A szükséges rossz: kilakoltatás nincs, feketedik a gazdaság
Mik ezek?
XA moratórium meghosszabbítása a szükséges rossz megoldás Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szóvivője szerint.
– Amíg nem sikerül végleges megoldást találni – mondta –, addig fenn kell tartani. Még akkor is, ha ez csupán időszaki, semmiképpen sem valódi megoldás.
Lénárd Mariann tájékoztatása szerint Somogyban, csakúgy mint a többi megyében, tavaly október óta megháromszorozódott az egyesületükhöz forduló érdeklődők száma.
– Ám arról nincs információnk – tette hozzá a szóvivő –, közülük hányan vannak a már ténylegesen bajbajutottak. Mennyi a harminc, hatvan, kilencven napos elmaradás, akikből persze aztán a bajbajutottak lesznek. S akkor azokról még nem is szóltunk, akik fogcsikorgatva, minden más fogyasztásukat visszafogva törlesztik hiteleiket. Sokszor úgy, hogy azt a család, a gyerekek sínylik meg. Ők jogosan mondhatják: rajtuk kik és milyen intézkedésekkel segítenek?
Júliusig tehát ismét haladékot kaptak a bajbajutott hitelesek. Ám Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete szóvivője szerint addig is egyre többen szembesülnek azzal, hogy ez számukra csupán egy drága albérlet.
– Aminek a vége úgyis az lesz, hogy elvesztik a lakásukat – hangsúlyozta. – S arról még nem is beszéltünk, hogy csupán a lakáshitelesek „élveznek” moratóriumot, a szabadfelhasználású hitelesekre eddig nem vonatkozott a haladék. Mivel Somogyban úgy tapasztaltuk, hogy az átlagosnál több az ilyen hiteles, így a helyzet is súlyosabb lehet. Bár az is jól látszik már, hogy országosan is jelentősen gyengül a fizetőképes kereslet a lakottan eladó ingatlanok iránt. Így talán még sincsenek az átlagosnál nagyobb veszélyben a somogyiak.
- Maga a folyamat természetesen rendkívül káros a gazdaság szempontjából csakúgy mint az – folytatta Lénárd Mariann –, hogy a moratórium meghosszabbításával hihetetlen mértékben felhalmozódnak a plusz terheik (kamatok, kezelési költségek) a bajbajutottaknak. S aztán a folyamat végén derül csak ki, pontosan mennyivel is tartozik az adós a banknak. Elképzelhető, hogy egy élet kevés lesz a visszafizetéséhez. Ott marad a nyakukon egy rakat tartozás, még szegényebb lesz a nép. S a még súlyosabb hosszú távú hatások is körvonalazódnak: egyre többen lesznek olyanok, akik nem akarnak hivatalosan dolgozni, hogy ne lehessen letiltani a fizetésükből az esetleges tartozásokat.
- Zsebből zsebbe kapják aztán a bérüket, tehát amit eddig szürkítettünk a gazdaságon, az most ismét feketedik - így Lénárd Mariann. - Ha pedig tovább gondoljuk azt a tényt, hogy a bajbajutott családok sokszor gyerekestől jönnek hozzánk segítségért, aki végighallgatja a szülők kilátástalan helyzetéről szóló történeteket, milyen társadalom van felnövekvőben? Már rég nem csupán a pénzügyi kultúra hiányáról szól a történet, hanem komoly szociológiai problémáról.
A banki hitelkárosultak egyesülete régóta hangoztatja, hogy szükség volna pontos felmérésre arról, hol mennyi bajbajutott van.
– Ilyen statisztika azonban még nem készült – így a szóvivő. – Egyesületünk is csupán azzal van tisztában, hogy tavaly október óta megháromszorozódott a hozzánk forduló érdeklődők száma. Ám arról nincs információnk, közülük hányan vannak a már ténylegesen bajbajutottak, s mennyi a 30, 60, 90 napos elmaradás, akikből persze aztán a bajbajutottak lesznek. A mi olvasatunkban mindenképpen az volna a megoldás, ha a kormány hozna egy rendeletet, ami a bankokat arra sarkallná, hogy egyezkedjenek az ügyfelekkel. Fogadják el fizetési feltételeiket, mert a sűrű fillér ebben az esetben is sokkal többet ér, mint a ritka forint.
Kaposváron bérlakáshoz juthatnak a károsultak
Az elmúlt kilenc hónapban nem érkezett a kaposvári önkormányzathoz olyan megkeresés, hogy az önkormányzat éljen elővásárlási jogával olyan ingatlanok esetében, ahol a család nem tudta fizetni a hitelét. 2010. augusztusát megelőzően négy család nyújtott be ilyen kérelmet. A város forráshiány miatt nem élt ezzel a lehetőséggel, de számos egyéb, pénzbeli és természetbeni támogatást nyújtott az arra szorulóknak.
A pénzbeli ellátások mellett
a rászorulók számára hosszabb távú megoldásként az önkormányzat kidolgozta a szociális bérlakáshoz jutás feltételrendszerét. A lakásrendelet módosítását követően azok a bajbajutott családok is beadhatják igényüket bérlakásra, akiknek már van ingatlanuk, de bankjuk felmondta a hitelszerződést. A négy kérelmezőből két család már rendelkezik nyilvántartott bérlakás-igényléssel.
Kiben bízhat, akinek segítségre van szüksége
- Ne üljön le tárgyalni olyannal, aki házhoz jön, kávézóban, vagy egy saját irodán kívüli helyen próbál Önnel találkozni!
- Aki az ügyét kezeli, rendelkezzen adószámmal!
- Csak létező céggel álljon szóba! A cégjegyzékszám alapján tud információkhoz jutni akár az interneten.
- Ha pénzt kérnek, akkor mindenképpen kérjen számlát, amelyen feltüntették a megfelelő TEÁOR számot!
- Eredeti dokumentumokat soha ne adjon ki a kezéből, csak másolatot!
- Győződjön meg arról, hogy akivel beszél, nem csak listát készít a bajba jutott ingatlanok áron aluli felvásárlásához!
- Ne higgyen e-maileken érkező ajánlatoknak!
- Attól, hogy Ön azt hallja, amit hallani szeretne, még nem biztos, hogy az úgy is van! Minden lehetséges fórumon érdeklődjön a felkínált lehetőségekről!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön vásárolna hitelre lakást?
- Nem, mert nem tudnám fizetni a törlesztést 50%
- Igen, mert csak így lehet saját lakásom 28.58%
- Csak akkor, ha a bankok lejjebb viszik a kamatokat 21.43%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. nonszensz 2011. március 21. 16:03
" a vége úgyis az lesz, hogy elvesztik a lakásukat"
Itt van e lényeg megfogalmazva. Nagyon jó lenne ha ezt egyre inkább tudatosítanák az emberekkel. Sőt azt is, hgy ezzel az időhúzással a kormány a bajba jutottaknak árt a legtöbbet, mert ezeknek a lakásoknak nagy részétől jelenleg még némi plusz pénzzel, vagy 0-val lehetne kiszálni. Ha sokáig megy a tili-toli akkor ezek az emberek úgy fogják a lakásaikat elveszíte, hogy még tartozásuk is marad.
Illene ezt nagyon nyíltan és érthetően az embereknek elmondani.
"akik fogcsikorgatva, minden más fogyasztásukat visszafogva törlesztik hiteleiket"
Ők azok akiknek köszönhető, hogy még működik ez az ország. Velük ki törődik??????????? -
1. lacko26 2011. március 21. 14:31
Szórakoznak velünk! Játszanak az emberek életével! Döntenek! És ha ugy gondolják hogy nem hosszabitják meg? Szörnyű! 20-éve hazudnak nekünk a rendszerválto pártok! Mindig elfelejtik ki jutatta oda őket. Csak addig jók a választopolgárok amig választanak. Sok hülye meg azt hiszi ez a szabadság. Lehet hogy a kommunizmusba nem lehetett választani de nagyobb szabadság volt mint most.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









