A kormány ellen, Árok mellett - demonstráció átütőerő nélkül

Mik ezek?
XAz esemény újszerű volt abban, hogy a tíz nappal ezelőtti Opera-ház előtti megmozduláshoz képest a civilek több napos egyeztetés után több parlamenti és azon kívül pártnak teret engedtek a megszólaláshoz. A téren, ahol két éve még a mai kormánypártok hívei tüntettek, először hangzott el, Horvai Zoltán somogyi Szolidaritás-vezető mondta, hogy a városháza tornyán egyszer még lenghet ellenzéki lobogó. A mintegy háromszáz résztvevő elsősorban szakértői kormányt követelt.
Rendzavarás, vagy ahogy a teret biztosító rendőrök látták, rendkívül esemény nélkül zajlott a Szolidaritás csütörtöki kaposvári demonstrációja. A tömegrendezvények lebonyolítását tanuló szervezők együttműködésüket és törvénytiszteletüket hangoztatva nagy gondot fordítottak a rendre. A dohányzás és a szemetelés szabályait ismertető szolgálati közlemények után olvasta föl Kulcsár Lajos kaposvári Szolidaritás-elnök a közös nyilatkozatot. Ezt öt párt és két civil szervezet fogadta el.
Ezután beszéltek a támogató szervezetek, azok alfabetikus sorrendjében elsőként Kolber István. A Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője elmondta: nem félnek a városháza tornyától, az Azori-szigetekre utazó megyei uraktól, a kormányhoz lojális sajtótól. Hozzátette azonban, most ugyan Árok Kornél mellett állnak ki, de holnap a politikai okból utcára tettekért, az átszervezés címén kirúgottakért, a bántott nyugdíjasokért is szót kell emelni. Az EU nem az országot, hanem a kormányt utasította rendre, cáfolta a hivatalos kommunikációt a politikus.
Pintér Attila (MSZP) megbízott kaposvári elnök úgy fogalmazott, az ország megítélése rajtuk, az összefogásukon múlik. Fontosnak nevezte, hogy ne kelljen a véleménye miatt senkinek félnie, se hatalomtól, se mástól. A városi közgyűlési tag a beszédjére szánt ideje felét átengedte az átszervezett Toldi iskola védelmében egykor hiába éhségsztrájkoló Klimóné Csongovai Hildának, aki élesen bírálta a városvezetést. Az mondta, rengeteg Toldi-ügy van az országban, s mintha Kaposvártól tanulnának, a véleményükért kiállókat a „buta, agresszor és bosszúálló hatalom vazalussai” ellehetetlenítik, fogalmazott.
Mátrai János (Polgári Szabadság Platform) a kormány szociális döntéseit bírálta, s az összefogás fontosságát hangoztatta. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület elnöke azt mondta: önáltatás lenne a gyors hatalomváltásban bízni, de ki kell kényszeríti a kormány önkorrekcióját. Az ész hatalmát kívánta a hatalom esztelensége helyett a civil szervezeti vezető, aki elvárná, a hatalom éljen, és ne visszaéljen a kétharmad adta lehetőségével.
A szórványosan „Orbán takarodj", „Demokráciát”, „Bóvli” jelszavakat skandáló jelenlévők előtt Del-Fabró Csaba, a Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) képviselője mondta az est talán legradikálisabb beszédét. Úgy fogalmazott: nem az IMF-nek, nem az EU-nak, hanem a magyar népnek kell térdre kényszerítenie a zsarnoki hatalmat.
Szabadai Viktor (SZDSZ) országos elnök „az új elnyomás 12. napján” Mécs Imre 1989-es beszédét idézte, amikor Nagy Imre újratemetésén azt mondta: a kivívott szabadságot nem vehetik el többé a néptől. A kormány ma hazudja a szabadságot, fogalmazott, s bűne az is, hogy bóvlivá silányította az ország megítélését. Nevének kimondása nélkül kritizálta az LMP-t, mert az távol maradt az eseménytől (a volt baloldali kormányerők színrelépése miatt, a szerző.)
Wágner István nyugalmazott tűzoltó szólt végül a szerzett jogok elvételéről, majd Horvai Zoltán zárta Árok Kornél levelének felolvasásával. A Szolidaritás somogyi vezetője megköszönte a tatai, veszprémi, pécsi, csepeli csatlakozók jelenlétét, és a városháza tornyának bevételi lehetősége után a családi bevételekről szólt. Első csökkentett járandóságukat kapták a volt egyenruhások január 12-én. Az egyórás demonstráció beszélgetéssel és mécsesek meggyújtásával folytatódott.
Egyedül nem megy
A demonstráción résztvevő szervezetek Egyedül nem megy címmel elfogadott nyilatkozatát a Kossuth téren Kulcsár Lajos, a Szolidaritás kaposvári vezetője olvasta föl. A nyilatkozat szerint demonstrációval szolidaritásukat, szimpátiájukat kívánják kifejezni Árok Kornél mellett, akit szakszervezeti függetlenített státuszának megszüntetése miatt felmentettek hivatásos szolgálati viszonyából. Céljukként Orbán Viktor kormányának leváltását fogalmazták meg, s ezzel egyidőben követelik a szakértői kormány felállítását, mely képes kivezetni az országot a súlyos gazdasági, és társadalmi válságból. A nyilatkozattevők egyebek között tiltakozásukat fejezik ki Magyarország Alkotmányának társadalmi konszenzust nélkülöző formája, az új választójogi törvény, a demokratikus intézményrendszer lebontása és kormány jelenlegi gazdaságpolitikája ellen, amely másfél év alatt csőd közeli állapotba sodorta Magyarországot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 81 hozzászólás érkezett-
81. ribizligizi 2012. február 2. 00:16
Kedveseim ! Úgy látom Orbán és a Fidesz kitűnően végzi munkáját, ha ennyi sok volt
kormánytag,pl.Kolber és a Fidesztől nagyon is független Gyenesei stb.szapulják
Sajnos az ő idejükben sem volt nagyobb a
demokrácia.SŐT ????????? Lásd ! Az ország tökéletes eladósítása,öszödi beszéd,tüntetések GY-ellen.Mit akartok ?
Őket vissza ? Adjatok hálát az Istennek hogy ilyen nagy kvalifitású szakember
vezeti az országot.Minden párt írígyli hogy a Fidesznek ilyen remek vezetője van. -
80. Róka90 2012. január 13. 21:34
December 18-án azt írtam, hogy "Attól tartok, ez a Szolidalitás összefog az MSZP-vel, a DK-val, az LMP-vel, Tamás Gáspárral és talán még a Munkáspárt2006-tal is. Akkor egy ennél sokkal roszabb világ köszönt a magyarokra..."
Erre válaszolt michelin:
60. michelin2011. december 18. 21:29
"59. Róka90
Szó nem volt róla hogy a szerveződő összefogás az általad említettekkel akarna csúcsra törni.Pont az a lényege a szerveződésnek hogy az elmúlt 20 év politikai garnitúrájában már nincs alternatíva,korrupt mind, ki kevésbé ki jobban.
Ez a szöveg engem arra a taktikára emlékeztet amit a Fidesz olyan szívesen gyakorol:
Sározd be,kenj rá bármit,alázd földig,uszíts rá mindenféle megfizethető provokátort,mire kiderül hogy nem igaz, már nem számít,ha meg kiderül jönnek az ügyvédek elsikálják, oszt jónapot.
El kell hogy keserítselek, ez a módszer már olyan jól ismert hogy nem jön be."
Nos akkor most mi van? Hazug vagy, mint a szervezeted és azok a politikusuk akik ott felszólaltak? -
79. GELI71 2012. január 13. 21:28
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
78. michelin 2012. január 13. 16:02
69. GELI71
Már nem akartam a témához hozzászólni,de te bízva abban hogy nem vagyok itt távollétemben rugdosnál jó fideszes szokás szerint,így kénytelen vagyok válaszolni.Te annyira sötét vagy, hogy az már párját ritkítja.Hazudozol össze -vissza,ferdíted a tényeket.
Na,nézzük sorjában:
1,nem nézed a gazd. híreket?? 310 alatt az euro, és a BUX is pluszban van
Nem kis hazugság,az igaz.Amikor orsósék átvették a kormányzást,260 forint volt az árfolyam.Az 50 forinttal drágább euró árfolyam valóban nagy eredmény.Az ilyen balfékek szerint mint te,normális ember ebből azt érzékeli hogy gatyája rámegy az árfolyam miatti drágulásra,törlesztő részletek emelkedésére.Szerinted ezért ki a felelős?Megmondom: Eltolcsy Gyurika és az Enyveskezű c..gány főnököd.
2, " Unió szerinted hagyná, hogy egy csőddel beborítsuk európát??? itt öcsém csak erőfitogtatás megy...a külföld "stabilizációs pálya" gyanánt "
Szerintem,az "öcsém" nem helytálló kifejezés egy ilyen Fidesz majomtól mint te,ki is kérem magamnak.A tényleges mondanivalóddal kapcsolatban.Már kiszámolták azt is hogy EU-szinten 0,5 %-ot jellent Magyarország,tehát kutyát nem érdekli hogy ha arra kerül a sor becsödöl-e vagy sem.Az EU túléli.Nem erőfitogtatás ez kis fidióta hanem kemény koki meg Saller osztogatás és nem Magyarországnak hanem a törpe c.gánynak és tolvaj bandájának.
3, " (nézz utána te kis észlény az ortodox és unortodox közgazdaságtan alapelméleteinek) szó nincs itt a te demokratikus vágyaidról...megvezetnek "
Ennek a marhaságnak nem kell utánanézni,Kancsy Gyurika és orsós viktor megmutatták mire képes ez az " unortodox közgazdaságtan ".3 szoros bóvliba vágták az országot gyenge 2 év alatt.Hát bizony ezt nehéz alulmúlni.
De hogy ne mond hogy rosszindulatú vagyok:
Volt pár jó intézkedésük is.
A 16%-os jövedelem adó kész sikertörténet,a gazdagoknak,
A 440 forintos Diesel üzemanyagár szintén csoda számba megy,ja és ezzel szállítják az országban az alapvető élelmiszereket,
A rekord gyenge forint szintén siker történet, a Kósa Lali féle deviza spekulánsoknak.
Az éhség sztrájk szintén siker történet a köztévének nevezett királyi TV ellőt, a pártatlan és elfogulatlan média szimbóluma.
Ember, ébredj már fel végre.Nem igaz hogy annyit fizet a fideSS hogy megérje így égetned magad.Rosszabb vagy mint a betanított majom vicc pali,pedig azt nehéz überelni. -
77. gepace 2012. január 13. 15:30
70. GELI71
És maga?
Csak pár adat:
2008(átl.): ~1 dollár= 172 Forint
~1 hordó olaj= 97,5 dollár
Tehát 1 hordó kb. 16780 Forint (1 hordó=159 liter)
1 liter = 105 Forint
2011(átl.): ~1 dollár= 201 Forint
~1 hordó olaj= 95 dollár
Tehát 1 hordó kb. 19100 Forint
1 liter = 120 Forint
Plussz megsúgom csak halkan, hogy sokak alternatíváját az E85-öt két delikvens politikus miatt lehetetlenítették el Dr. Aradszki András és Koszorús László(kétszeri adó növelése).
Jah és Dr. Aradszki András a MOL alkalmazottja. A MOL érdeke a minél kisebb E85 fogyasztás, mivel a nagy kutak közül egyedül az AGIP forgalmazza. Így lehetősége is nyílik a kis kutak tönkretételére a MOL-nak, mivel pl. a Jutai úti benzinkút(és a többi) gondolom befektetéssel oldotta meg az E85 forgalmazását így a csökkenő fogyasztásnak köszönhetően nem fog megtérülni a befektetés.
És, hogy ne legyek Schitt Plági az E85-ös adatokkal kapcsolatban a vezess.hu-n tájékozódhatnak. -
76. pisces 2012. január 13. 14:22
Kedves Csipkebokor! A profiman butaságait ön munkának nevezi? Drága én szívesen vállalom a fél analfabéta titulust, de akkor önmagát hová sorolja?Persze nem menetelek az OV. melletti szinpátia tüntetésen, mert egész egyszerűen nem tartom időszerűnek. Sőt most butaságnak tartom, mert ezek a megmozdulások amik itt a kormány ellen történnek, vihar egy lavór vízben. Az egyesitett ellenzék ezt az opera előtti blődlit, meg ezt a Kaposvári nudlit tudja összefogásként felmutatni, hát ez nagyon kevés. Majd március 15-én, egy méltóságteljes ünnepléssel, pontot tehetünk ennek a "forradalmi" hangulatkeltésnek a végére. Ez nem kesztyű amit fel kellene venni, ez egy rossz lány lejtett keszkenője, amihez nagy kangörcsre lenne szükség, hogy lehajoljunk érte. Bayerék nem politikusok, jó hiszemű amatőrök, és tudjuk a jó indulat útja h.lyeséggel van kikövezve. Ötletük nem tartom jónak, sőt kifejezetten kártékonynak és lám a nagy politika sem áll be mögéjük. Itt nem höbölögni kell hanem erőt felmutatni, méltóságról tisztességről. A civilkezdeményezések jövője már megalakulásukkor megpecsételődött. Gondoljon a 2010. évi választásokra! Persze megosztásnak nagyon jók, tehát le ne tegyenek róla, mert ezzel csak a jobboldalunkat erősitik. Hát hajrá, aranyoskáim, a néppel a párttal (pártokkal) legyen egy az útjuk, a süllyesztőbe! Csak gratulálni tudok, így fél analfabétán.
-
75. GELI71 2012. január 13. 14:18
ja és bocsánat, kedves Profiman, de még egy visszásság a mondataiban: ha vannak gyerekei, akkor bizonyára igénybe veszi a gyermekek után járó adókedvezményt a kedves neje...na ebben az esetben NEM KERESHET kevesebbet... mivel a kedvezmény mértéke jóval nagyobb, mint az elvonás az Ön felesége esetében a kb 185-195eFt bruttó kereset esetén (ha nettó 125-ről beszélünk) tehát az Ön szavaiban valami sántít...
-
74. GELI71 2012. január 13. 14:07
Kedves hozzászólás, 49. Profiman : Ismét ellentmondást észleltem: azt állítja, a fidesz-nek két év alatt kellett volna ellapátolni egy "W" gazdasági világválság második mélypontján azt a sz@rt, amit a szoclib kormány 8 azaz NYOLC év alatt halmozott fel... nem aránytalan ez?? 8 év rombolást két év alatt helyrerakni úgy, h közben a nemzetközi piac is döglődik...na neeeee.
Aztán: Ön azt írja: a fidesz "munkáltatóbarát" politikát folytat és a multikat meg hagyta 500mrd profithoz jutni... Önnek is leírnám: az IMF pár fő feltétele a következő: multikat sújtó különadók eltörlése, bankadó eltörlése, végtörlesztés lezárása! Milyen érdekes, a "multibarát" kormány törölje el a multiadót, mert különben irgumburgum... akkor miről is van szó?? Az ön demokráciaigénye hol szerepel ebben a listában?? sehol...azt lesz@rják...nekik a profit kell...mégtöbb profit... amúgy meg van elég munkahely, ha van hozzá odaillő végzettség (azért odaillőt írtam, mert pl a nagy munkanélküliség mellett hiány van cnc-marósból, minősített hegesztőből, szakképzett ápolónőből, orvosból, stb...tehát megfelelő szakmával lehet dolgozni, ha valaki akar) ja, és a 40 éves nyugdíjasok nyugdíját is az Ön adójából kell kifizetni, ugye... tehát: ne emeljünk adókat, de adjon a kormány ingyééé' mindent...pl makkegészségesnek 16 éves kora óta rokkantnyugdíjat (kb 25 ilyen embert ismerek a közv. környezetemben!!!) vagy 40 évesnek 150-200eFt nyugdíjat ???MIBŐL??? az én adómból?? hát nehogymár... -
73. 10000% 2012. január 13. 14:02
Gratula Geli71!!!! Így tovább, osztom a véleményed!!!
-
72. XXX999 2012. január 13. 14:00
Geli71 ! Köszönöm a hozzászólást! Ennél jobban nem is lehetett volna megfogalmazni! Egyetértek!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





