Állatkínzás menet közben: baltával ütve ösztökélte a lovát
Mik ezek?
X– Az állatkínzással gyanúsított férfit kihallgattuk, de megtagadta a vallomástételt – tájékoztatott Kovacsics Csaba rendőrségi sajtószóvívő. – Lefoglaltuk az eszközt, amin állati szőrmaradványt is találtunk. Most kirendelünk egy szakértőt, aki megállapítja, hogy milyen jellegű a ló sérülése, utána az ügyészség rendelheti el az esetleges büntetést.
A ló állítólag korábban beleléphetett egy éles tárgyba, és sérülése miatt nem tudott olyan gyorsan mozogni, mint azt a gazdája elvárta volna tőle.
Az események láttán azonnal értesítették a barcsi állatvédőket is. Biczák Balázs a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület menhelyvezetője mélységesen elítéli a történteket.
– Az állatkínzás bűncselekmény és ez tény, de értelme csak akkor van, ha az elkövetőt megtalálják és elítélik, akkor nem felfüggesztettet kap vagy pénzbüntetést, hanem szabadságvesztést – jelentette ki. – Nem értem, hogy emberek hogyan okozhatnak szándékosan fájdalmat egy másik lénynek, ráadásul olyannak, mint ez a ló, aki a gazdája szolgálatában állt.
– Amikor a rendőrök telefonáltak, épp falunap volt, de természetesen azonnal beleegyeztem, hogy hozzák el hozzám a sérült lovat – közölte Sabacz József, a drávatamási istálló tulajdonosa. Az állat az ideiglenes helyén most pihen és szerencsére eszik is. Az érintettek a szakértő kirendelését várják.
Módosultak azonban az egyes állatvédelmi kormányrendeletek, így nő az állatvédelmi bírság alapösszege is, melynek alapösszege augusztus elsejével ötezer forintról tizenötezerre nő, és ezt az összeget kell majd a jogsértés körülményeitől függően felszorozni. A legmagasabb, tízes szorzót akkor kell alkalmazni, ha valaki az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül oltotta ki, állatot kínzott; az állat tulajdonjogával, tartásával felhagyott, az állatot elűzte, elhagyta, kitette.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. egy erdelyi 2012. augusztus 1. 10:58
Moderátor, engem nem zavar, hogy úgy moderáltál itt vagy néhány kommentemet, óh bocsánat durva megnyilvánulásomat, hogy nem töröltél, hanem eltüntettél. A cél az, hogy te tudd, hogy mit gondolok rólad és nem az, hogy a nagyközönség. Akkor ezt tisztáztuk azok után, hogy dolgoznod kellett velem. :)
Továbbá drága egy nádasim!
Itt valóban az állatkínzás a lényeg. Ok és okozati összefüggésben pedig az, ami szerinted a bunkóság. Hát az állatkínzás egyel biztos előrébb áll nálam a sorban. Bár az állatkínzó biztos bunkó, de a bunkó nem feltétlen állatkínzó akkor, ha állatkínzást tapasztal.
Nem annyira bonyolult ez nádasi, majd menjél végig rajta.
Csak ennyit akartam mondani, de ha az eszembe jut még valami, nem fogom be a pofámat. Semmilyen cenzúra kedvéért, mert nem úgy vagyok öltözve. -
9. nádasi 2012. augusztus 1. 09:17
Rég olvastam ilyen sok bunkó hozzászólást! Itt az állatkínzás a lényeg. Nagyon jól tették, akik kihívták a rendőrséget. Remélem, a bíró is ember lesz a talpán és börtönt kap ez a kegyetlen, embernek sem nevezhető valaki!
-
8. egy erdelyi 2012. július 31. 21:18
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
7. Lakatos Vendel 2012. július 31. 19:44
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
6. JohnDeereUser 2012. július 31. 19:22
egy erdelyi
Mi a neve az illetőnek és hol lakik te tudod??? -
5. mindig morgó 2012. július 31. 17:07
Baltával kéne vakarni a hátát ha viszket neki!!!!!!!!!!!
-
4. Gabesz70 2012. július 31. 15:52
Na ez az "ember" sem hiába született!
-
3. egy erdelyi 2012. július 31. 11:07
Jut eszembe... a származás most nem érdekel, ha mégis van valamilyen kanyar benne, előre szólok, hogy etnikai villongás lesz belőle.
Moderátor, ne a kezed remegjen most, hanem a szád széle. -
2. egy erdelyi 2012. július 31. 11:05
Köszönöm szépen a nevet és a lakcímet.
Az ukrán embereket én fizetem, nem egyezkednek és végrehajtják a megbízást.
A rendőrség felé előre közlöm, hogy ilyen esetben személy szerint az alibim annyira jó, hogy éppen ilyenkor szoktam külföldön leköpni egy rendőrt. Erről az időről tehát papírom van. -
1. nyestegabesz 2012. július 31. 07:27
Nem lehetne bevezetni a szemet szemért elvet az állatkínzásos ügyek megítélésébe? Ezt a ****** szívesen meglapogatnám egy baltával ... csak hogy érezze mennyire jó.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





