Parabellumot koboztak el a diáktól az iskolában
Mik ezek?
XVettünk már el mi is kilenc milliméteres parabellumot diáktól iskolabiztonsági razzia során egy székesfehérvári középiskolában. Az apja szolgálati fegyverét emelte el otthonról – idézte fel Boór Gyula, a Crimebox Bűnmegelőzési Országos Egyesület, Légió Kft. iskolabiztonsági szolgálat szakmai vezetője.
Boór Gyula szerint a többszöri ellenőrzés a pécsi egyetemen is megelőzhette volna a bajt. Az egyik budapesti egyetemre például rektori kérésre vonultak ki. Tizenöt-húsz biztonsági szakemberrel lezárták az épületet, és minden hallgatót ellenőriztek. Találtak is kést, tőrt, bokszert.
– Sajnos ilyen tragédia kell, hogy az iskolabiztonság nagyobb hangsúlyt kapjon – folytatta a szakmai vezető. – Budapesten, Székesfehérváron vagy akár Debrecenben nagyon jól működik. Igaz, nem ingyenes az iskolabiztonsági szolgálat jelenléte, razziája, ezért legtöbbször finanszírozási problémákra hivatkoznak az intézmények.
Mi képzett szakemberekkel dolgozunk. Vegyük azt, hogy egy emberünk 700 forintot kap egy órára. Ez napi nyolc órával havi 150 ezer forintra jön ki; 150 ezer forintot ér egy diák élete? De ha nem is állandó jelenlétben gondolkodnak az iskolák, a váratlan, de többszöri ellenőrzési akcióknak is visszatartó ereje van.
A budapesti központú egyesület somogyi általános és középiskolákban is tartott már eseti razziát. A törvény olyan jogokat is ad számukra, amelyekkel a pedagógusok nem élhetnek. Az iskolabiztonsági szolgálat szakemberei jogosultak arra, hogy átvizsgálják a táskákat, ruhákat. Felvállalhatják az iskolák: 24 órás szolgálatot kérnek, vagy akár eseti megbízással élnek. Az iskola hírnevét is erősíti, ha a szülő azt látja: nincs késelés, tanárverés, nincs drog és nincs lövöldözés abban az intézményben, ahová a gyermeke jár.
Önbíráskodás miatt elítéltnek is engedélyezték a fegyvertartást
Somogyban betartják a hatóságok a lőfegyverek engedélyezésével kapcsolatos szabályokat. Az ügyészség csak kisebb hiányosságokat állapított meg.
Még az első fél évben vizsgálta a Somogy Megyei Főügyészség a megye rendőrkapitányságain és rendőr-főkapitányságán a fegyvertartás engedélyezésével kapcsolatos eljárások törvényességét. Major Magdolna főügyészhelyettes elmondta: a vizsgált időszakban a rendőrkapitányságok 79 természetes személy kérelmét bírálták el, akik sportvadászati céllal szerettek volna lőfegyvert.
Az ügyek 95 százalékában a tartást engedélyezték. Tartási engedély visszavonásáról 16 esetben döntöttek. Mind az engedélyezési, mind a visszavonási határozatok megalapozottak és törvényesek voltak. Elmondható, hogy ezeknek az eljárásoknak a lezárultával olyan természetes személyek birtokába kerültek, illetve olyanoknál maradtak lőfegyverek, akiknél a törvényben meghatározott kizáró ok nem állt fenn.
A vizsgálat azonban azt is megállapította, hogy a rendőr-főkapitányság helytelen gyakorlatot folytatott a méltányossági kérelmek elbírálása során. Jogszerű döntést hozott, majd e döntését felülvizsgálta, és helyt adott a méltányossági kérelemnek. Így több esetben lehetővé tette sportvadászati célú lőfegyverek birtoklását annak ellenére, hogy kizáró ok állt fenn. Például volt olyan eset, hogy önbíráskodás vagy éppen lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt ítélték el a kérelmezőt, a rendőrség pedig – többszöri elutasítás után – a méltányossági kérelemnek helyt adva végül engedélyezte a fegyvertartást.
Mindez a jogszabályi anomáliák következménye, hiszen eleve értelmezhetetlen, hogy mérlegelési jogkört biztosít a törvény abban az esetben, amikor kategorikusan fel vannak sorolva a törvényben meghatározott feltételek. A főügyészség jelezte is az észrevételeit a Legfőbb Ügyészségen. Azóta egyébként változott a gyakorlat, mert október elsejétől a rendőr-főkapitányságok már nem gyakorolhatják a korábbi méltányossági jogkört.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









