SONLINE

Csapó Ida önismereti tréner előadásában arra igyekezett rámutatni, hogy az évszázados sztereotípiáknak a nők a mai napig áldozatai: a gyengébbik nem egy életen át számít mások gondoskodására. Előbb az apjáéra, majd a férjére, a családjáéra, a cégére, az államéra, ezért nem véletlen, hogy a szegénység mindig is nőarcú.

Mint ahogy az sem, hogy négy asszonyból három szegénynyé válik a férj halála után. Holott a nők ma vállalkoznak, pályázatokat írnak, sőt a változó nyugdíjrendszer is abba az irányba hat, hogy az aktív évek elmúltával az előre megalapozott öngondoskodás dönti majd el az asszonyok életszínvonalát. Mindennek ellenére csak nagyon kevesek veszik kezükbe saját anyagi biztonságuk megteremtését.

– Az Amerikai Egyesült Államokban komoly kutatások zajlottak a nők és a pénz viszonyáról – jelezte Csapó Ida. – Válás esetén az első évben a nők életszínvonala 73 százalékkal zuhant a férj távozása után. Mivel a nőkre ma hosszabb élettartam vár, mint az erősebbik nemre, ezért arra is számítani kell, hogy a házastárs elvesztése nem csak lelki, de komoly anyagi traumát is jelent. Az Államokban végzett kutatás szerint négy nőből három időskorára szegénységben él majd.

Megdöbbentőek a hazai statisztikák is. Amíg 1960-ban a házasságok 18, addig 2005-ben már a 43 százaléka végződött válással. Szakítás után pedig a nők anyagi viszonyai jelentősen romlanak. Ez nemcsak a házastárs jövedelmének kiesésével magyarázható, hanem azzal is, hogy a női munkát ma még mindig rosszabbul fizetik, mint a férfiakét. Egy fizikai munkát végző hölgy 77 százalékkal, míg egy szellemi dolgozó 86 százalékkal kap kevesebbet, mint a férfitársa.

Ez a megkülönböztető magatartás a tipikus női szakmákban is tetten érhető: a takarítók 5, az eladók 12, a tanárok 23 százalékkal keresnek többet, ha férfiak. A különbség megmarad az öregségi nyugdíjak esetében is: 2005-ben a nők 62 ezer 500, míg a férfiak 74 ezer 750 forinttal rendelkeztek nyugdíjas éveikben. Az alacsonyabb jövedelmi viszonyokból, a megtakarítások hiányából és a korai férfihalandóságból együttesen adódik, hogy négy nőből három időskorára itthon is szegény lesz, holott a házassága idején nem volt az.

Csapó Ida emlékeztetett Elisabeth Cady Stanton jó százéves megállapítására, miszerint egy nő mindaddig szegény lesz, amíg nincs saját pénztárcája. A gyengébbik nem folyamatosan számít mások gondoskodására, miközben illúziókban ringatja magát: az apa és a házastárs rendszerint hamarabb távozik, az állam – főként a jövőben – nem vállal garanciát a biztonságos idős évekért.

Acsády Judit szociológus a változó női szerepeket vizsgálta. Mégpedig azon európai uniós elvárás alapján, miszerint a lányok-asszonyok karrierlehetőségét hogyan szabja meg a háztartásban vállalt szerep. Érdekes lehet megjegyezni, hogy amíg a női politikus, bankigazgató elfogadott szerep, addig egy házimunkát végző férfi sokakban visszatetszést kelt.

– A megkérdezett magyar nők kétharmada akkor is állást vállalna, ha ezt az anyagi helyzete nem tenné szükségessé – mondta. Ellenben nem napi nyolc, csupán hat vagy négy órát dolgozna. Mindez összefügg azzal is, hogy a nők a háztartásban hetente 27, míg a férfiak csak 11 órát töltenek. Döbbenetes, de az asszonyok 61 százaléka úgy gondolta, ez így igazságos.

A hölgyek kényszerű munkába állásával és az otthon rájuk háruló terhekkel is magyarázható, hogy a rendszerváltozás óta rohamosan emelkedik a pszichés betegségekkel küzdő asszonyok száma. Minél magasabb az iskolai végzettség, annál inkább nyílik az olló a vágyott és a valóban felnevelt gyermekek száma között is.

Acsády Judit kifejtette azt is: Skandinávia országaiban közelít egymáshoz a nők és a férfiak szerepvállalása a háztartásban, ezáltal megnyílt a nők előtt a karrierlehetőség, sőt megnövekedett a gyermekvállalási kedv is.