Röhögőgörcsöt kapott az e.on gázszámlájától
Mik ezek?
X„Tájékoztatjuk, hogy Önnek sajnos magasabb gázártámogatást számoltunk el, mint amennyit a jogszabály meghatároz. A téves összeg miatt mellékelten küldjük a helyesbítő számlákat és a különbözet befizetésére szolgáló csekkeket. Kérjük, ezeket a megszokott módon szíveskedjen kiegyenlíteni.” – erről szóló levelet kapott a gázszolgáltatótól egy balatonboglári idős asszony.
Tizennégy forintot fizetett be a boglári nyugdíjas
Nem csoda, hogy a hetvenéves kisnyugdíjasnak elállt a lélegzete, s pillanatok leforgása alatt látta is maga előtt kis háztartása anyagi csődjét. Amikor viszont a csekkekhez ért, inkább már kabaréban érezhette magát. A két sárga csekk egyike öt, a másik kilenc forintról szólt. A balatonboglári nyugdíjas tizennégy kemény magyar forinttal volt adós a tévesen kiszámolt gázártámogatás miatt.
– Amikor megmutatta a csekkeket, csak nevetni tudtam. De az az igazság, hogy még a postán is nevettek, amikor feladtam – számolt be Plell József, az idős asszony fia. Leginkább azt tartja mulatságosnak, hogy mindezt egy nyolcvan forintért postázott borítékban küldi el a szolgáltató.
– Saját energiadíjaink esetében éppen emiatt van egy összeghatár, mely alatt nem küldjük ki a számlát. Itt azonban gázártámogatásról, tehát állami pénzről van szó, melynek esetében nincs lehetőségünk mérlegelni, hiszen azzal el kell számolnunk – tájékoztatott Varga Ivett, az e.on szóvivője, aki szerint valóban szerencsétlen dolog, hogy többen hasonló számlát kaphatnak, de a szolgáltató ez esetben nem tud mást tenni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. petipo 2010. március 12. 15:11
én apostán dolgozom egy ilyen csekk 120ft-ba kerül 80-ft a feladás akkor kinek lett kára?????ez egy vicc amit ezek csinálnak
-
11. kiralyftab 2010. március 11. 13:41
Kedves EON mi is kaphatnánk hasonló nagyságú csekket , ami nem elszámoló , hanem havi csekk???????????????
-
10. eugene 2010. március 11. 05:36
Anyósom kapott egy 5ft-os csekket, és 2db!!! 1Ft-os csekket.
Mondtam neki, hogy ne fizesse be rögtön, várja meg, míg felszólítják, és kamatot számolnak fel. Egyébként mi 70Ft ról kaptunk. A fejetlenség az tombol! -
9. dollyka65 2010. március 10. 23:13
Én is kaptam 100ft-rol számlát. ez tényleg röhejes
-
8. ho-ho horgász 2010. március 10. 19:33
Én 125 forintról kaptam számlát, hát tiszta röhej, a szomszéd 2 forintról csak tudnám, hogy hogyan fogja befizetni, már nincs is kettes!
-
7. toth.sandor 2010. március 10. 19:16
A bürokrata mindig talál aktát amit tologathat. Inkább a postaköltséget kéne befizetni az államkasszába.
-
6. rezsoe 2010. március 10. 18:47
haha... Tőlünk is elnézést kértek a téves számlázás miatt, és mellékelték is a kettő db "0 Ft"-os számlát is...... Lehet,hogy MI vagyunk a hülyék, mert nem értjük?
-
5. kutyafáját 2010. március 10. 18:33
Mi is kaptunk 2 db csekket. Az egyik 208.- Ft, a másik 1.469.-Ft. Már befizettük. Egyébként jól ki kéne rúgni azt az e-on alkalmazottat, aki miatt nekünk kárt, és a saját cégének is problémát okozott.
-
4. zoltan27 2010. március 10. 18:00
szerintem én nyertem, mert én 3 azaz három ft-ról kaptam számlát, ami 2 ft+áfa. az oké, hogy 3 ft-ra 5 ft-ot fizetek be, de a kettőre mit fizetnék?? 80 ft csak a postakölstég és még papírt nem számoltam. Megéri?
-
3. tempike 2010. március 10. 17:35
Milyen állami pénzröl beszél ez az EOn os ???Ezt mind a Öszödi böszme Gyurcsány és nemlesz gázáremelés Lendvai elvtársnö üzelmeinek köszönhetjük,Nokiás dobozzal nem állhatok sorba mert nem vagyok kommunista.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









