SONLINE

A kaposvári iparosok már ott bábáskodtak a török hódoltság utáni véres zűrzavarból lassan újjáéledő Kaposvár bölcsőjénél is, és segítettek valódi várossá tenni a települést. Figyelemre méltó, hogy az iparosok első szervezetei – a feudalizmusra jellemző céhek – már abban az átmenti és igen viszontagságos negyed évszázadban létrejöttek, amely a város újratelepítését megelőzte. Közülük legkorábban, 1698-ban a szabócéh kapta meg a szabályzatát, 1699-ben pedig kilenc helybeli csizmadia alapított céhet. A 18. századi Kaposvárt joggal lehetett iparosodó mezővárosnak tekinteni. Az 1870-es évek elején megszüntetett céhek pozitív hagyományait az ipartársulatok vitték tovább, nálunk a régi cipész-, szíjgyártó és kötélgyártó céhekből 1874-ben megalakult Kaposvári Egyesült Ipartársulat.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Nemsokára, a nyolcvanas évek közepén – immáron „kényszertársulásként” – létrejött a kaposvári ipartestület, de az ipartársulat sem szűnt meg, olyannyira, hogy hamarosan székházat épített a Teleki utcában. A 19. század vége felé egyre több szakágazat jelent meg az egyes iparágakon belül. Nemcsak újabb lakatosüzlet, asztalos- és szabóműhely nyílt Kaposváron, hanem még műdamasztszövő műhely is. Az iparűzők jelentőségére utal, hogy a hatvanas évek végén Haidekker Pál szappangyártót választották meg a város bírájává. Noha a megyeszékhely ekkor sem vált magas szinten iparosított településsé, agrárjellege a századforduló táján egyértelműen visszaszorult, lakosságának már mintegy harminc százaléka élt az iparból.

A kaposvári kisipar az első világháború után is megőrizte pozícióinak nem kis részét. Megjegyzendő, hogy Vétek György polgármester, a későbbi Kaposváry György szintén régi kaposvári iparoscsaládból származott, apja és nagyapja molnár volt. Az ipartársulati elnökké választott Szarka János asztalosmester az ipartestülettel együttműködve ekkor, a húszas években tudta keresztülvinni, hogy az iparosok társadalmi-gazdasági súlyuknak jobban megfelelő székházat kapjanak Kaposváron. (Az ipartársulat ekkor már Kaposvári Egyesült Iparosok Társasköre néven működött.) Négy munka érkezett be a tervezésre kiírt pályázatra, végül Mathiaskó Károly mérnök tervéből az alaprajzot, Lamping József építész munkájából a homlokzatot találták jónak, s a két elképzelés kombinációjából született meg a székház a várostól kapott Németh István utcai telken, a mai Somssich Pál utcában. A kivitelezéssel a Kaposvári Építőipari Részvénytársaságot, a „főpalléri” – főművezetői – feladatokkal Hermann Istvánt bízták meg. Az építkezésnél a kaposvári Borovitz Imre szabadalma alapján készült vasbeton termékeket is felhasználták. Az 1925-ben indult munkálatok költségeit ugyan csökkentette az időközben eladott Teleki utcai ház vételára, ám így is elfogyott a pénz. Az Ipartestület vezetősége ezért adakozásra kérte fel a város lakóit és intézményeit, de jelentős állami kölcsön is segítette az építkezés folytatását. 1926. december 5-én tartották meg a fényes avatóünnepséget, amelyen Szarka János kijelentette, hogy a székház „otthona lesz a három jelszó: Isten, király, haza jegyében tömörülő egész kaposvári iparosságnak, valamint a kultúrának, a haladásnak, a fejlődésnek”. Az előcsarnokban ekkor leplezték le az építkezésben érdemeket szerzők emléktábláját.

Klasszicizáló hatású eklektikus épület. Szigorúan és következetesen szerkesztett homlokzata alulról fölfelé válik egyre könnyedebbé; tengelyesen szimmetrikusan kialakított nyílásrendje a széleitől a középső tengely felé egyre hangsúlyosabbá és részletgazdagabbá. Alagsori ablakait magába foglaló lábazata rusztikus terméskőlábazattal, földszintje pedig az egykori kváderkövezett homlokzatok hangulatát idézni hivatott nútolt vakolattal készült. Emeletének szélső ablakai egyenes záródásúak, pilaszterek közé helyezett középső öt ablaka  íves kialakítású. A három középső ablakot timpanon fogja össze, középső, bejárati kapu feletti ablakát pedig kőkorlátos erkély emeli ki. Zárópárkánya a klasszikus építészetben használt főpárkányra emlékeztet, melyet öt ion-fejezetű falpillér hord.

A monumentális, harmincnégy méter hosszú és tizenkilenc méter széles székházat, amelynek hatalmas emeleti nagytermének belső oldalát erkélyek szegélyezték, az Ipartestület és a Társaskör tartotta fenn. Élénk társadalmi élet zajlott itt éveken át. Már 1927 elején könyvtár nyílt az épületben, ugyanazon a tavaszon Zichy Mihály-emléktárlatot rendezett a nagyteremben a Berzsenyi Társaság, júniusban pedig megnyílt a székház kerthelyisége. Az iparosok itt tartották meg évi rendes közgyűlésüket, a szakmai továbbképző tanfolyamokat, az ismeretterjesztő előadásokat, a bálokat, sőt kiállítást is rendeztek a tanoncok munkáiból. Többször fellépett a nagyteremben az Iparos Dalárda, 1937-ben itt szerveződött meg a Pete Lajos Dalkör, 1947-ben a székházban bontott zászlót a Kaposvári Iparos Ifjúsági Kör. Vendéglő is üzemelt az Iparosszékházban.

Nemsokára aztán „Pártoktatók háza” lett az épületből – illetve az MSZMP Oktatási Igazgatóságának központja –, s 1951 februárjában már a Jugoszlávia elleni politikai kampány részeként tartottak értekezletet a vidéki pártfunkcionáriusok számára. Viszont a forradalom napjaiban, 1956. október 27-én a kaposvári üzemek és intézmények küldöttei éppen itt alakították meg a Somogy Megyei Nemzeti Tanácsot, két nap múlva pedig a radikálisabb Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanácsot.
Az egykori iparosszékház demokratikus hagyományait a rendszerváltó kaposváriak folytatták, hiszen e falak közt talált otthonra a Magyar Demokrata Fórum 1988. november 18-án megalakult városi szervezete. (November 26-án a megyei szervezet is létrejött.)

1989. október 23-án este, amikor több ezer polgár fáklyák fénye mellett járta be az 1956-os forradalom nevezetes kaposvári helyszíneit, a városi Fidesz-csoport tagja, Szabó Tamás a hajdani iparosszékház erkélyéről hirdette ki, hogy az ország államformája immáron köztársaság. 1988 óta itt működött az egy évtizede önálló intézménnyé lett Somogy Megyei Művelődési Központ (SMK), amelynek igazgatóját, az MDF megyei és városi elnökét, Szabados Péter népművelőt választotta meg Kaposvár polgármesterévé – 1990. október 28-án – a város új képviselő-testülete. Az SMK épületét többéves munkával felújították, a nagytermet 1994. május végén adták át – helyesebben vissza – rendeltetésének.

A székház ezután is számos kulturális eseménynek-rendezvénynek házigazdája volt. Hogy csak néhányat említsünk: 1989 novemberében itt alakult meg a kaposvári Magyar–Lengyel Baráti Társaság, 1992 elején a Somogy Megyei Honismereti Egyesület. 1995 őszén az SMK-ban rendezték meg az Első Országos Amatőr Ismeretterjesztő Filmfesztivált, 2005-ben a Dunántúli Honismereti Találkozót és Konferenciát.
Legújabban az ezredfordulón alakult és már a határokon túl is hírnevet szerzett Kaposvári Roxínház írja az épület történetét. A zenés darabokat előadó társulat (amely 2003-ig a Tüskevár Roxínház nevet használta) 2007-ben kapta meg a városi önkormányzattól az akkor már üresen álló, leromlott és eladásra szánt székházat. A Roxínház tagjai saját igényeik szerint felújították az épületet, kibővítették a színpadot, jelmez- és díszletraktárt alakítottak ki.

Az épület tehát az ipar, a kultúra és időnként politika metszéspontján helyezkedett el évtizedeken át. Ezután is egy olyan intézmény felé vesszük utunkat, amely hasonló helyet foglal el a közéleti koordináta-rendszerben.