A semmi ágán: öt éve kapcsolták ki a villanyt a családnál
Mik ezek?
XA tízéves Jocó még befejezi a házi feladatot, közben édesanyja már lavórban melegíti a vizet a kis tűzhelyen. Gyors fürdés következik, majd kapkodós öltözködés. Joci két zoknit, nagykabátot, sapkát húz magára, aztán irány az ágy. Így ment ez egész télen, hiszen csak annyi meleg volt a házban, amennyit a kis teamelegítő tűzhely adott. A szülők kicsivel tovább maradnak fenn. Nem sokkal, mert a gyertyával is spórolni kell. Tartozásuk miatt öt éve levette a mérőórát az E.ON. Egy darabig még szól a zsebrádió, aztán azt is lekapcsolják. Az elem is drága.
Az esték a legrosszabbak Ácséknál. Korán sötétedik és ha nincs mást csinálnia, az ember olyankor gondolkodik. A helyzete kilátástalanságán; azon, hogy mit hoz a jövő. Abba pedig jobb nem belegondolni.
– 2001-ben még minden szép volt – kezdi a drávaszentesi Ács József Péterné. – A lakásunkat megvette a nemzeti park, és a vételárból nagy házba költözhettünk a falu központjában. Elkezdtük felújítani és boldogan tervezgettük a jövőt. Aztán sorra jöttek a bajok. A férjemnek korábban vidéken mindig akadt munkája, de az utóbbi években már közel-távol nincs semmi. Egészségem egyre romlott, 4-5 évente műtétre kell mennem. A pénzünk az utolsó fillérig elfogyott, ötven felett pedig sehol sem kell az ember.
– Minden évvel egyre roszszabb lett – magyarázza a férfi. – Elvállaltam én mindent, de egyre kevésbé volt mit. Sokszor pedig hiába dolgoztam, mert a munkaadó hó végén elfelejtett fizetni. Mínusz 17 fokos hidegben biciklivel jártam be Barcsra munkába, pénzt persze onnan sem láttam. Összeszámolni is nehéz hirtelen, hogy hány ilyen eset volt. Mint ahogy azt is, hogy hányszor kérdezték tőlem a munkahelyen ebédidőben: Jóska miért nem eszel? S hányszor válaszoltam azt, hogy már ettem korábban. Szégyelltem bevallani, hogy nem telik rá.
Ahogy egyre lejjebb csúsztak, úgy gyűltek egyre nagyobb halomba a befizetetlen számlák. Tartozásuk miatt az E.ON öt éve kikapcsolta az áramot, azóta gyertya világít náluk esténként. A tévé a földön, a fal felé támasztva. Csak porfogó, mint az automata mosógép is. Mindkettő egy komfortosabb életre emlékeztet. – 60 ezres tartozásunk gyűlt össze és emiatt kikötötték az áramot – magyarázza Ács József. – Bevallom, ezután megpróbáltuk feketén visszaköttetni. Persze megbüntettek és azzal már 170 ezer fölé nőtt a követelésük. Ráadásul további 80 ezerbe kerülne a visszakötés. Azt hiszem, soha nem lesz együtt ennyi pénzünk. Havonta 28 ezer forint az összes bevételünk.
Az esták a legrosszabbak Ácséknál...
– A tévé néha hiányzik, bár múltkor a nővéreméknél néztük, és megfájdult tőle a fejünk – bizonygatja Ácsné. – Esténként inkább társasjátékozunk és beszélgetünk. S szól a rádió. Már a lámpafény is zavaró. Lehet, hogy meg sem tudnánk szokni. Templomgyertyákkal világítunk, az a leggazdaságosabb. Félbe szoktam vágni. A mosógép azonban nagyon hiányzik – sóhajt.
A sors nemrég bebizonyította: mindez lehet még rosszabb. Karácsonykor kigyulladt a házuk. Az egykori iparosok beépítették a kéménybe az egyik tetőgerendát. Évekig bírta, aztán most lángra kapott. – Mára úgy-ahogy lakhatóvá tettünk egy épületrészt – mutatnak körbe –, de a kazánunk és a vízvezetékünk szétfagyott, s kémény híján palackos gázzal fűtöttünk.
Állítják: igen szeretheti őket az Isten, máskülönben nem verné ennyire. – Sokszor már kedvem sincs élni, annyira kilátástalan az egész – mondja az asszony. – Ötven évesen, betegesen sehová sem kellek. Két felnőtt fiam van, de mindkettő az ország másik végében él. Amennyire tudnak, segítenek, de az ő lehetőségeik is szűkösek. Ez a kisgyerek tartja bennem a lelket – mutat a tízéves kisfiúra. – A szemünk fénye. Jó tanuló és nagyon megértő. Még ő vigasztal, ha nagyon nekikeseredek. – Nemrég magammal vittem a boltba – mondja a férfi. – Jocó ránézett a pickszalámira és azt kérdezte: milyen ízű lehet? Sose kóstolta még. Betolakodott egy könny a szemembe, és amikor lett egy kis pénzünk, vettem neki három szeletet.
Állítják: ha néha nem esne meg a szíve rajtuk a boltosnak és néhány jószívű falubelinek, már rég éhen haltak volna.
A férj most bizakodó; azt reméli, felveszik közmunkásnak és akkor kissé egyenesbe kerülhetnek. – Ezt az utóbbi néhány hónapot azonban jobb lenne mindenestől elfelejteni – sóhajt. – Pokolian kemény volt a tél. Amikor álmodoznak, ilyesmikre gondolnak: jó lenne egy vaskályha, ami kifűtené a házat. Jó lenne a kiégett konyhát és a fürdőszobát rendbe tenni végre. No és persze jó lenne újra villany. Ez utóbbinak azonban már igazán csak a legmerészebb álmaikban jut hely.
Az elkeseredés vezette az asszony tollát
„Öt éve nincsen villanyunk. A kisgyereknek hiányzik a tévé, nekünk a férjemmel a világítás. Már annyi gyertya elfogyott. Kézzel mosok, mindig tiszta ruhában járunk. Ötven évesen, betegen már nagyon belefáradtam, belefásultam. Olvastam az újságban, hogy megoldódott annak a családnak az élete, akiknek három éve nem volt villanya. Azóta csak ezen gondolkodom, aludni sem tudok. Úgy szeretném, ha a kisfiamnak olyan élete lehetne, mint a többi vele egykorú gyereknek. Ha lenne áram, az lenne a legnagyobb ajándék a számunkra.”– írta szerkesztőségünknek küldött levelében a drávaszentesi asszony.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









