Pártelnök a bíróságon: hatalmas médiaérdeklődés, ítélet nincs
Mik ezek?
X– Nem jön el! – hallottuk többektől a megyei bíróság folyosóin úgy reggel fél kilenc körül, a már-már szánni kezdtük a legalább negyven horvát fotóst és operatőrt, akik dideregve várakoztak az épület előtt: akadt köztük, aki Rijekából indult útnak hajnalok hajnalán, s lehet, feleslegesen autózott oda-vissza cirka nyolcszáz kilométert.
Kilenc előtt három perccel aztán hatalmas, német rendszámú autó fékezett a bíróság előtt, s már dolgozhattak is a fotósok és operatőrök: Zamecsnik Péter ügyvéd társaságában megérkezett Radimir Cacic, aki ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség.
A Horvát Néppárt (HNS) elnökének pere korábban is hatalmas médiavisszhangot váltott ki – emiatt is kellett megfelelő tárgyalóterem híján Marcaliból Kaposvárra hozni a tárgyalásokat –, mely ha lehet, még fokozódott, ugyanis a HNS 63 esztendős, építész végzettségű első embere a legutóbbi horvát választások után – egészen pontosan tavaly december 23-án – miniszterelnök-helyettessé avanzsált. (A balközép-liberális kormányban a politikus Zoran Milanovic helyettese, a horvátok által csak Kukurikú-koalícióként emlegetett formáció a pártok első találkozójának színhelyéül szolgáló étterem után kapta nevét... – a szerző). Ennek ellenére nem vonta ki magát a magyar igazságszolgáltatás alól, s megjelent ügye második tárgyalási napján is, melyen tanúkat és szakértőket hallgatott meg a bíróság.
Cacic és magyar sztárügyvédje
Azt már az elején tudni lehetett, ítéletre esély sincsen, ugyanis az újabb igazságügyi műszaki szakértői vélemény hivatalos horvát fordítása nem készült el erre a napra, enélkül viszont nem lehet lezárni a bizonyítási szakot.
– Most van a baleset, azaz a férjem és édesanyám halálának kétéves évfordulója – mondta letörten a 2010. január 8-án az áldozatok kocsiját vezető asszony, aki hozzátette, reméli, bármilyen nagy ember is a vádlott, a per végén kiderül az igazság.
Ugyanebben bízott Radimir Cacic két védője is. A kaposvári Fóris Kálmán szerint a védelem két dolgot szeretne mindenképpen bebizonyítani: a vád szerinti nagyjából 150 kilométeres sebesség helyett csak 100-120-szal hajtott védencük, illetve, hogy a balesetben megállapítható a sértetti közrehatás is.
Az ügyészség szerint a HNS elnöke az ominózus napon az M7-es sztráda 181-es kilométerénél borult időben, szemerkélő esőben, ám normál látási viszonyok között Chryslerével Budapest felé haladva 145–150 kilométeres sebességgel belerohant az előtte haladó Skodába, melynek utasai közül ketten életüket veszítették, egy harmadik súlyos, a sofőr pedig könnyű sérülést szenvedett. Radimir Cacic viszont állította, nem lépte túl a megengedett sebességet, ráadásul köd volt, s a Skodának a lámpája sem égett.
Utóbbi, illetve a magyar kocsi utasainak biztonsági öve adta a tárgyalás legfőbb témáját. Az övről a kihallgatott, a baleset helyszínén dolgozó tűzoltók és rendőrök nem tudtak érdemben nyilatkozni, a fotók alapján viszont úgy tűnt, az utasok nem voltak bekötve. Sokáig a védelem tetszése szerint vallottak a tanúk a lámpáról is, aztán kiderült, az elsőként helyszínre érkező eszteregnyei autópálya-rendőr kapcsolta le a Skoda világítását.
– Mi lehet az oka, hogy a rendőri jelentésben ez nem szerepel? – érdeklődött Zamecsnik Péter.
– Talán, hogy kimaradt belőle – jött a válasz. A zalai sztrádarendőrök amúgy, mivel a baleset illetékességi területükön kívül esett, átadták az ügyet fonyódi kollégáiknak.
A tárgyalási nap végén a vádlott védői ennek ellenére elégedettnek tűntek. Az ügyben vélhetően tavasszal születik elsőfokú ítélet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









