SONLINE

– Jöjjön csak vissza! – hallatszik a biztonsági kapu sivításával egy időben. A szólított kipakolja a zsebeit, majd ismét nekiveselkedik, s másodszorra már sikeresen bejut a megyei bíróság épületébe.
Ahol meglepően nagy a nyüzsgés szerda reggel, a bejárati ajtóig torlódnak a várakozók, a földszinti aulát pedig megtöltik a fotósok, operatőrök. Akiknek láttán egy idősödő asszonyban láthatóan felmegy a pumpa – hamarost kiderül, miért a felindultsága: közvetlen rokonainak szól a meglehetős médiaérdeklődés.
– A móri gyilkosságok tárgyalásán nem volt ennyi kamera – jegyzi meg az elsőrendű vádlott anyja, egyben a másodrendű felesége. – Meg a pécsi ámokfutó perén sem.

Senki sem száll vitába vele – felesleges is lenne –, az objektívek amúgy sem őt keresik: minden optika a folyosót pásztázza, ahol papíron már fel kellett volna tűnnie a vádlottaknak. A tárgyalás hivatalos kezdési időpontjában viszont még csak ügyvédjeik várakoznak az előtérben, egyikük megjegyzi, ha minden tanú eleget tesz az idézésnek, akár csütörtökön megszülethet az elsőfokú ítélet.

– Kire várunk? – teszi fel a kérdést a vádlotti rokonságból valaki úgy negyed óra múltán.
– Talán a vádlottakra – hangzik az adekvát válasz. Illetve csak áttételesen igaz, hiszen valójában a rendőröknek és a kommandósoknak kellene előbb megérkezniük, csak utána indulhatnának a vádlottak a börtönből. Szinte ebben a pillanatban nyílik a lépcsőház ajtaja, villognak a vakuk – postást ennyien még nem fotóztak egyszerre...

– Megkérjük a hozzátartozókat, vonuljanak be a folyosóra – tesznek rendet a nyüzsgésben a megérkező rendőrök, s miután mindenki eleget tesz a felszólításnak, megadják az engedélyt a vádlottak elindítására.
Vagy tucatnyian tapadnak az üvegre, amikor a tárgyaló elé ér a menet, kiabálás, üvegütögetés, integetés az ajtó egyik oldalán, óvatos mosoly a láncok végén érkezőktől, aztán mindenki elfoglalja a helyét a teremben: bő fél órával az eredeti időpont után megkezdődik a tárgyalás.

Aljas indokból, a sértettek sanyargatásával és jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Kaposvári Városi Ügyészség a három kaposvári vádlott ellen, akik rabszolgaként tartottak, dolgoztattak és kínoztak általában hajléktalan munkanélkülieket, akiknek munkát és egyben lakhatást kínáltak. A rendőrség közel egy évi nyomozás után áprilisban a Cseri úton kommandósok segítségével fogta el a két férfit – apát és fiát –, valamint egyikük élettársát, akik fenyegetésekkel, bántalmazással arra kényszerítették áldozataikat, hogy fizetés nélkül, különböző bontási munkálatokon, illetve az ingatlan körül dolgozzanak napi 14-16 órát, és sem a munkavégzés helyét, sem pedig a lakóingatlant önszántukból nem hagyhatták el. Egy fatüzelésű kályhával felszerelt folyóvíz és villany nélküli, koszos sufniban szállásolták el az öt sértettet, akik naponta legfeljebb kétszer kaptak enni, ám velük szemben az egyik büntetésként éppen az étel elvonását alkalmazták. Emellett gyakran meg is verték őket, nem egyszer ostorral, a többiek jelenlétében, hogy megfélemlítsék őket.

– Az elsőrendű vádlottat tettestársként öt rendbeli, aljas indokból, a sértettek sanyargatásával és jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése, egy rendbeli aljas indokból elkövetett kényszerítés, közokirat-hamisítás és közokirattal visszaéléssel vádolom – jelenti ki az ügyész. Az első vádpont a másod- és a harmadrendű vádlott esetében is elhangzik, utóbbit emellett három rendbeli közokirattal visszaéléssel, valamint közokirat-hamisítással is megvádolják.

Vallomást egyikük sem akar tenni, a bíró így a nyomozati szakaszban elhangzottakat ismerteti, melyekből érdekes történet kerekedik. Kiderül, mindhárman súlyos betegek, előzetes letartóztatásuk alatt is megjárták a tököli rabkórházat, természetesen mindent tagadnak, a 36 éves elsőrendű vádlott egyenesen azt állítja, nemhogy ő lett volna a „vállalkozás” feje, sokkal inkább beosztott segédmunkásként dolgozott az egyik – szerinte állítólagos – sértett cégében.
– Az ajtónk mindig nyitva állt előttük – teszi hozzá, miközben az ellenük a rendőrségen vallomást tett sértetteket a barátainak nevezte –, az irataikat bármelyikük bármikor elvihette.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Hasonlóképpen tagad 61 esztendős apja, a másodrendű – aki szerint nemhogy éheztek a sértettek, de csak nekik hat disznót vágtak –, valamint 37 éves élettársa, a harmadrendű vádlott.
– Nem követtünk el semmit, nem is tudom, miért állunk bíróság előtt – jelenti ki utóbbi. Élettársa pedig azt kéri a bíróságtól, hadd beszéljen személyesen a sértettekkel – az ügyészi viszont éppen ellenkezőleg, a vádlottak távollétében szeretné meghallgatni vallomásaikat, tartva tőle, hogy jelenlétük erősen befolyásolja a várható mondanivalót...

Utóbb kiderül, némiképp igaza van, hiszen a második tanú elismeri, tart a vádlottak családjától. Apja, az első tanú ezt ugyan tagadja, viszont vallomása elsőre teljesen ellentmond a rendőrségen elhangzottaknak, ám amikor a bíró visszaolvassa neki, nagy részét elismeri az elsőként elmondottaknak. Egyúttal bele is keveredik a vélt és valós történet vegyítésébe, húsz esztendővel ezelőtti események keverednek benne a közelmúlttal – a bíró, az ügyész és az ügyvédek próbálnak rendet vágni a kuszaságban, ám egyértelműen nem lehet rekonstruálni az ügyet.
Mely csütörtökön reggel folytatódik.