SONLINE

Való igaz, Lukics János akár könyvet is írhatna az elmúlt negyed századról, s ha csak korábbi énje lenne a főszereplő, a történet meglehetősen komor véget érne.
Cukorbetegség.
Amikor a beteg először meghallja a diagnózist, végigfut előtte a jövője: drasztikus diéta, inzulin, hipózás, rohamok. Lukics János – igen tág ismeretségi körének: Lujó – is megdöbbent. És persze megtette élete nagy fogadalmát, életmódváltást, egészséget vizionált. Aztán, mivel a betegség nem jelentkezett a szürke hétköznapokon, végül is nagyon nem erőltette magát. Inkább csak kihívásokat keresett, hogy bizonyítsa, cukorbetegséggel is lehet teljes életet élni, anélkül, hogy megvonna magától minden földi jót. Persze tudta, sportolni is kellene valamit, ám mivel futni utoljára valamikor diákfejjel a tornaórán tanári utasításra volt hajlandó, a rali mellett tette le a voksát. Abból is a kötetlenebb, mondhatni bulizósabb változatot kedvelte meg, s jutott el így kétszer is Afrikába: előbb a Budapest–Bamakót teljesítette, majd a klasszikus Párizs–Dakar útvonalán végighaladó Heroes Legenden próbálta ki magát. S mivel a sivatagi megpróbáltatásokat jól viselte, úgy érezte, nincs előtte akadály, fizikai korlát, akár az ironmant is teljesíteni tudná: leúszik 3800 métert, biciklizik 180 kilométert, majd lefut egy maratonit...  Ismerősei meglehetősen tamáskodtak, s valamiféle előzetes kontrollt javasoltak számára, így aztán Lujó bejelentkezett Budapestre a Sportkórházba egy kivizsgálásra.

– Az orvos, amikor meghallotta, mit akarok – elevenítette fel a megdöbbentő pillanatokat Lukics János –, az eredményeim láttán csak annyit mondott: elindulhat, de nem biztos, hogy túléli...
A doktori megállapítás hozta el az igazi metamorfózist.
– Elhatároztam, hogy akkor is megcsinálom – magyarázta Lujó. – Rendesen felkészülök, vigyázok magamra, főként, hogy a doki azt is elmondta, cukorbetegséggel még nagyobb erőpróba, sokkal jobban oda kell figyelnem mindenre.

A második, immáron komoly fogadalomtételnek több mint nyolc hónapja. Azóta Lukics János hetente háromszor 6–8 kilométert fut az atlétikai pályán, kétszer két kilométert kallózik az uszodában, hétvégenként pedig naponta teker 50–60, s fut 16–18 kilométert. Edzők segítségével.
– Magamtól már rég feladtam volna – ismerte el. – Mindenki azt mondta, csak az elején lesz nehéz, aztán majd belerázódom, de ez hülyeség. A futást legszívesebben a harmadik kör, azaz a bemelegítés után abbahagynám... Mindennap eszembe jut, mit keresek itt, amikor otthon ülhetnék a tévé előtt csipszet majszolva...

Ehelyett fogyott tíz kilót. És reggel beadja magának az inzulint, s irány az edzés. Melyen Bozsó Zoltán a fizikai felkészülés mellett a szellemire is ügyel, elmagyarázza a verseny alatti táplálék- és folyadékpótlás szükségességét, menetét. A verseny alattit, ugyanis Lujó a hét végén élesben is kipróbálja magát: benevezett a Balatonmanre, igaz – s ez is jelzi, megkomolyodott –, egyelőre „csak” a féltávú ironmanra.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– A kilencven kilométer biciklitől tartok a legjobban, ugyanis Balatonfüredről a Bakony felé jelölték ki a pályát – állítja. – Ha azon túlleszek, valahogy csak eljutok a célig.
Ám akkor sem pihenhet, ha sikerül a nagy álom első fele – mert nem tett le az ironmanról sem –, ugyanis egy hónap múlva újabb komoly fizikai erőpróba vár rá: mint a rali szerelmese, benevezett az Asia Race-re. A legendás Selyem-út rali útvonalán 7500 kilométert tesznek meg a versenyzők, szinte járhatatlan terepen. Az igazi versenyen az oroszországi Volgográdból indulva Kazahsztánon át le Türkmenisztánba, majd Azerbajdzsánból Grúzián át – keresztül a Kaukázuson – a Fekete-tenger mellé, Jaltába visz a mezőny útja. A start és a cél eredendően nagyjából 1200 kilométerre található egymástól, a versenyzőkre viszont 7500 kilométer vár, hiszen Nyíregyházáról indulnak, s 16 nap alatt kell teljesíteni a távot.
– Azt mondják, nehezebb a terep, mint Afrikában – jegyezte meg Lukics János. – Éppen ezért kicsit átépítettük a Dakaron elhasználódott Pajerót, s fel is turbóztuk a motorját. Türkmenisztánban átmegyünk a Kara-kum sivatagon is, állítólag ahhoz képest a Szahara smafu.
Persze előbb a Bakonyt kell túlélni...