SONLINE

A barokk korra jellemző volt, hogy a templomi tabernákulum – a szentelt ostya megőrzésére használt zárható szekrényke – mintájára a szabadban, legtöbbször az utak mentén vallási tárgyú falazott oszlopokat, kis képes vagy szoborfülkéket állítottak. A két részből álló kaposvári képes oszlop is ilyen. Alsó része a lábazattal ellátott, zömök, négyzetes keresztmetszetű, fejezet nélküli posztamens vagy piedesztál, magyar nevén oszlopszék. Felső része pedig a házikóra emlékeztető felépítmény, melyen – egy íves záródású fülkében – üvegajtóval lezárt fadobozt helyeztek el, benne pedig egy fából készült szobrot, amely a tövissel megkoronázott, összekötözött kezű Krisztust ábrázolja. Ez a kicsiny, alig harminc centiméteres barokk szobor lett a helyi népnyelvben a „Gugyuló Jézus”. A kis építmény felirata a Megváltóhoz fohászkodó ember sóhaja: „Jézus, segíts”. Ott áll az évszám is: 1721, amiből kitűnik, hogy a város legrégibb köztéri szobrát sokáig ez az oszlop őrizte.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A szobor keletkezésének pontos körülményeit azonban homály fedi. Kaposvár egyik legkiválóbb plébánosa és egyházkrónika-írója, Hoss József (1881–1969) kénytelen volt megállapítani a helyi plébánia történetét feltáró híres művében: „Többet nem is tudunk róla. Semmiféle hagyomány nem vet fényt eredetére vagy sorsára.”
A szobor onnan kapta a nevét, hogy ismeretlen művésze a látszólag guggoló helyzetben pihenő Jézust formázta meg. A Megváltó kaposvári szobra azonban nem guggol, hanem egy kövön vagy kis széken ül. Az ábrázolást minden valószínűség szerint a barokk korban közkézen forgó fametszetek ihlették, illetve a körmenetek és a dramatizált passió-előadások, egyszóval a késő középkori és a barokk kori népi jámborság művészete és irodalma. A Szentírásban ugyanis nem szerepel az a mozzanat, hogy a megostorozott és kigúnyolt Jézust a kereszthordozás előtt egy kőre ültetik, ahol kissé megpihen. „A mi Guggoló Jézusunk… hitet ébreszt, és a szenvedés értelméről való elmélkedésre indít” – mondja Gárdonyi Máté teológus és egyháztörténész. Régebben a szőlőbirtokosok és a vincellérek szüretek idején kimeszelték és virággal díszítették fel a képoszlopot.



A szobor azt a kort is jelképezi, amikor a török uralom és a rákövetkező zűrzavaros negyed évszázad után újjászületett Kaposvár. Akkoriban sem volt könnyű elkezdeni a társadalom- és az egyházszervezést. A település még nagyon kicsi volt: közvetlenül azelőtt, hogy a Jézus-szobor elkészült, az úrbéri összeírás csupán negyven, a megyei adóösszeírás hetvennégy háztartást tartott nyilván a majdani város területén.

A katonailag bizonytalan, zavaros helyzetben először a Benedek-rendi barátok szervezték meg a település hitéletét. 1693-ban Szenczy Román bencés rendi jószágkormányzót nevezték ki kaposvári plébánossá, akit több rendtársa követett ebben a tisztségben. Mivel akkor még nem épült templom és természetesen plébánialak sem, Szenczy Román otthon nélkül, szerzetesi szegénységben élt a városban, megosztva híveivel az élet minden viszontagságát.

Ugyanakkor ezek a bencések nem voltak mai értelemben vett plébánosok, inkább katonai lelkésznek lehetett őket tekinteni. A kaposvári plébánia megalapítására – amelyet már nem bencés szerzetes, hanem egyházmegyei pap vezetett – csak évekkel később, 1715-ben került sor. Ettől fogva huszonhárom évig – tehát a Jézus-szobor keletkezésének idején is – Vörös József Gábor pásztorolta a híveket Kaposváron; származására nézve nemesember, akit paptársai is nagyon megbecsültek. A békességet kedvelő plébános maga is szőlőtulajdonos volt, elképzelhető tehát, hogy ezért fordult a figyelme a várost övező szőlők és az ott dolgozó emberek lelki szükségletei felé.

A legrégibb egyházi szobor után szóljunk néhány szót a többiről is. A Szent Rókus-szobrot, amely most az Arany János téren látható, még a Fő utcán szentelték fel az 1760-as években. Néhány évvel később készült el a rokokó Mária-oszlop. Akkor még a toponári Festetics-kastély udvarát díszítette, Kaposvár főterére, a plébániatemplom elé több mint két évszázad múltán, az 1970-es években helyezték át. A város védőszentjének választott Nepomuki Szent János szobra szintén hosszú utat járt be, míg jelenlegi helyére, a székesegyház elé került. Amúgy ez a város második legkorosabb szobra, hiszen 1742-ben készült. (Ma mind a négy itt említett barokk szobor műemléki védelem alatt áll.)

Nemcsak azért beszéltünk a fenti műalkotásokról, mert a „Gugyuló Jézus” kortársai, hanem azért is, mert vándorlásukkal a kaposvári szoborsors egyik jellegzetességét példázzák. (Hogy egy későbbi esetet is idézzünk: a Lányi Dezső által megmintázott és 1936-ban felavatott Rippl-Rónai-szobrot az ötvenes években a Keleti temetőbe, a festőművész sírjához vitték ki a belvárosból.)

De mi a helyzet az 1721-es Jézus-szoborral? Róla sem mondhatunk mást! Átvészelte csaknem három évszázad viharait, a városi önkormányzat az Országos Műemlékvédelmi Hivatal finanszírozásával 1994-ben fel is újíttatta, de 2003. június 4-ére virradóra már üres volt az oszlop fülkéje. A kaposváriak szívéhez igencsak közel álló szobrot ellopták! Az egész város aggódott a különleges alkotásért, szerencsére a rendőrség még abban a hónapban előkerítette. Mivel a szobor lábfeje megsérült, restaurálni kellett. Felújítását a területfejlesztési tanács is támogatta, a környék egyik lakosa, Farkas Márta pedig a pályázat önrészének összegét vállalta át a várostól.



Egyúttal másolatot készítettek róla, és régi helyére, az üveglapos oszlopba ezt tették vissza, míg az eredetit biztonságba helyezték. Bölcs döntésnek bizonyult, mert 2006 februárjában a másolatnak is lába kelt. (Szerencsére a folytatás is hasonló volt: megtalálták a rendőrök.) A régi szobor a kaposvári városházán kapott új, biztonságos helyet, a második emeleti lépcsőpihenőben állították ki egy üvegvitrinben.
A Csalogány utcai képoszloptól egy másik csalogány nyomába szegődünk. Abban az épületben elevenítjük fel az emlékét, amelyben 1904 tavaszán megszállt. Természetesen „a nemzet csalogányára” gondolunk, Blaha Lujzára…


Olvasóink, akik felismerték a Gugyuló Jézus szobrát:
-------------------------------------------------------
Martonné Kúsz Mária, Szigeti László, Kertész Péter, Tóthné Tamásovics Klára, Soós Béla Zoltán.
-----------------------------------------------------