Állati törvénymódosítás: kutyavilág jöhet az ebadó után
Mik ezek?
XNyilvánosságra hozták az állatvédelmi törvény módosításának tervezetét, amely bizony jelentős mértékben érint minket, somogyiakat is. A javaslat számos, az állatok humánus tartásával kapcsolatos előremutató javaslatot tartalmaz, és emellett engedélyezné az önkormányzatoknak a sokat emlegetett ebadó bevezetését. Ennek mértékét a helyi önkormányzatok határozhatják majd meg, de évente legfeljebb 3500 forintban, amely havi bontásban 291,6 forint, tehát közel 300 forint lehet. A jogszabály ugyanis nem teszi kötelezővé az ebadó kivetését.
Csík László, Csokonyavisonta első embere már régóta várta ezt az intézkedést. – Időszerű az ebadó bevezetése, annál is inkább, mert rendkívüli mértékben elszaporodtak a térségben a gazdátlan ebek, és ezt már nem tudjuk nyomon követni – hangsúlyozta. – A nagyobb gond, hogy ezek a kutyák a kötelező oltások, féregtelenítés nélkül szaladgálnak az utcán, és úgy érzem, szükséges a terület rendbetétele, komolyan le kell szabályozni, mert egy gazdának legyenek kötelességei.
Dél-somogyi kistelepüléseken azonban máshogy látják. – Nem értek egyet az adó bevezetésével, mert egy olyan réteget sújt, aki amúgy sem tehetős, és a kutyát sem hobbiból, hanem úgymond értékmegőrzés céljából tartja, hogy biztonságban érezhesse magát és a portáját – fogalmazott Reiz Tamás potonyi polgármester. – Úgy érzem, hogy az adó bevezetése több kárt okoz, mint hasznot, mert behajthatatlan és rengeteg kutya fog az utcára kerülni, a káosz pedig nő, és ha csak egy embert harap meg súlyosan, akkor már nem ér annyit az egész.
Reiz Tamás úgy véli, ha már választható lesz az ebadó kivetése, akkor ő inkább nem szeretné ezzel terhelni a falu lakosságát, inkább szigorítaná a rendszert, hogy a nem megfelelően tartott állatok esetében hatásosabban tudjanak intézkedni.
Kivétel persze most is akadhat. Információink szerint a tervezet maximum ezer forintban határozná meg az ebadót az ivartalanított vagy mikrocsippel ellátott kutyák után, ráadásul, ha mindkét feltétel teljesül, akkor a tulajdonos mentesülhet a fizetési kötelezettség alól. Adómentes lehet az a háztartásonként egy eb is, ahol a szociális körülmények indokolttá teszik azt, de azok a kutyák is, amelyek „társadalmi szolgálatot” látnak el, tehát jelző-, mentő-, vakvezető, rokkantsegítő, nemzetbiztonsági munkát végeznek, illetve közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazzák őket.
Emellett szintén nem kell fizetni az állatmenhelyekről örökbefogadott házi kedvencek után sem.
– Bízunk benne, hogy az adómentesség elősegíti a jövőben az örökbefogadási kedvet, miközben tudjuk, hogy az emberek egyre nehezebb körülmények között élnek – mondta Biczák Balázs, a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyvezetője. – Jelenleg a többi, somogyi menhelyhez hasonlóan, az új gazdik csak mikrocsippel ellátott kutyát kaphatnak tőlünk, és igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten az ivartalanításokat is szorgalmazni.
Azonban újból felmerül a kérdés: az új adónem bevezetése nem ítél-e több háziállatot száműzetésre, kóborlásra? Jelenleg mintegy kétmillió eb él Magyarországon, ebből 50 és 100 ezer közötti az a szám, amely a menhelyeken várja új gazdáját.
Jó hír, hogy a törvény szerint az önkormányzatok évenként ezentúl összeírják a településeken található kutyákat. Az adatbázis révén visszaellenőrizhetővé válik többek között például az is, hogy az adott ebet beoltották-e veszettség ellen vagy sem, de az elkószált állatokat is biztonságosabban visszajuttathatják otthonaikba.
Az ebadóból befolyó pénznek minimum a felét az önkormányzatok ivartalanításra és állatjóléti feladatok finanszírozására – például a kutyák mikrocsippel való ellátásának és ivartalanításának támogatására – költhetnék.
Stop az állatbántalmazásnak
A Vidékfejlesztési Minisztérium javaslatot tett az állatvédelmi törvény módosítására, amely szerint a jövőben már nem maradhat következmények nélkül az állatok bántalmazása, és remélhetőleg a felelős állattartási kultúra is erősödhet Magyarországon. Az új tervezet tiltaná a kölyökkutyák kikötését, az ebek fülkorrekcióját, valamint a veszélyes állatoknak nem a fajta, hanem a viselkedés alapú meghatározását tartalmazza, de drasztikusan emelné az állatvédelmi bírság kiszabható mértékét is, ez ma maximum mintegy 150 ezer forint.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön szerint mindenhol bevezetik az ebadót?
- Biztosan, ha megkapják a lehetőséget 68.43%
- Lesznek kivételek, főleg a gazdag településeken 21.06%
- A szegény településeken nem 10.53%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. über elli 2011. október 15. 18:43
Jellemző (sajnos), hogy az ebadót az állatvédelmi törvény égisze alatt próbálják bevezetni, ez még viccnek is rossz, a valóságban pedig következményei beláthatatlanok az állatok számára. Persze megint olyanok húzzák a rövidebbet (konkrétan az állatokra gondolok) akik nem tudnak ellene tenni semmit! Egy ilyen tervezet mindent elmond az országról és a kormányról, amely ezt be akarja vezetni - és sajnos ez a minden egyáltalán nem vet jó fényt egyikőjükre sem! Miért nem büntetik pl. a szemetelőket, a csikkeket eldobálókat, a szabálytalankodókat (itt a gyalogosokra is gondolok!),az állatkínzókat (nem csak börtönnel, hanem valóban súlyos pénzbüntetéssel is, ami állatmenhelyek, otthonok javára kerülne felhasználásra)stb, stb...Talán mert ehhez valóban gondolkodni is kéne egy kicsit, nem csak felelőtlenül és átgondolatlanul rendelkezni!
-
7. lekvárosbukta 2011. október 14. 15:21
Önkéntes bevallás alapján lesz ebadó fizetés, vagy végig járják a lakásokat? Hogy ellenőrzik a befizetést? Sétálok a kutyával az utcán és a közteresek elkérik a befiz.nyugtát? Ha év közben elpusztul a kutya visszakapom az éves díj arányos részét? Társasházaknál a közös képviselő feladata lesz a kutyalétszám nyilvántartás? Kertes házaknál meg utcafelelősé? Az állatorvosok adják le a jelentést? El nem tudom képzelni a gyakorlati megvalósítását a dolognak!
-
6. hontalan 2011. október 14. 14:43
Msz(M)P ,"Nem lesz gázáremelés",Msz(M)p 2 = Fidesz.."Nem lesz megszorítás" Ne má' Margit!! Hát Nooooormális?? Mint az égen a csillag annyi kóbor kutya lesz ezután,már most kerülgetni kell a Rabkarcherénél őket az országúton!
Hogy a fenében van az hogy azt gondolják ezek a díszes politikusok hogy az emberek hülyék? Igaz, azok mert rájuk szavaztak.)))))))Kell a Pénz ,mert ez nem megszorítás csak megszorításnak látszó tárgy!))
Menjetek a francba Fideszes elvtársak,de vigyétek magatokkal Ferit is! -
5. Mária599 2011. október 14. 12:01
Hát igen, nagy az Isten állatkertje. Csokonyavisonta első embere!!
Ön szerint, ha bevezeti az ebadót, mennyi szerencsétlen kutya kerül még az utcára? Jóval több, az biztos.
A sok aberrált emberről nem is beszélve, aki más módon kíván megszabadulni a kutyájától.
Az effajta "embereket" kellene jobban büntetni, mert aki kidob egy vétlen állatot vagy kegyetlen módon megkínozza, megöli, az embertársaival is ugyanúgy megteszi.
Az állatkínzás az emberölés előszobája!! -
4. outsider 2011. október 14. 11:33
Kedves Csík László! Ha Ön szerint ezzel megoldódik a kóbor kutyák problémája, akkor valamelyikünk nagyon nem értett meg valamit, és az nem én vagyok! Javaslom, hogy hívja fel Reiz Tamás kollégáját, ő reálisabban látja a várható következményeket.
-
3. Kontiki 2011. október 14. 08:38
A múlt században meg az 1800 években is a londoni adóhivatal alkalmazásában ugató emberek is voltak.Ezeknek az volt a feladatuk,hogy a bérházak lakásainak bejárata előtt ugattak,és ha tulajdonosnak volt kutyája az akkor visszavakkantott.Ha a lakásban a kutya nem volt nyilvántartva,akkor súlyos bírságot róttak ki a kutya gazdájára.Itt nálunk jó néhány személyt lehetne így alkalmazni,mert a magyar büntetési tarifákat nézve pár óra alatt megkeresné a havi fizetését.A módsz6erről egy Ráth-Végh könyvben lehet még többet megtudni.Ajánlom a NAV-nak!
-
2. katafonai 2011. október 14. 08:22
Már megint egy olyan intézkedés ami a legszegényebbeket sújtja!Most majd biztos nem lesz kóbor kutya!!! Nagyon okosak, így kell megoldani az ország problémáit!!Azért lenne még 1-2 javaslatom ,miért nem szednek még adót, az adózott jövedelmünkből!Azt tudom a Fidesz nem ezt ígérte! Mindent elvesznek a szegényektől,és jól megtömik a gazdagok zsebét!
-
1. michelin 2011. október 14. 08:10
" Időszerű az ebadó bevezetése, annál is inkább, mert rendkívüli mértékben elszaporodtak a térségben a gazdátlan ebek, és ezt már nem tudjuk nyomon követni "
Mondja ezt egy igazi Fideszes.
Biztos tudja mirről beszél.
Általában a azok kutyái kóborolnak el akik mindent megtesznek házi kedvenceikért,chipeltetik,oltatják.
Kilóg a lóláb,megint azoktól akarnak bevasalni pénzt akik még fizetőképesek.
Az eredmény borítékolható:még több kóbor kutya lesz,mert sokan ezt az újabb sarcot már nem fogják vállalni.
Köszönjük Fidesz és Fidesz barmai.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









