Újabb somogyi főrendőr vezetői megbízását vonták vissza
Mik ezek?
XAz érintett szerkesztőségünk érdeklődésére szombaton megerősítette az információt, ám a döntést nem kívánta kommentálni. Úgy tudjuk: felmentették. Hivatalosan az ezredes vezetői megbízását vonták vissza.
Az egyelőre talány, hogy miként folytatja pályafutását. Az ezt firtató kérdésre nem kívánt válaszolni.
Az ORFK sajtóosztályának tájékoztatása szerint Horváth Józsefet Mergancz Sándor dandártábornok, Somogy megyei rendőrfőkapitány javaslatára, indoklás nélkül azonnali hatállyal mentette fel Hatala József országos rendőrfőkapitány.
A 47 éves Horváth József huszonhárom éve szolgál a rendőrségnél. Eddig a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója volt. Erre a posztra még 2005-ben nevezték ki, s az ezredes egyben a megyei rendőr-főkapitány helyettesi teendőket is ellátta.
Horváth József 23 éve szolgál a rendőrségnél
Személycserék Somogyban
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmentette a megyei rendőrfőkapitány Ősz Istvánt, a nagyatádi rendőrkapitányság vezetőjét – írta meg a Sonline.hu 2008. novemberében. A kapitány jelentette be a kapitányság munkatársainak a döntést valamint azt, hogy hét hónapos felmentési idejét szolgálatban már nem tölti le Nagyatádon. Ősz István a döntés okairól nem kívánt nyilatkozni, annyit mondott: a főkapitány úr úgy döntött, hogy december elsejétől más fogja irányítani a nagyatádi rendőrkapitányságot, én az ő döntését tiszteletben tartom.
Menesztették a bűnügyi igazgatót. Tavaly áprilisban arról számoltunk be: leváltották a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatói posztjáról Herke Tamást. A rendőr ezredes elmozdítását a bűnügyi igazgatói, illetve főkapitány-helyettesi állásából az országos rendőrfőkapitány kezdeményezte – mondta akkor a Sonline.hu -nak Mergancz Sándor, Somogy megyei rendőrfőkapitány. – Hasonló szintű vezetői beosztást ajánlottunk fel számára – tette hozzá akkor.
Felmentették Kulcsár Tibort, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) közlekedésrendészeti osztályának eddigi vezetőjét – jelentették be 2009. júniusában. Szerkesztőségünk akkor arról számolt be: az SMRFK vezetője indoklás nélkül felmentette vezetői beosztásából Kulcsár Tibor alezredest, s más szolgálati beosztást ajánlott fel részére.
A két diplomás Kulcsár 21 évig dolgozott rendőrként, kezdetektől fogva a közlekedési osztályon dolgozott, 2006. december 1. óta vezette a közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályt. 2008. januártól pedig a közlekedésrendészeti osztály élén állt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 55 hozzászólás érkezett-
55. demokrata 123 2010. szeptember 7. 12:58
Hát igen én is így tudom, de sokat tudna mondani oldbike, meg az elzavart közrendesek.Persze fonyódon a KMB meg csak feszengett, főleg a gyúrósH.
-
54. Meseszép 2010. szeptember 7. 12:34
A Somogy megyei Rendőrfőkapitányságnak nincs szüksége jól képzett nagy tudású szakemberekre. Ők ezt a "szerepet"remekül ellátják az irodájukból. Hiszen hetente többször is felkelnek hajnalban, hogy egy-egy elkövetőt behozzanak. Utána szépen kihallgatják, elvégzik a papírmunkát - hiszen a rendősrség ebbből áll ki - majd hazamennek. A Bűnügyi igazgató Úr is ezt tette Fonyódon? Vagy nem? Az, hogy Fonyódon jó mentek a dolgok az nem neki volt köszönhető, hanem 3 olyan embernek akik szinte az "életüket " tették fel ennek a munkának, annak hogy van értelme annak, amit tesznek.
Ők már nincsenek a Rendőrség kötelékében. Az értelmes emberek elmentek, vagy nem volt rájuk szükség mint ahogy Herke úr szakértelmére sem, és a most nyugdíjaztatott Horváth úr tudására sem. -
53. octavia 2010. szeptember 6. 19:37
Itt egyébként az a helyzet, hogy az elbaltázott ügyekért senkit nem vonnak felelősségre. Két éve történt sérülés nélküli közlekedési balesetben hat hónap alatt sikerült a Kaposvári kapitányságnak törvénysértő határozatot hoznia. Az ügyészség megállapította az eljárás során elkövetett törvénysértő intézkedéseket, azonban felelősségre vonás nem történt. A sajnálatos a dologban, hogy a felelősségre vonás mellőzéséhez az ORFK, az IRM és most már a Belügyminisztérium is asszisztált. Vagyis ebben a megyében aki a vezető barátja, azt bántódás nem érheti, még akkor sem, ha az ügyészség megállapítja a törvénysértést. Hát hogyan van ez?
-
52. Stapelia 2010. szeptember 6. 08:04
Én már nem csodálkozom semmin. Az én egyszerűnek tekinthető csalási ügyemen hatodik hónapja kotlik az ügy előadója, a főnöke meg megmagyarázta és egyetértett velem abban, hogy gyorsabb lett volna, ha a saját kezembe veszem az ügyet. Hab a tortán, hogy a tőlem kicsalt autót, amit a tróger már elkezdett szétbontani "javítás" címén, helyszínen hagyás mellett foglalták le még áprilisban, azóta nem tudok a tulajdonomhoz hozzáférni. Az eljáró meg bizalmasan közölte, hogy "veszélyes" emberről van szó, mert korábban szamurájkarddal támadt rendőrökre. Megalol!!! Azt hiszem írok egy gratuláló levelet MS úrnak, amit biztonság kedvéért az ügyészségnek is megküldök.
-
51. Erzsébet107 2010. szeptember 6. 07:10
Azokat a rendőröket miért nem rúgja ki páros lábbal, akikkel szemben pályafutásuk során már eljártak ittas járművezetés miatt? Azok a jó rendőrök, példamutatók? Vagy nincs is ilyen, hogy rendőr megfogja rendőrt ittas vezetésért?
-
50. Erzsébet107 2010. szeptember 6. 07:07
Azokat az állampolgári panaszokat, amik névvel, név nélkül, de a rendőrségre érkeznek, azt miért nem vizsgálja felül az ügyészség. Mert az is röhej, ha mondjuk érkezik száz állampolgári panasz a rendőrökre, és a parancsnok kivizsgálja, és megállapitja, hogy a panasz alaptalan, a rendőr meg szent? Miért nem meri a rendőrség az ügyészségnek megküldeni az ilyen panaszokat?
-
49. kocsonya 2010. szeptember 6. 00:35
A Somogy Megyei rendőrséget már nem kell jobban lejáratni .Lejárta azt maga a dandártábornok.Most vagyok a Budapesti nyomozó ügyészségen . Szinte számukra is érthetetlen volt egyes bűnesetek ki vizsgálása még mindig Budapesten tartózkodom és azon gondolkodom, hogy a Somogy Megyei Fő Rendőr kapitányságon belüli nyomozást inditatók el hivatalommal való visszaélés és bűnpártolás címén. Sőt ha már itt vagyok akkor a Nagyatádi Rendőr Kapitányság ellen is feljelentést teszek hogy ismeretlen tetess akadályozta a bűnügyek a 14000/625/ 2009.nyomozását!
-
48. pistike94 2010. szeptember 5. 22:47
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
47. Erzsébet107 2010. szeptember 5. 22:40
Ez a Somogy megyei kártyavár utolsó lapja volt, és összedőlt. Egy ilyen ámokfutás, ami itt folyt három év alatt, az szerintem sehol nem volt az országban. Városokon is, kapitányok, osztályvezetők miatt elmentek rengetegen, vagy másik kapitányságra vagy a civil életbe. Ezt a pusztitást nem csak a rendőrcsaládok, de a megye civil lakossága is meg fogja érezni, ha már nem érzi a sok biorobotos közigbírságba, és az csak egy, de rögtön közvetlenűl érinti az embereket. Hát ez lassan már a rendőrség temetése itt délen, de emlékét szívünkben örökké megőrizzük!
-
46. kocsonya 2010. szeptember 5. 21:51
Hatala miért nem veszi észre,hogy kik veszik körül ?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









