Sikkasztott a pénzügyes, de a körjegyzőt is elítélték
Mik ezek?
XA fiatal nőre mellékbüntetésként egymillió forint pénzbírságot is kirótt a bíróság. A juti sikkasztásos ügyben a balatonszabadi körjegyzőt is bűnösnek találták.
Némethné Vincze Mária hanyag kezelés miatt tíz hónapnyi, két évre felfüggesztett fogházbüntetést kapott, emellett három évig nem gyakorolhatja jegyzői, illetve körjegyzői hivatását.
A volt pénzügyes az ügy tárgyalása során nem vitatta, hogy az önkormányzat pénzét a sajátjaként kezelte, ám a szakértők által megállapított összeg nagyságát nem ismerte el: H. Henriett szerint legfeljebb hárommillió forintot költhetett el a siójutiak pénzéből.
Az ítélethirdetéskor a bíró indoklásában azt mondta: bár nem a bíróság feladata, mégis megpróbáltak beszerezni olyan bizonyítékokat, amelyekből kiderülhetne, hol lehet az elsikkasztott pénz. De csak az bizonyos, hogy a több tízmillió forint nincs meg.
A jegyzőnő büntetését indokolva az hangzott el az ítélet kihirdetésekor, hogy nem teljesítette a rábízott feladatot, a sikkasztást pedig megkönnyítette az ellenőrzés hiánya. Nem fogadta el a bíróság a jegyzőnőnek azt a védekezését, hogy nem pénzügyi szakértő, ezért sem tűnhetett fel neki a siójuti kassza folyamatos csapolása. A bíróság szerint annyi hozzáértéssel azért rendelkezett, hogy észre kellett volna vennie, miként költhetett az önkormányzat harmincmillió forintot eszközbeszerzésre, többek között takarítószerekre. A bíróság szerint ugyanakkor abban, hogy 42 millió ki tudott csorogni a falu számlájáról, a polgármester és a képviselő-testület is felelős.
Az ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a védők enyhítésért fellebbeztek. Némethné Vincze Mária ügyvédje továbbra is állítja: meggyőződése, hogy az elsikkasztott pénz nem lehetett 42 millió forint. Erdős Tamás szerint megalapozatlan az ítélet. Az ügyvéd úgy gondolja: napi kimutatás készítésével pontos képet lehetne kapni arról, hogy valójában mekkora összeg tűnt el. A bíróság az utolsó tárgyaláson azonban elutasította a jegyzőnő ügyvédjének indítványát, melyben a tízéves önkormányzati gazdálkodás újrakönyvelését kérte.
– Megvárjuk, hogy az igazságszolgáltatás elvégezze a dolgát – ezt Molnár Árpád, Balatonszabadi polgármestere mondta, aki az elmúlt hónapokban többször is kezdeményezte a jegyzőnő felmentését, a szabadi testület azonban egyszer sem tudott dönteni az ügyben. Erre utalva mondta Erdős Tamás a hétfői utolsó tárgyaláson, hogy védencét politikai érdekből jelentette fel a polgármester. – Nincs ebben semmilyen pártpolitika – reagált Molnár Árpád, és hozzátette: csakis arról van szó, hogy 42 millió forint közpénzt valaki ellopott, másvalaki pedig nem vette ezt észre.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. MADÁR 2009. június 30. 21:40
HA VAN ESZE AKI MEGTETE NEM VÁLLALJA MAGÁRA AZ EGÉSZET,MERT KÉTLIK A JUTIAK HOGY EGYEDŰL TETTE. KELLET HOGY LEGYEN A HÁTÉRBEN VALAKI.
-
3. paprikás 2009. június 30. 16:34
A juti polgármester Úr nyilatkozata szerint"nem rokkant bele a falu, épül, szépül"gratula hozzá !a felelősségről)))))
-
2. kokasdombi 2009. június 30. 16:31
Hát igen , ezt furcsáltam én is , nem nagyon kereste a hiányzót senki sem .
-
1. Lecsó 2009. június 30. 10:45
Érdekes , hogy 42 milka sitty-sutty eltűnik.....Persze senki nem tud semmiről a pénzügyes menyecske bevállalt 3 milliót. 42 milliót nem lehet felélni úgy, hogy ne tűnne fel a környezetében a költekezés. Így jó magyar szokás szerint ráhúzták az összeset , a többiek meg lapítanak csendben, csak nehogy kiderüljön az igazság! Jutiak! Nem hiányzik a pénz?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









