Balatoni pénzforrás: adóztatnák a 14 év feletti vendégeket
Mik ezek?
XÚj típusú turizmus-fejlesztés körvonalazódik tehát, ahogyan Hoffmann Henrik, az ország első regionális szintű TDM-szövetségének, a balatoninak az elnöke megfogalmazta, „szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy az idegenforgalommal kapcsolatos döntéseket a háziorvosokból, pedagógusokból, gyógyszerészekből álló önkormányzati képviselő-testületek hozzák.”
Formálódik a turizmus-törvény és ebbe Hoffmann Henrik reményei szerint belefoglalják azt is, hogy a kúrtaxa egy része az új TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment)-szervezeteket illeti. A balatoni szövetség tizenkilenc tagszervezettel néhány hete a tó közepén egy hajón alakult meg, jelképezve az északi és déli part összefogását. Amikor az elnöknek választott siófoki szállodaigazgatónak felvetjük, hogy ez miért más, miért különb az elmúlt két évtizedben alakult számos, a „balatoni turizmust fellendítő” szervezetnél, azt feleli: – Mintegy ezer vállalkozás áll mögötte és településenként a legnagyobbak is. A helyi civil szféra az elmúlt évtizedekben soha sem tudott összefogni, azért is, mert sok volt a szezonális. Az utóbbi tíz év során azonban átalakult a balatoni vendéglátás szerkezete, egyre több az éves, minőségi vendégfogadó hely és most először sikerült olyan egységbe tömörülnünk, ami széles körű és valóban szakmai.
Az elnök szerint a hazai turizmusirányítás is a regionális alapon szerveződő Turisztikai Desztinációs Menedzsmenteket preferálja, ezért nyílik rá jó esély, hogy megjelenhetnek a készülő ágazati törvényben is.
– Ma egy Balaton-parti képviselő-testület ugyanolyan, mint egy belső-somogyi. A választók szabad akaratából itt is az iskolaigazgató, a patikus, a háziorvos kerül be, s a választó közben elvárja, hogy a turizmust is fejlesszék. De hogyan, ha nem értenek hozzá? Ezért akarjuk mi kézbe venni nemcsak a döntéseket, hanem azt is meghatároznánk, milyen irányban fejlődjön a régió idegenforgalma. Rajtunk kívül ugyanis ezt senki sem fogja megtenni. A döntések, a források egy részének tehát el kell kerülni az önkormányzatoktól, forrást pedig az idegenforgalmi adó állami visszatérítésének egy része jelenthet.
Hoffmann Henrik úgy véli: a TDM-eknek végre kellő súlya van, sokak érdekét jeleníti meg régiós és nem települési szinten, vagyis jó az esélye, hogy a politika is szóba áll velük. – A Balaton Fejlesztési Tanács, vagy a Balatoni Szövetség is politikai alapon működik, s mivel településvezetők a tagjai, közöttük mindig is volt és lesz rivalizálás. Most először van esély e civil összefogással, hogy a politikát kihagyva valóban az egységes régió érdekeit szem előtt tartva gondolkozzunk, mert az ide érkező vendég se elsősorban Balatonfüredben vagy Siófokban gondolkodik, hanem a Balatonban.
Máris konkrét tervekkel áll elő a Balatoni Regionális Turisztikai TDM-szövetség. – Közös munkacsoportokat hoznánk létre a turizmus irányítóival – így az elnök. – A 2013-as balatoni marketingtervhez már nekünk is lesznek javaslataink. Szorgalmazzuk továbbá a 14 év feletti vendégek megadóztatását. Azt nem várhatjuk, hogy az állam többet költsön a turizmusra, csak olyan arányban, amennyi adó e szektorból befolyik. S nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy az állam, az önkormányzat majd segít; nekünk is bele kell tenni a magunk részét. Saját vízió kell és mellé saját forrás. Három lábon kell állni a turizmus-fejlesztésnek: állam, önkormányzat, vállalkozások. Tény, hogy az ágazat ekkora bajban nem volt még, mint most. Erőforrásai, tartalékai végéhez ért, ezt jelzi több szálloda bedőlése és másikaknál is „rezeg a léc”. Ebben a helyzetben saját forrást ígérni a közös cél érdekében nem könnyű. De éppen a válság, a forgalom-visszaesés az, ami „összerántotta” a szakmát és mindenki felismerte, hogy egymás ellen nem megy, csak együtt, összefogva...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Jakabos 2011. november 30. 14:21
Érdekes ez az Idegenforgalom a Balatonnál!Most olyan emberek szövetkeznek akik volt lángossütők, szakácsok voltak és a volt NDK-s turistákon szedték meg magukat!Röhej!
-
1. Piszkos Harry 2011. november 30. 12:35
Úgysem kerül az államkasszába ez a pénz. Igaz, hogy az üdülővendégektől beszedi az üdültető, de az a zsebében is marad. Sokszor nyaraltunk a Balaton parton, de eddig csupán a Hotel Ezüstpart adott számlát.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Hummerrel a jégre, beszakadt a Balatonba két terepjáró
- A kormány ellen, Árok mellett - demonstráció átütőerő nélkül
- Hitel és működési hiány nélkül 18 milliárdból tervez Kaposvár
- „Ezeknek elgurult a gyógyszere!” Kormányűző tüntetések Somogyban
- Véresre pofozott egy diáklányt egy kaposvári iskolaigazgató
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü | ValóVilág5
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Jakó Gergely | Juhász Tibor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









