Akit Viszkisnek hívtak, tanára ír könyvet Ambrus Attiláról
Mik ezek?
X– Ambrus Attilát 31 évesen kapta el a rendőrség, most, hogy szabadult, 45 lesz. Hogy látja őt az évek tükrében?
– Azt, hogy az embert hogyan látom, azt megtartom egyfajta különvéleménynek – mondta Pálinkás István. – Ellenben, hogy mit gondolok a társadalomról, a korról, annak nyilvánosságában szereplőkről, amiben Attila normasértéseinek sorozatát elkövette? Na, az már érdekes felállás. Talán azért, mert mindenkinek van erről egy külön véleménye?
– Attila a börtönben keramikus szakmát szerzett, és elvégezte a kommunikáció szakot is, ebben Ön is sokat segítettél neki. Milyen tanuló volt?
– Magabiztos, kételkedő, roppant kíváncsi, kérdések sorával bombázó, bizonyos idő elteltével véleményalkotó. Olyan volt – csak sokkal intenzívebben –, amilyennek egy hallgatónak lennie kellene, normális viszonyok között. Csakhogy ebben az országban a normális viszonyok jelentése is mást és mást mesél mindenkinek. Főként neki, aki olyan identitással érkezett Magyarországra, ahol még a nevelési normák is jóval szigorúbbak voltak (Csíkszereda – Erdély), mint közvetlenül a Duna mellett.
– Milyen változást látott rajta a 13 börtönév során?
– Többet is. A tanulás a kinti életre való nyitottságot és tájékozódást mindenképpen segítette. Ugyanakkor a tudományokkal való foglalatosság, egyfajta másként, és következetesebben gondolkodást mindenképpen okozott nála. A társadalmi tényeket másként is látja már.
– Milyen tulajdonsága fogta meg?
– Rengeteg hasonló tulajdonságom van nekem is. Például kitartás és törhetetlenség.
– Milyen esélyei vannak most az életben?
– Akkor, ha az esélytelenek nyugalmával és elhatározásainak következetes megtartásával él, akkor is a semmiről kell magát megépítenie újra. Meg fogja tenni.
– Tartják a kapcsolatot?
–Igen, feltétlenül. Mert azt tapasztaltam, hogy a személyes érdeklődés kölcsönös, egymás tiszteletben tartásával.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 23 hozzászólás érkezett-
23. tele9esen 2012. február 21. 08:08
Gyerekek-gyerekek : FEL kellene nőni, nem mindig okos dolog, ha azt fogadjátok el, hogy "merjünk kicsik lenni", mert ez GAGYI-kategória. Benne pontosan az becsülendő, amit olykor TI sem vagytok hajlandók betartani... {Az, hogy a MÉDIA... Miért , azt nem személyek "működtetik"?} Amúgy éppenséggel pont az a gáz, hogy maradtok a felszínen - észre kellene venni, hogy "HALLGAT a MÉLY"... na, csőváz !! :) P.s.: Gladiánusz ! Egyetlen hajszálát nem raknám Győzike mellé! Na, kapisgálod már, hogy miért nem celebkedik?
-
22. kunikunda 2012. február 21. 08:04
Könyörgöm,irja megmár valaki,miért sztároják ezt az embert,az orsos,kalányos,miért nem ilyen felkapott,a mai fiataságnak példaképet mutat,az ilyen bünözökböl a média,miért nem a becsületes emberekről,mutatnak be filmeket,irnak könyveket,ösztönzöleg hat afiataloknak a bünözés,hiszen rögtön tévébeb ujságban lehetnek. SZÖRNYÜ kedves média.
-
21. palika12 2012. február 20. 19:56
Fórumtársak,
ha követnétek a sajtót, akkor olvastátok volna, hogy Dobray György filmrendező a sztoriért cserébe támogatta Ambrus tanulmányait.
Egyébként felesleges a médiát szidni, annak idején már Rózsa Sándorért is megvesztek az emberek. Ti is csak elolvastátok valamiért ezt a cikket. -
20. Lakatos Vendel 2012. február 20. 19:25
elhíresült rabló 30 pénzintézetet látogatott meg,melynek során 142 milliót "vitt" el!
Nézve a rengeteg híradást,melyek börtönéveiról szólnak,azon gondolkodom,hogy egyszer majd az Olaszliszkán megölt Szögi Lajos tanár,vagy a Veszprémben megölt kézilabdás Marian Kozma gyilkosai is ilyen népszerűségnek fognak örvendeni. Ehhez szerintem nem kell más,minthogy a védelem valami jó mesét tudjon számukra kitalálni. valami olyat,miszerint a vak ló sem azért megy neki a falnak mert vak,hanem mert bátor! -
19. Lakatos Vendel 2012. február 20. 19:04
Nekem személy szerint semmi bajom nincsen a Viszkissel, mint emberrel, annál inkább azzal, amivé a média teszi őt: érzésem szerint 2012-ben ő a legnagyobb sztár Magyarországon, sőt Európától, Amerikáig is eljutott szabadulásának híre, tehát a hírességével kapcsolatosan talán nem is tévedtem. Kiszabadulása óta, aztán se eleje se vége annak, hogy hányan akarnak vele sztorizni, megismerni a börtön falain belüli életét. Julian Rubinstein könyvet írt róla, majd filmet is készített róla, Viszkis rabló balladája címmel! Reklámarc, Facebook hős, igazi média sztár! Sokan még azt is megengedik maguknak, hogy kérdés legyen: Ambrus Attila bűnös, vagy áldozat volt a börtön évei alatt!
Ambrus Attila,13 évet töltött börtönbe és azért nem a korábban kiszabott 17 évet, mert Dr. Magyar György ügyvéd szerint azzal, hogy Attila elvette a biztonsági őrök fegyvereit, nem, hogy gyilkossági kísérletet nem követet el, inkább egy komoly vérontást akadályozott meg! Mint tudjuk, a Viszkis néven -
18. Brigadéros 2012. február 20. 15:52
Re 17. PolgárBá
Én alapvetően egyetértek azzal a megközelítéssel, amit ebben a kommentjében leírt.
Ugyanakkor a média felelősségét nagyobbnak érzem, mint a fogyasztókét, ugyanis a média igenis, erőteljesen képes befolyásolni a közízlést. A média a kiélezett piaci versenyben lefelé tendál, és önmagában a minőségi fogyasztói igények nem képesek ezeket a folyamatokat jó irányban befolyásolni. A szenny legyőzi, elfedi a tisztaságot, mert ilyen a természete...
Média etikai kérdés, önkontroll kérdése, amiről beszélek, persze tudom, majd talán egy boldogabb világban... -
17. PolgárBá 2012. február 20. 15:45
No, jól megkaptam tőletek, de sebaj!
Én úgy értettem, ha valaki bent tanul, akkor még mindig jobb, mintha azon gondolkodna, ha kijön mit, kit hogyan raboljon ki újra vagy éljen tovább, mint bűnöző. Sőt, tovább magyarázva azokra értettem, akik bent vannak, majd csak egy rövid időre teszik ki a lábukat és újra bent találják magukat. Ők jobban tennék, ha valami hasznosat csinálnának odabent és nem azon törnék a fejüket, hogy az autómat hogyan lopják el és értékesítsék.
Ki a sztár vagy ki nem az, nem csak a média, hanem a fogyasztóktól is függ. ha van rá igény, akkor megkeresik, vagy valami sületlenségeket írnak, fogyasztók meg megeszik. Ha nem kell, akkor nem cikkeznek róla, ennyi. Részemről, előtte, közben és utána sem érdekelt, hogy mit csinál. Nekem van annyi dolgom, hogy értelmesen elfoglaljam magam. -
16. gladiólusz 2012. február 20. 15:39
"El kellene felejteni ezt a pasit és kész." Így van. Csak a sajtó nem engedi elfelejteni, éppúgy mint Győzikét, meg a hasonszőrüeket. Felháborító!
-
15. Brigadéros 2012. február 20. 15:05
Re. 9 tele9esen
Én úgy tudom, hogy a rabkeresmény elég alacsony, amiből nem lehet 120-200 ezer Ft félévi tandíjat, plusz a könyveket kifizetni.
Ha saját pénzből tanult (a lopott pénzt nem tekintem az övének!!!), akkor nincs azzal bajom, hogy ha tanult.
Az egész dolog média tálalásával kapscolatos véleményemet, stb. továbbra is fenntartom.
-
14. vespasianus 2012. február 20. 14:58
brigadéros! teljesen igaz amit írsz! még a végén ha jó lesz a médiatámogatás miniszter elnöknek is indul.........
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









