A gazdasági élet fokmérője a barcsi nemzetközi vásár
Mik ezek?
X– Négy évszak, négy vásár – ezzel az elnevezéssel jött létre közös horvát-magyar projekt, s ennék része a barcsi vásár is – fogalmazta meg a szervező Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány barcsi irodavezetője, Kocsis Tibor vásárigazgató. – A vásár általános jellegű, de az eddigi évekhez képest jelentősen erősödött az élelmiszeripari szakjelleg, sőt, az ország távoli részéről érkező termékeket is kóstolhatunk, melyek szinte mind a „kiváló magyar élelmiszer” védjegyet viselik.
A vásár a gazdasági élet fokmérője – állapították meg szakemberek, akik szerint a barcsi rendezvény nagyfokú optimizmust és a jövőbe vetett hitet is jelképezi.
– Külön jelentőséggel bír Somogyországban, hogy a vásár élelmiszeripari szakvásár is – mondta köszöntőjében Juhász Tibor, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője. – Somogy mindig agrármegye volt, ezen a területen kell most is tovább fejlődnünk, a lehetőségeket megragadni.
Juhász Tibor hozzátette: 10-15 éve még számos vásár volt a megyében, ami a gazdasági élet virágzását, a változást, a lehetőségek kihasználását és az akaratot jelképezte, amely aztán szép lassan kikopott. Így a vásárok is elmaradtak, amit most újra életre hívtak Barcson. Mindez optimizmust és jövőbe vetett hitet is prognosztizál.
– A vásár azt jelképezi, hogy valami elmozdult a gazdaságban – emelte ki Karvalics Ottó polgármester. – Az a fokmérő szerep, amit a vásár képvisel, azt mutatja, hogy pozitív irányba lendült, és ezért van különös jelentősége.
A vásárt az idén is számos kulturális program kíséri, melyben a szervezők mind a kisebbeket, mind a felnőtt korosztályt szórakoztatják.
A csatlakozás lehetőség
A magyar vállalkozások üzleti lehetőségei kerültek a fókuszba a vásár második szakmai konferenciáján, ahol Scherczer Károly Róbert, Magyarország Nagykövetsége Zágráb külgazdasági szakdiplomatája elmondta: Horvátország uniós csatlakozása után jóval könnyebb lesz mind magyar, mind horvát vállalkozásoknak megtalálnia egymást, ráadásul a cégalapítás feltételei is egyszerűsödnek. Hozzátette: mód lesz arra, hogy a vállalkozások konkrét üzleti partnereket találjanak egymásban, a határmentiség igazi előnyévé válik Somogynak.
A vásár a jövőbe vetett hit
Nyolc vásárdíjat osztott az idén a szakmai zsűri a Barcsi Nemzetközi Vásáron és Élelmiszeripari Szakvásáron.
Barcs Város díjai: Seres Műszaki és Kereskedelmi Kft., Drávatej Kft.
Somogy Megyei Vállalkozó Központ Közalapítvány díja: Faparkett 2006 Kft.
Vásárdíjak: Finompékség Kadarkút, Saint Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt., Bolyhos és Fia Bt., Rinya-Dráva Szövetség LEADER Akciócsoport, GRD-Co Kft. Pécsvárad.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





