána csapott a fűrésszel, s meg is vágta az ülepénél.
– Megbotlottam – állította az 52 éves boglári férfi. – Mondtam is neki: hú, bocs, lehet, hogy elért...
A részletek ilyen mértékű felidézése legalábbis meglepőnek számított a tárgyalás során, ugyanis a vádlott váltig állította, annyira be volt rúgva, hogy a fűrész felkapása utáni első emléke, amint a rendőrök beültették kocsijuk hátsó ülésére. Azaz a láncfűrészes vagdalkozásra, illetve az azt követő késes üldözésre nem emlékezett.
Nem úgy az utcabéli tanúk, akik egybehangzóan megerősítették a vádban foglaltakat – állítólag egy Kicsontozlak! fenyegetés is elhangzott... –, így az ügyész életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt kért büntetést a vádlottra.
Akit a bíró – egyetértvén a vádirattal – egy év nyolc hónap, három esztendőre felfüggesztett börtönre ítélt. Mivel a vádhatóság képviselője, valamint az ügyvéd és védence is tudomásul vette az ítéletet, így az jogerőre emelkedett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









