Vádemelés a kaposvári városgazdálkodási cég exelnöke ellen
Mik ezek?
XA vádlottak 2008. január 21-én szállítási szerződést kötöttek az osztopáni és csökölyi hulladéklerakó földtakarásához szükséges földmennyiség szállítására, valamint a lerakók földdel való takarására anélkül, hogy a másodrendű vádlott által képviselt cég rendelkezett volna a feladat elvégzéséhez szükséges eszközökkel és járművel. Annak igazolására, hogy a takaróföld leszállításra és a földmunka elvégzésre került, a KVG Zrt. egykori elnök-vezérigazgatója a társa által kiállított számlákhoz valótlan tartalmú teljesítésigazolásokat állított ki. Utóbbiak szerint a két vádlott a helyszínt bejárták, közösen megtekintették és megállapították, hogy a munkát a budapesti cég folyamatosan teljesítette, s a szállítási szerződésben rögzített összeget a másodrendű vádlott kft-jének hat részletben kifizették.
A vádhatóság szerint az elsőrendű vádlott a KVG Zrt. – az ügy sértettje – vagyonát szándékosan csökkentette, s összesen 33 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott a cégnek. Az ügyben a nyomozás ismeretlen személy feljelentése alapján indult 2009. március 19-én, melyet kijelölés folytán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott le.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. Silkowitz 2011. október 18. 19:43
Ne csak írj olvass is. rendőrség és az ügyészség is elfogult helyben?
A "kaposvári ügyészség vádat emelt"
-----
Más: Ez így elég pongyola. Kaposvári Nyomozó Ügyészség, Kaposvári Városi Ügyészség, vagy a Kaposváron lévő Somogy Megyei Főügyészség, szintén a Kaposváron lévő Katonai Ügyészség? -
7. fantáziád 2011. október 15. 20:38
Jól emlékszem, Ő volt a jóhiszemű sikkasztó is ugye? Lehet hogy most jóhiszemű hűtlen kezelő lesz. Én a helyében már elsűllyedtem volna szégyenemben. Ha valóban megállapítják hogy ez a 33 milla eltűnt akkor ki fogja megtéríteni ezt a kárt? És a cég melyik bevételéből hiányzik ez a pénz, remélem nem Mi Kaposváriak fizettük ki a szemétdíjon keresztül.
-
6. nem_megmondtam 2011. október 15. 01:26
2009-ben tették a feljelentést, és hipp-hopp már vádlott is van:)) remélem a tárgyalás is ilyen ütemben zajlik majd
gondolom Kaposvár sincs kisebb sz@rban mint Pécs, de azért az ilyen kis üzletekre mindig van pénz meg jutalmakra, ti is kaptok majd az arcotokba ingatlan adót meg hasonlókat, mert még a végén a polgármesteri hivatalt elviszi a végrehajtó:) -
5. Piszkos Harry 2011. október 14. 20:11
4. Kontiki
Jól látjátok a dolgot. Múltkoriban egyik ismerősöm mondott valamit. Hogyha ügyvédre van szükségem, akkor ne Somogy megyéből válasszunk, hanem más megyéből, mert itt olyan összefonódás van a "szerveknél" hogy a saját ügyvédem nem tudja, vagy nem akarja úgy képviselni az ügyemet, ahogy kellene.
Egyébként kétszer én is megjártam helyi ügyvéddel... -
4. Kontiki 2011. október 14. 18:08
Michelin!
Nagyon kell vigyázni,hogy mit mond az ember.Az igazságszolgáltatás részrehajlását bizonyítja,hogy ezt az ügyet sem Kaposváron vizsgálják,mert nem bíznak az itteni rendőrök,ügyészek pártatlanságában.Ez nagyon elgondolkodtató,mert ebben az esetben őket is vizsgálni kellene,hogy kicsodák ők,hogy nem tudják az igazságot objektíven kezelni.Pedig Justícia szeme be van kötve és úgy mérlegel,hogy nem tudja,hogy kinek ítél,hanem az igazságot,bocs a jogot szolgálja! -
3. Piszkos Harry 2011. október 14. 18:02
Akkor le is fogják fényképezni P R-t?
-
2. Öregedő 2011. október 14. 17:44
Tisztelt: 1. michelin, mit gondolsz miért nem nevezik meg? Mert a régi haverok legalább annyit segitenek neki. Sok felé jutott ám abból a pénzből. Majd ha szorul a hurok akkor még huzzák is a kötelet.
-
1. michelin 2011. október 14. 16:04
Nahát csak nem kimondhatatlan nevű és fedhetetlent P.R.-ről van szó aki a KVG gépeivel télvíz idején Romániában tolatta a havat míg itt mi csúszkáltunk és tapostuk a havat?
Miért nem lehet nevén nevezni? Elvégre Magyarországon ha valaki bűnt követ el akkor vezetőszáron vezetgetik,még ha képviselő vagy akár miniszterelnök is volt?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









