SONLINE

Mindannyiunknak vannak olyan feladatai, amelyekre valamiért nehezen szánjuk rá magunkat. Tologatjuk őket magunk előtt, aztán az utolsó pillanatban gyorsan rászánjuk magunkat, és csinálunk valamit – magunk is tudjuk, nem biztos, hogy olyan eredménnyel, ahogyan eredetileg szerettük volna. Ha meg nem szorít valamilyen határidő, nincs utolsó pillanat, hát vagy rászánjuk magunkat valamikor, vagy örökre ott marad a tervek, elképzelések, álmok között, ha éppen észrevétlenül meg nem feledkezünk róla.

Majd holnap elkezdjük a fogyókúrát. Valamikor olajat kellene cserélni a kocsiban. „Egyszer majd” kitakarítjuk a lakás legrejtettebb zugait, rendet teszünk a vállalati dokumentumok között, kiszanáljuk a garázsból a sok fölösleges lomot, megtanulunk egy idegen nyelvet, egy hangszeren játszani vagy görkorcsolyázni...

A sorozatosan elodázott teendőink, terveink általában „nagyobb falatok”. Nem csak abban közösek, hogy folytonos halogatásukkal észrevétlenül, ám módszeresen ássuk alá saját önbecsülésünket, hanem abban is, hogy jellemzően azt gondoljuk róluk, bizony hosszú időt vennének igénybe.
Amiben sokszor igazunk is van. Néha meg nem. Néha meglepődünk, amikor végre nekiugrottunk a felgyülemlett mosogatnivalóknak, porcicáknak, jegyzőkönyveknek, olvasnivalónak, kiégett villanykörtéknek, milyen pillanatok alatt be is fejeztük a feladatot - ha egyszer végre elkezdtük.
De mondjuk azt, hogy igazunk van – a feladat valóban sok időt igényel. Házat építeni, regényt írni, ötven kilót leadni, kínaiul vagy hegedülni megtanulni, tavaszi nagytakarítást végigcsinálni, leérettségizni nem lehet egy pillanat alatt. Akkor bele se kezdjünk?

Pszichológiai kísérletek igazolják, hogy a halogatással nem teszünk jót magunknak, a befejezetlen dolgok csak elégedetlenséget szülnek, tessék-lássék megkezdett, de annyiban is hagyott munkáink a külvilágnak is, magunk számára is csak lustaságunk és szétszórtságunk ékes bizonyítékai. Igazolják azonban azt is, hogy ezekkel ellentétben általában nagyon gyorsan végzünk az olyan feladatokkal, amelyeket egykettőre meg lehet csinálni, egyhuzamban el lehet végezni. Még ha apróságok is, vagy nem is válnak feltétlen élvezetté, ezek az elvégzett feladatok akkor is sikerélménnyé avanzsálódnak, és erősítik önbizalmunkat.

Vagyis ne tervezzünk házat építeni. Csak alapot ásni, betonozni, falazni, vakolni. Ne tervezzünk regényt írni. Csak egy oldalt, vagy egy fejezetet minden nap. Ne tervezzünk ötven kilót leadni, csak mondjuk fél órát mozogni. Minden nap. Heteken keresztül. Ne tervezzünk egyből az egész érettségin túl lenni. Csak egy-egy tételt megtanulni egyszerre. Ne akarjunk tavaszi nagytakarítást, ha azt sem tudjuk, hol kezdjünk neki. Csak egy óra alapos pakolást, csak az ablakpucolást vagy csak a konyhaszekrény fiókjait – aztán ha az megvan, jöhet a következő lépés.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Osszuk fel a rutinosan halogatott teendőinket akkora részfeladatokra, amelyeket még biztosan meg tudunk egyszerre csinálni. Kezdjük a feladatmegoldást a darabolással, ameddig csak átláthatóvá, megvalósíthatóvá nem zsugorodnak a legnagyobb dolgok is. Ha kell, írjunk róluk listát, sorrendet, és pipáljuk ki a befejezetteket – van, aki a legapróbb dolgot is papírra veti, mert erőt merít belőle, vagy egyszerűen csak jólesik visszanézni a nap végén, mi mindent elvégzett már.

Van, aki a legkönnyebbekkel kezdi, és a kezdeti látványos haladás meghozza a kedvét, lelkesedését a továbbiakhoz is. Mások a nehezebbeken szeretnek először túl lenni, hiszen azok után a könnyebbek „már meg sem kottyannak”.
Hogy az apróbb részfeladatokat milyen sorrendben, milyen módszerrel végezzük el, már rajtunk múlik. Az általános taktika csak annyi: bármi legyen is a dolgunk, aminek nehezen kezdünk neki, vagy még nehezebben fejezzük be, kis lépésekben, apró adagokban gondolkodjunk.

Aztán ahogy lépésről lépésre haladunk, az is előfordulhat, hogy megnyúlik a lépés hossza, vagy gyorsul a tempó. Örüljünk neki. A lényeg azonban végig ugyanaz marad: soha nem az egész utat tesszük meg egyszerre, mindig csak a következő lépés jelenti az éppen aktuális haladást.